JKSE-MAFC dobók, nyilatkozatok, szurkolói összefoglaló

Jászberényi KSE-MAFC 92-86 (18-28, 20-15, 32-26, 22-17)

MAFC: Csapai 23/9, Tóth 20/9, Pfandler 8, Kovács 5/3, Bordács 4. Cs: Lakits 11/3, Polgárdy 8/6, Herló 3/3, Misek 2, Komma 2, Biber.

Földi Sándor : Kemény mérkőzésre számítottam és az is lett. A MAFC nagyon jó csapat, tapasztalt, rutinos edzővel és jó játékosokkal. Négy magasemberrel kezdtek, s ez megzavart bennünket. Ezzel együtt azt gondolom, hogy egy ilyen mérkőzés sokkal jobb játékvezetést érdemelt volna. A második félidőben sokkal keményebben játszottunk, de voltak megtorpanásaink. Szerencsére a közönségünk ezúttal is fantasztikus volt, s a legfontosabb pillanatokban mindig kisegített bennünket. Ezzel megvan a második helyünk, de nincs megállás, a BKG Príma Akadémia ellen is győzni szeretnénk. Azután pedig jöhet április elején a rájátszás.


Garai Péter : Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat ellen kell játszanunk, akiket egy rutinos, jó edző irányít. Posztonként is több játékosuk van, s nagyon jó összetételű a keretük. Nagyon jól kezdtünk, jól ment a dobás és a félidőben vezettünk. A harmadik negyedet nagyon puhán kezdtük, s erre a hazaiak ráéreztek. Keményítettek a játékukon, s erre nem jól reagáltunk. Igazán furcsa volt a játékvezetés is, amihez talán a hazaiak jobban alkalmazkodtak. Egyébként egy sportszerű jó mérkőzést játszottunk.

A csapatok kiváló formáját látva március egyik legjobb B csoportos mérkőzésének tűnt a MAFC jászberényi vendégjátéka, ennek megfelelően népes közönség gyűlt össze a kezdésre. Mindkét oldalon visszatértek a sérültek, teljes fegyverzettel álltak fel a csapatok. Garai Péter már a kezdésnél meglepte az ellenfelet, hiszen négy magasembert jelölt a kezdőbe (irányító poszton pedig a 200 centis Tóth Péter kezdett). Zsákolással indítottunk Kovács jóvoltából, majd Csapai dobott kosarat faulttal együtt. Dukics révén talált be először a hazai csapat, Kovács Ádám jegyezte derbi első tripláját is. Velkey középtávolról szépített, de Csapai kintről válaszolt, majd Tóth büntetőzhetett (4-13). Földi Sándor időkérését követően a hazaiak légiósa volt eredményes, majd Nagy Simon is helyére küldött egy hármast. Tóth két-két pontja foglalta keretbe Dukics trojkáját, Olasz egy, Polgárdy két büntetőt értékesített. A negyed vége igazi triplazáport hozott: Lakits, Dukics, Tóth és Csapai sem tévesztett célt a hármasról, Olasz pedig duplát dobott – tíz perc játék után már több hárompontosunk volt, mint legutóbb a teljes meccs alatt, így komoly előnybe kerültünk (18-28).

A második etap elején felváltva estek a kosarak, hazai részről Chester, a vendégeknél Pfandler iratkozott fel a pontszerzők listájára. Csapai és Lakits dobásaival tartottuk a 8-10 pontos előnyt, de a 17. percben Velkey triplájára nem sikerült válaszolnunk, Chester öt pontra hozta fel övéit. Csapai büntetője után ismét a hazaiak kosármagyarja volt eredményes, Tóth és Velkey is hozzászólt a mérkőzéshez. A negyed utolsó percében technikait kapott a hazai pad, Tóth büntetett, de akcióból nem született már újabb kosár a dudaszóig, 38-43 volt az eredmény a félidőben.

Sokkal élesebben jöttek ki a fordulás után a kékmezesek, akik a 22. percben Meleg második esélyből szerzett két pontjával a vezetést is átvették – a találkozó során először (44-43). Csapai hármasával visszavettük az előnyt, Olasz és Bordács kosárváltása után viszont ismét a berényiek pillanatai következtek: Meleg és Velkey a periméterről, Chester a festékből célzott jól, miközben csak egy Csapai-kettest kapott a JKSE. A hosszú sérüléséből visszatérő Misek vette vállára a mieinket, kosarat dobott, majd visszaszedte a lepattanót kihagyott dobása után, és jól szolgálta ki Tóthot: irányítónk hármasával megint mi jártunk előrébb (54-55). 11-esünk középtávolról sem hibázott, Kucsora távolijával ismét egál volt az állás. Csapai 2+1-e után megint változott a vezető csapat kiléte, de ekkor 11-0-s rohanással húzott el a Berény, Chester triplája után időt kért és technikait kapott Garai Péter. Jól jött a játékmegszakítás a feketemezeseknek, hiszen a jászságiak negyedbeli utolsó pontját jelentette a technikai miatt megítélt büntető, míg csapatunk kilenc egységgel terhelte meg a hazai gyűrűt, Tóth utolsó másodpercben beszórt távolijával 70-69-re jöttünk fel tíz perccel a vége előtt.

Lakits és Polgárdy volt eredményes a zárónegyed kezdetén, így fordítottak -10-ről a műegyetemisták. Sajnos ekkor vezettünk a meccsen utoljára, megint zsinórban 11 pont került a hazai csapat neve mellé, több kosarukat támadólepattanó után érték el. Pfandler megtörte a MAFC gólcsendjét, de a tendencia nem fordult meg, Kucsora trojkájával ismét kétszámjegyű lett a differencia (88-77). A végjátékban Komma és Herló is bevette a hazai gyűrűt, Lakits büntetőivel hatra csökkent a különbség. Az utolsó támadásokból dobásig sem jutottak a csapatok, így 92-86-os jászberényi sikerrel zárult a fordulatos és színvonalas rangadó.

Bár nem jött össze a bravúros győzelem, a jászberényi produkció is megerősíti az elmúlt hetek pozitív tendenciáját: meccsről meccsre egyre jobban összeáll csapatunk játéka. Földi Sándor tanítványai remekül felkészültek az ellenfélből, mégis sikerült meglepni a hazaiakat az elmúlt hónapok legjobb triplázásával. Bordács nem igazán tudott érvényesülni, de Csapai előlépett vezérré, így nem esett össze a támadójáték. Tóth ezúttal is sokoldalú vezér volt, de a rivális padjáról érkezett több pont és VAL, így ők tudtak utoljára megújulni. A lepattanók és a gólpasszok aránya is enyhe JKSE-fölényt mutat, az eladott labdák jelentették a különbséget: a kék-fehérek csupán 8-szor, míg a fővárosiak 17-szer szórták el a játékszert. Összességében rendkívül kiegyenlített mérkőzést játszottunk a bajnokság egyik legnagyobb favoritjával idegenben – talán pont a szurkolótábor segítsége döntött a berényiek javára.

Egy körrel a vége előtt már egyszerűbb a képlet: ha nyerünk, a pécsi NKA ellen játszunk a negyeddöntőben, ha kikapunk és győz a Veszprém, a rájátszásban is Berénybe látogatunk (legalább kétszer). Egyik csapat ellen sem remélhetünk könnyed továbbjutást, ugyanakkor lélektanilag szerencsésebb lenne győzelemmel hangolni a szezon legfontosabb szakaszára. Jövő szombaton 17:30-tól a Nagykőrös vendégeskedik a Gabányiban, hajrá, MAFC!