Elsőéves serdülő csapatunkkal meghívást kaptunk a rangos III. Szentpáli Bence Emléktornára, így a hétvégén Pécsett vitézkedtek fiaink. Nem is akárhogy!

Nagyszerű lehetőség várt ránk, hiszen idén kevés a saját korosztályos minőségi megmérettetés, pedig nagyon fontos, hogy az aktuális feladatok mellett fél szemmel a jövőt is építgessük! Emiatt örömmel és igen magas motivációval készültünk a mecsekaljai kupára. Plusz közös (Budafoki és Herceghalmi BSC-s barátaink is velünk tartottak) edzést és edzőmeccset iktattunk be a heti programba, amelyekből összeraktunk egy tanulságos videós anyagot is péntekre, így a körülményekhez képest gyorsan, de profi módon hangolódtunk a megmérettetésekre.

NKA Pécs – MAFC 68 – 56 (11 – 16, 17 – 11, 31 – 7, 9 – 22)

MAFC: Viola 11, Szigeti 8, Varjas 7, Sopuch 7, Kis 5, Turbucz 5, Laczka 4, Németh 3, Pichovszky 3/3, Lőrinczi 2, Atwood 1, Wendl, Semegi-Nyulas

Vittay-Hajnik Ambrus: Gratulálok a Pécsnek a győzelemhez! A torna lebonyolításának sajátossága volt, hogy a valószínűsített döntő az első összecsapás volt, 10:30-as kezdéssel Pécsett. Ez nekünk hajnali fél 6-os kelést és nem sokkal későbbi indulást jelentett, de amikor rangadóra indul az ember, akkor ez cseppet sem szegi kedvét, sőt! Nagy riválisunkat sem kell félteni, ők is külön készültek, illetve hat tehetséges vendégjátékossal egészítették ki a keretüket, minden adva volt a derbihez. Szuper melegítéssel és hihetetlen elánnal kezdtünk, szorított a védekezésünk, 2/15-ös mezőnymutatóba, valamint 15 (!) eladott labdába hajszoltuk bele a hazaiakat. Ez normál körülmények és átlagos dobóteljesítmény mellett tekintélyes előnyt kellett volna, hogy jelentsen. Második ötösünk is tisztességes intenzitással rukkolt elő, de az álmoskás, és emiatt viszonylag sokat hibázó támadójátékunkban szintén benne maradt az előny. Sajnos várható volt, hogy ez megbosszulja magát, a félidőt egállal túlélő (félreértés ne essék, nem szeretném csökkenteni a pécsiek érdemeit, rendkívül jól játszottak a mérkőzésen!) ellenfelünk a harmadik negyedben felbuzdult ezen és pár kikényszerített momentummal jelentősen átdolgozta az önbizalmunkat. Több időkérésünk is arról szólt, hogy fontos megértenünk: vannak ilyen szakaszok a kosárlabdában, nem lesz egyik pillanatról a másikra valakiből sokkal jobb vagy rosszabb játékos, ellenállóan és hittel kell mindig a következő labdabirtoklásra koncentrálni. Általában amúgy ilyen partikat szoktunk játszani a pécsiekkel, a játék érdemi része kiegyenlített erők brutális összecsapását hozza, majd egy-egy rövid periódusra egyik vagy másik csapat egyszerűen elhiteti a másikkal, hogy jobb. Gyermek lelkek még könnyen törnek, de minden ilyen háború csak erősít a továbbiakban! Azért se én, se a csapatom nem az a típusok vagyunk, akik bármikor is bedobnák a törölközőt és a veszett fejsze nyelébe is kézzel-lábbal kapaszkodva visszatornásztuk magunkat a meccsbe! Olyannyira, hogy egy perccel a vége előtt a 26-ról 6 egységre közelítettünk. Sőt, a következő fél percben volt 3 (!) üres jobbkezes ziccerünk is, de ezek, ahogy az amúgy 12-vel több dobás kísérletünk nagy része (22/79-et hajítottunk) most kimaradtak. Újabb kiváló fejezet a MAFC-Pécs 2009-es krónikáskönyvben, amelynek fináléja meg vagyok róla győződve, hogy 2023.05.28-án 15:00 órától lesz. És soha nem volt még ilyen erős hitem és bizalmam abban, hogy az éveken át játszódó thriller zárszava pirosas-feketés aranybetűkkel lesz írva…

