Fordulatos meccsen összejött a hőn áhított fináléba jutás, a PVSK-val küzdhet majd a bajnoki címért az Újbuda MAFC. Lakits András együttese ellentmondást nem tűrő, 20-4-es kezdést produkált a Cegléd elleni elődöntő harmadik meccsén, a folytatásban zárkóztak a vendégek, de a félidő végére ismét jelentősnek tűnt az előnyünk. A nagyszünet után az öltözőben ragadtak az újbudaiak, egy 19-2-es rohammal fordított a CKE, ám a folytatásban a piros-feketék akarata érvényesült, így a Nyíregyháza elleni negyeddöntő után az elődöntőben is sikerült behúzni a mindent eldöntő hazai összecsapást.

Minden adott volt egy újabb emlékezetes összecsapáshoz szombaton kora este a Gabányiban: az elődöntő sorsdöntő mérkőzésére újra megtelt a hazai lelátó és a vendégszektor, az újbudai drukkerek többsége fehérben érkezett és már a bemutatáskor kiváló hangulatot teremtett, csapatunk pedig teljes kerettel, a szerdán, Cegléden még nem hadra fogható Pápai Mátéval és Kovács Leventével kiegészülve állt fel. Pontosan úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy egy ilyen horderejű találkozót hazai pályán, telt ház előtt kezdeni kell: óriási lendülettel, magabiztos játékkal. Pápai ziccere volt az első kosár, Herendic egy büntetőt értékesített, Archibald elsüllyesztett egy triplát, amit Kertész rögtön visszadobott. Pintér folytatta a sarokból a hármasok sorát, mi tudtunk először kivédekezni egy támadást, légiósunk újabb távolit küldött a helyére – alig több, mint két perc elteltével már időt kellett kérnie Sértő Ádámnak (11-4). A taktikai szünet sem segített a ceglédieken, nagyon szervezetten védekeztek a piros-feketék, Csorvási és Fodor is támadóhibát vétett, a túloldalon pedig Polgárdy kezdte el szórni a pontokat, hárompontosával már 20-4-re vezettünk és 15-0-s futásnál jártunk, amikor Csorvási a 6. percben egy 2+1-gyel megtörte a sárga-kékek gólcsendjét. Ekkor egy kicsit megtorpantak a mieink, bár Velkey kihagyott üres ziccerét még megbüntette Buzás, Csaba György nagyon elkapta a fonalat, faulttal együtt feltett közelije után magához szólította tanítványait Lakits András (23-13). Komma jelentkezett egy fontos centergóllal, ám Velkey és  Horváth Máté is betalált gyorsindításból, ezzel hat egységnyire olvadt az előnyünk. A negyed végjátéka viszont a miénk volt: Biber bátran beleállt egy trojkába, ami be is hullott, Komma pedig betakarta Csorvásit (28-19).

A kisszünet után javított a rutinos center, de 15-ösünk is eredményes volt a festékből, Buzás büntetőjével újra tíz volt közte. Csaba emelt be egy kintit, Kovács küzdött óriásit két pontért, de azonnal kaptuk a választ Herendictől (33-26). Kertész állhatott a vonalra, öt egység maradt a különbségből, visszajött a pályára Archibald, Katona vert be egy hármast, amit Sértő-időkérés követett (36-28). Csapatkapitányuk vezérletével próbáltak tovább zárkózni a vendégek: Csaba újabb két távolival tüzelte övéit, de passzaival is sok gondot okozott nekünk – szerencsére a fehérmezesek is jól dobtak, 0-sunk és Kovács növelte tovább a hárompontosok számát (44-36). Archibald középtávolit értékesített, Pápai büntetőjével újra tíz volt közte, Csorvási és Dragasevics révén igyekezett tartani a lépést a CKE (52-44). A félidő vége ugyanolyan remekül sikerült, mint az eleje: Pintér dobta a kilencedik távolinkat, Archibald zsákolt, Polgárdy floatere is behullott a dudaszóra, miközben a túloldalon csak egy Velkey-kettes ért célba – 59-46-ra vezettünk a nagyszünetben, húsz perc játék után húsz(!) gólpassznál jártunk, 1-esünk egymaga nyolcnál.

