NB I/B

2023.05.22.
NB I/B: Jobb volt a Vasas, a 4. helyen végeztünk

Felnőttcsapatunk a párharcban maradásért lépett pályára a Sport11-ben a Vasas Akadémia elleni bronzcsata második mérkőzésén. A szerdai találkozóhoz hasonlóan ezúttal is a piros-kékek kezdtek jobban, de a félidőben még nyílt volt a meccs. A harmadik negyedben voltak ígéretes felzárkózási kísérleteink, ám a kulcspillanatokban a Vasas koncentrált jobban. A negyedik negyed elején Lakits András kiállításával aztán…

2023.05.19.
NB I/B: Enervált játék, sima vereség – 0-1

Nem úgy kezdtük a bronzcsatát, ahogy azt elképzeltük: foghíjas csapatunk csak az első negyedben volt egyenrangú ellenfele a Vasasnak, a két középső játékrészben egyértelműen a piros-kékek akarata érvényesült, a hajrára el is dőltek a lényegi kérdések. A bronzcsata az egyik fél második sikeréig tart, így csapatunk elhasználta hibázási lehetőségét: szombaton 18:30-tól az életben maradásért játszunk…

2023.05.16.
NB I/B: Budai bronzderbivel zárjuk a szezont

Felnőtt csapatunk a PVSK ellen elveszített elődöntő után a bronzéremért küzdhet a rájátszás utolsó fordulójában. Ellenfelünk a Vasas Akadémia lesz, budai riválisunk szintén 3-0 arányban maradt alul a döntőbe jutásért a pécsi favorittal szemben. Jól ismerik egymást a felek, szoros csata várható az egyik fél második sikeréig tartó párharcban, sokat érhet számunkra a pályaelőny –…

2023.05.07.
NB I/B: Nem bírtuk ki a végéig  – 0-2

Csapatunk hazai pályán próbált meg egyenlíteni a PVSK elleni elődöntő második mérkőzésén. Az első félidőben végig hátrányban voltunk, ám a harmadik negyedben sikerült fordítani. Kevesebb, mint öt perccel a vége előtt még hét ponttal vezettünk, de a végjátékban nem tudtak mit kezdeni a fiúk a vendégek feljavuló védekezésével, egymás után négy triplát dobtak be, a…

2023.05.04.
NB I/B: Nem voltunk elég összeszedettek – 0-1

Felnőttcsapatunk szerdán az alapszakasz-második PVSK otthonában kezdte az elődöntőt. Bár az első perctől kezdve a pécsieknél volt az előny, a szívósan küzdő piros-feketék többször is kiegyenlítettek, de végül megbosszulta magát a rengeteg eladott labda, így a pécsiek szerezték meg a vezetést az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. Folytatás szombaton, a Gabányiban. NB I. B,…

2023.05.03.
NB I/B: Visszavágnánk a PVSK-nak az elődöntőben

Végjátékához érkezett a 2022/23-as szezon: a Jászberény elleni, emlékezetes csatában megnyert negyeddöntőt és a remek MAFC-szereplést hozó U20-as döntőt követően szerdán megkezdi csapatunk a PVSK elleni elődöntős párharcát. A papírforma ezúttal már a rivális mellett szól, a pécsiek az elmúlt hónapokban két nagyon fájó vereséget is mértek a mieinkre, de ez a két tényező csak…

2023.04.24.
NB I/B: Óriási csata után elődöntőbe jutottunk!

Zsúfolt lelátók előtt, fantasztikus hangulatban csaptunk össze a Jászberénnyel a negyeddöntő ötödik, mindent eldöntő mérkőzésén a Gabányiban. Az első félidőben kézben tartottuk a meccset, de a nagyot küzdő jászságiak a 38. percben átvették a vezetést. A végjátékban azonban szerencsére volt még egy fordulat: a Bordács-Misek kettős vezérletével behúztuk az elődöntőt érő harmadik sikert – a…

2023.04.22.
NB I/B: Tóth 38 pontja is kevés volt, vasárnapra maradt a döntés

Óriási csatát hozott a negyeddöntő negyedik mérkőzése Jászberényben, ahol a hazaiak az életben maradásért, míg csapatunk a széria lezárásáért küzdött. A 38 pontos Tóth Péter vezérletével mi álltunk jobban a második félidő túlnyomó részében, ám az utolsó három támadásunkat elhibáztuk, Mester büntetőjével kiharcolta a mindent eldöntő ötödik meccset a JKSE. NB I. B, Piros-csoport, negyeddöntő,…

2023.04.17.
NB I/B: Egy jó negyed kevésnek bizonyult Jászberényben: 1-1

Csapatunk a gyengébb első félidőt követően a harmadik negyedben fordított Jászberényben, a negyeddöntő második mérkőzésén, ám a záró felvonásban újra a hazaiak akarata érvényesült, akik így egyenlítettek a három győzelemig tartó párharcban NB I. B, Piros-csoport, negyeddöntő, második mérkőzés Jászberényi KSE – MAFC 94-84 (27-20, 17-18, 23-31, 27-15) JKSE: Kucsora 17/3, Mester 2, Meleg 4, Homoki…

2023.04.13.
NB I/B: Jól ismert ellenfél új edzővel – csütörtökön kezdődik a Jászberény negyeddöntő

A nagy csatában megnyert Hepp Kupa-elődöntő után a playoff első körében is összecsapunk a jászberényiekkel. Bár nálunk van a pályaelőny, korántsem tűnik egyszerű feladatnak a továbbjutás a napokban edzőt váltó JKSE ellen. Az alapszakaszt 19-5-ös mérleggel a két pécsi rivális mögött 3. helyen záró csapatunk a 14-12-es mutatóval a bajnokság első szakaszát a 6. helyen…

  • NB I. B

    BAJAI BÁCSKA FKE 97 : 83 MAFC

    2020.03.07. szombat 17:00
  • NB I. B

    MAFC 94 : 81 BUDAFOK

    2020.02.29. szombat 17:30
    Gabányi László Sportcsarnok
  • NB I. B

    BKG-PRÍMA Akadémia 56 : 85 MAFC

    2020.02.23. vasárnap 17:00
    Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok
  • NB I. B

    MAFC 91 : 67 NAGYKŐRÖSI SÓLYMOK KE

    2020.02.08. szombat 17:30
    Gabányi László Sportcsarnok
  • NB I. B

    TF-BP 81 : 103 MAFC

    2020.02.01. szombat 18:00
    Ludovika Aréna
  • NB I. B

    MAFC 98 : 86 MTK Elite Basket

    2020.01.25. szombat 17:30
    Gabányi László Sportcsarnok
  • HEPP KUPA

    Ceglédi KE 83 : 67 MAFC

    2020.01.22. szerda 19:15
  • NB I. B

    MAFC 103 : 91 PVSK-CARGATE

    2020.01.16. csütörtök 17:30
    Gabányi László Sportcsarnok
  • NB I. B

    MAFC 104 : 75 MEAFC-MISKOLC

    2020.01.11. szombat 17:30
    Gabányi László Sportcsarnok
  • NB I. B

    MAFC 90 : 67 BUDAPESTI HONVÉD SE

    2020.01.08. szerda 17:30
    Gabányi László Sportcsarnok

Nincs tartalom

N.CsapatM%PtGyVDK
100.00000000
2230.894118520581745
3230.833815820371937
4230.83714918811797
5230.83714919691932
6230.7836131017541707
7230.7836131019241939
8230.7434111218401837
9230.7434111220011916
10230.7233101318381872
11230.73291418361921
12230.673181518121958
13230.592741916891954
14230.572632018662190