Budapesti Honvéd – MAFC 58 – 67 (15 – 21, 13 – 13, 12 – 26, 18 – 7)

MAFC: Kis 11, Varjas 10, Laczka 9/3, Viola 8, Szigeti 8, Sopuch 7/3, Atwood 4/3, Pichovszky 4, Turbucz 4, Németh 2, Semegi-Nyulas, Wendl, Lőrinczi

Vittay-Hajnik Ambrus: Ebéd és szieszta után jöhetett a második felvonás, egy budapesti örökrangadó: MAFC-Honvéd. Érdekes kérdés volt, hogy hogyan reagálunk a délelőtti csalódást okozó eredményre, hiszen alapvetően a torna másik két mérkőzése nagyképűség nélkül a kötelező győzelem kategóriába tartozott számunkra. A nagy nyomás a kikényszerített eladott labdákban (11 az első negyedben) ismét megmutatkozott, ám a gyűrűt közvetlenül már nem védtük elég határozottan. Ettől függetlenül magabiztosan zártuk az első negyedet. Második ötösünk igen erős támadólepattanózással hozta a mezőnykísérletekben levő masszív fölényt, de a “lövésből lesz a gól” elv egész hétvégén felemásan kísért minket: hiába a sokszor szuperül kidolgozott üres helyzetek, a pécsi gyűrű nem volt velünk. A harmadik negyedben már nem volt pardon, egyesítettük az első két negyed erősségeit (12 kikényszerített labda és 11 visszaszedett támadólepattanó -» 27-10-re nyertük a dobás kísérletek számát) és most nem csak lőttünk, találtunk is: végérvényesen eldöntöttük a küzdelmet. Ellenfelünk nem adta fel, a fiúk pedig most több szabadságot és felelősséget kaptak az előny lemenedzselésében, ami ugyan nem sikerült tökéletesen, de kellenek ezek az önállóan megoldandó feladatok, hogy erős karaktereket fejlesszünk. Gratulálok a srácaimnak!

A tornán a mindenkori győztes csapat legjobbja különdíjban részesült, ezen az összecsapáson Roni kapta ezt az elismerést, aki nagyon éretten fejleszti és alakítja a játékát annak függvényében, hogy mit kíván tőle az aktuális csapata és az edzője! Bravó!

MAFC – Soproni Sportiskola 57 – 47 (17 – 18, 13 – 9, 16 – 10, 11 – 10)

MAFC: Viola 14/3, Varjas 10, Sopuch 8, Szigeti 6/3, Atwood 5/3, Laczka 4, Németh 3, Kis 2, Lőrinczi 2, Pichovszky 2, Wendl 1, Semegi-Nyulas, Turbucz

Vittay-Hajnik Ambrus: Jó hangulatú este, másnap kora reggeli mérkőzés: tapasztalatból mondom, hogy a MAFC-osokat az előbbitől nem kell félteni, ami nagyszerű közösségépítés szempontjából, ugyanakkor néha a játék rovására megy…Nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a kiváltó ok, vagy csak egy nehezítő tényező, mindenesetre a mérkőzés előtt hosszasan átbeszélt célok megvalósítása finoman szólva sem sikerült az első félidőben. A magam módján ezt a csapat tudtára adtam a félidei öltözői megbeszélésen és a csapat érezte, hogy itt az idő most villantani. Ha ennyire mélyről indul az ember, akkor már sokszoros mozgósított energiával is csak ritkán sikerül brillírozást elérni, de egyéni felelősségvállalásban és intenzitásban jókorát léptünk előre a második félidőben, amiért elismerés jár a fiúknak! Azt hiszem, kevesebb sportszakmai, de annál több emberi tanulságot hozott ez a mérkőzés számunkra. Jót beszélgettünk a párharc után erről a fiúkkal, a kívülállóknak pedig legyen elég csak annyi: tisztelet és alázat mindennek az alapja. Ezzel a kettővel mindig tartozunk magunknak, az ellenfélnek és a játéknak! Szeretnék gratulálni az ellenfelünknek, derekasan helytálltak!

