Új erőnléti edzővel vágott neki az évadnak a MAFC Akadémia, Bihari Krisztián Óbudáról tette át a székhelyét a XI. kerületbe. Az első hónap tapasztalatairól és az „átigazolás” hátteréről is beszélgettünk vele
Interjú
Hosszabb idő után újra leült a kispadra, és az előttünk álló évadban U19-es korosztályunkat vezeti majd Hencsey Tamás. A Körmendről érkezett szakembert juniorjaink felkészüléséről, a legidősebbekre váró kihívásokról és az egyéni felelősségvállalásról is beszélgettünk Hencsey Tamás: Augusztus elején kezdtünk, az első hetet hazai környezetben abszolváltuk, aztán a második héten utaztunk el Kunszentmiklósra. Az ilyen edzőtábornak mindig…
Sikeres évad után ismét nagy várakozásokkal tekint a MAFC Akadémia 2026-2027-es szezonja elé Kangyal Gergő, a szakosztály vezetője. Stabil gazdasági háttér mellett új szakemberek csatlakoztak az akadémiához, melynek vezetője vallja, az újabb fényes eredményekhez csak még több munkán át vezet az út. Kangyal Gergő: Nem vitás, nagyon nehéz levetkőzni a tavalyi évvégi érzéseket, de szerintem nem…
Eredményes idény van a MAFC Akadémia háta mögött, 2025-2026-ban bajnokcsapatot ünnepelhettünk, számos remek eredmény született, és válogatott meghívók sora érkezett játékosaink számára. A mögöttünk hagyott évre Dinnyés Attilával tekintettünk vissza
14 esztendővel a forradalmi ’56-os kiírás megnyerése után, 1970-ben végre ismét felért a csúcsra a magyar férfi kosárlabdában a MAFC: az ekkor még a naptári évhez igazodó, tavasz-őszi rendszerű, csak alapszakaszból álló bajnokságban 23-3-as mérleggel, az ősi rivális Budapesti Honvédot és a Csepel SC-t megelőzve végeztek az élen a piros-feketék – klubszinten ez az évad…
Hagyományos évértékelő interjúval intünk búcsút a MAFC Akadémia 2023-2024-es évadának – Kangyal Gergővel, az Akadémia vezetőjével, valamint Dinnyés Attilával, a szakosztály szakmai igazgatójával tekintettünk vissza a szezonra Minden évben az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen gazdasági helyzetben van az Akadémia az adott szezon végén. Kérlek, adj egy kis betekintést a számok világába! Ami fontos, hogy…
A 2011-es korosztály legjobbjai Lakitelken dolgoztak egy héten át a nyári szünet kezdetén. Büszkeségünkre Akadémiánk két játékosa, Csányi Dávid és Vargyas Balázs is meghívást kapott az összetartásra – őket kérdeztük élményeikről Csányi Dávid – Mit jelentett számodra, hogy meghívást kaptál a korosztályos legjobbak közé? Nagy megtiszteltetés volt számomra a meghívás. Nagyon büszke voltam magamra, hogy…
Az iskolai szünetek hagyományosan teret és lehetőséget biztosítanak az utánpótlás válogatott összetartásoknak. A téli időszakban az U15-ös csapat egy edzőtábort követően Horvátországban játszott felkészülési mérkőzéseket, míg a a 2010-es fiú válogatott szakmai igazgatónk, Dinnyés Attila irányítása alatt Székesfehérváron dolgozott az újév első napjaiban. Összeállításunkban kitekintettünk még az őszi, Budapest válogatott szereplésére is – a MAFC-os főszereplők…
Augusztus elején újraindult az élet utánpótlásunk háza táján is, az edzőtáborokból hazatérve csapataink már gőzerővel az előttünk álló szezonra hangolódnak. Az Akadémia életébe több változást is hozott az elmúlt időszak – érkezőkről és távozókról is kérdeztük szakosztályvezetőnket, Kangyal Gergőt „Kezdjük először a változásokkal. Kiváló edzőnk, Nagy Kriszta, aki több mint 30 éve a MAFC utánpótlásában edzősködik,…
Immár hivatalosan is pontot tehetünk a 2022-2023-as idény végére, így eljött az idő, hogy egy kis számvetéssel tekintsünk vissza a mögöttünk hagyott évadra. Szakosztályvezetőnket, Kangyal Gergőt kértük, hogy értékelje a MAFC Kosársuli jubileumi, ötvenedik szezonját „Egyértelmű, hogy az idei évünk legfontosabb vezérfonala a Kosársuli fél évszázados ünnepe volt. Felemelő, megható ünnepséggel köszöntöttük ezt az évfordulót,…