A mérkőzés legjobbja Doni lett, aki a pályán és azon kívül is sokszor az alfája és omegája a karakterünknek és játékunknak, valamint többedjére bizonyította, hogy a dobott pontok nem egyenesen arányosak azzal, hogy ki mennyire fontos tagja a csapatnak…

Végeredmény:

I. NKA Pécs

II. MAFC

III. Budapesti Honvéd

IV. Soproni Sportiskola

A torna All Star ötösébe bekerült Viola Máté, akiről mondhatom, hogy hetek-hónapok óta kiváló formát mutat támadásban, de muszáj megértenie, hogy védekezésben is főszerepet kell vállalnia, ha igazi csillaga szeretne lenni a brigádunknak!

Összegzés: Rendkívül hasznos tornán vagyunk túl, ahol a fiúk többségében mozgósították azt az energia- és figyelemmennyiséget, amely lehetővé teszi az érdemi fejlődést egyéni- és csapatszinten egyaránt. Az első párharcunk különösen értékes volt, Zalay Zolti és Moósz Milán barátaimmal-riválisaimmal elismerően csaptunk egymás kezébe: ezek a mérkőzések az igazán előremutatóak a gyerekek fejlődésének érdekében! Nagy öröm volt számomra, hogy védekezésben kezd megérkezni a hangunk és a kézhasználatunk, az aktivitással karöltve ez a három dolog nagyon biztos alapot adhat az esetleges későbbi sikereinknek. Hatalmasat léptünk előre lepattanózásban, ami biztosan köszönhető annak is, hogy egyre jobb szerkezetünk van, de az elmúlt hetekben az edzéseken is ez volt az egyik fókusz. A másik pedig a támadási rendszerünk építésén volt/van, rengeteget foglalkoztunk a pályán és a videószobában is a labdajáratással, különös tekintettel az extra passzokra és büszkén mondhatom, hogy nagyon látványos a fejlődés. Ezt azért is merem kijelenteni, mert mindhárom klub jelen lévő szakvezetői és edzői külön kiemelték és megdicsérték ezt az előrelépésünket, korosztályunkban ebben élen járunk. Nekem is jó érzés volt ilyen szempontból rátekinteni a statisztikákra, átlagban jó 90 kísérletünk volt, amiknek a játékosok közötti eloszlása is egyre egészségesebb valamint közeli-távoli dobások aránya (65-70 – 15-20) is megfelelő volt az én olvasatomban. Kincs ez a csapat, nagyon fontos, hogy vigyázzunk egymásra, mert közösen nagy dolgokra képesek ezek a srácok! Egytől egyik kiváló karakterek és nagyszerű játékosok, ugyan most az egyéni díjazottakat emeltem ki, de a visszaúton mindenki megkapta a maga (igen pozitív) visszacsatolását! Minden velük töltött perc öröm és motiváció és bár a végcélban is egyre vérmesebb reményeink vannak, az odavezető út kell, hogy fókuszban legyen, hiszen mindig az az igazán fontos! 

Szeretnénk köszönetünket kifejezni a Rátgéber Akadémia munkatársainak az igazán kiemelkedő vendéglátásért és a remek szervezésért!

Köszönöm a MAFC-os, Budafokos és Herceghalom-BSC-s kollégáimnak egyaránt a lehetőséget és az élményt! Hajrá MAFC!