Amennyire jól indult mérkőzés, annyira rosszul a harmadik játékrész: Csaba negyedik trojkáját Csorvási közelije és Velkey hármasa követte – meg Lakits András időkérése (59-54). Ez sem használt, egyszerűen képtelenek voltunk betalálni, Horváth Máté ellenben beköszönt a sarokból, végül Pápai törte meg 11-0-nál a ceglédi rohamot – átmenetileg, mert Pintérre sportszerűtlen hibát fújtak, Velkey újabb kinti találatával átvették a vezetést a vendégek, de még mindig nem volt vége a vendégek futásának, a kékmezes 33-as újra beköszönt a periméterről (61-65). Ismét centerünk szerzett egy duplát, Horváth Máté támadóhibát próbált kiharcolni, de őt látták szabálytalannak, technikait kapott a reklamáló ceglédi pad. Archibald négy pontjával a 27. percben újra mi álltunk továbbjutásra, de nem sikerült növelni a különbséget, mert zsinórban négy MAFC-büntető maradt ki… Kovács újabb kettőt harcolt ki, ezek már a helyére kerültek, aztán Katona vert triplát, amit Csaba gyorsan visszadobott (72-68). Herendic nem rontott a vonalról, Katona ismét kintről volt eredményes, ám a negyed slusszpoénja a horvát játékmesteré volt (75-72).

Tavaly nyáron Fótról visszatérő hátvédünk gyönyörű palánkos duplája vezette fel a záró etapot, Bordács leblokkolta Csabát, Buzás kintről növelte a fórt, Herendic egy pontot szerzett (80-73). Nem tudott betalálni akcióból a Pest vármegyei alakulat, de az újbudaiak sem brillíroztak támadásban, mégis zúghatott a „Tíz! Tíz! Tíz!” a hazai táborból öt és fél perccel a vége előtt, amikor Buzás visszatett egy támadólepattanót (83-73). Biber kipontozódott, Csorvási egy büntetőt dobott be, Kovács egy hárompontost, Csaba mindkét szabaddobását értékesítette, de jött az újabb csarnokrobbantó műegyetemista tripla Buzás jóvoltából (88-75)! Sértő Ádám kihasználta utolsó idejét, Csaba tört be, Bordács bepöccintette Katona álompasszát. Buzás két ziccerével már csak karnyújtásnyira voltunk a finálétól, Csaba kipontozódott, Kertész beköszönt a sarokból, de gyorsan peregtek a másodpercek, Velkey ziccerével és 96-83-as MAFC-győzelemmel ért véget a találkozó – IRÁNY A DÖNTŐ!

A másik elődöntőben is a harmadik meccsre maradt a döntés, ahol a Markovicsot eltiltás miatt nélkülöző Phoenix-MT Fót sokáig jól tartotta magát Pécsett, ám Kinney kiállítása után az alapszakaszgyőztes felőrölte és 97-83-ra legyőzte a lila-fehéreket, így a PVSK-Veoliával csapunk majd össze az egyik fél harmadik sikeréig tartó bajnoki döntőben.

NB I. B, Piros-csoport, elődöntő, 3. mérkőzés

Újbuda MAFC – Ceglédi KE 96-83 (28-19, 33-27, 16-26, 21-11)

MAFC: Polgády 12/3, Pintér 7/6, Archibald 14/9, Bordács 3 (+11 lepattanó), Pápai 12. Cs: Buzás 15/6, Katona 14/12, Kovács 11/3, Biber 4.

CKE: Herendic 11, Dragasevics 5, Kertész 10/6, Csaba 25/15, Csorvási 10. Cs: Velkey J. 15/9, Horváth M. 5/3, Zsók 2, Fodor -, Horváth Ád. -.

Lakits András: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és a döntőbe jutáshoz! Úgy érzem, hogy öt percet leszámítva kézben tudtuk tartani a meccset, viszont abban az öt percben borzalmasan játszottunk, megszűntünk csapatként működni és nagy hibákat vétettünk, amiből a Cegléd óriási ritmust fogott, beestek a dobásaik és át is vették a vezetést. A folytatásban viszont volt tartása a csapatnak, megtaláltuk a jó ötöst és visszavettük a mérkőzés irányítását. Nagyon boldog vagyok, hogy bejutottunk a döntőbe, de a szezon elején kitűzött célunkat még nem értük el. Fel fogunk készülni és mindent bele fogunk adni, hogy megnyerjük a bajnokságot. A Ceglédnek nagyon sok sikert kívánok a bronzcsatához, őszintén drukkolok nekik és a kollégámnak, hogy sikerüljön megszerezniük a 3. helyet, mert az idényben nyújtott teljesítményük alapján abszolút megérdemelnék.

Sértő Ádám: Először is gratulálok a MAFC-nak a győzelemhez! Szeretnék gratulálni a saját játékosaimnak is, mert az elmúlt hat hónapban, amióta együtt dolgozunk, nagyon szép utat jártunk be együtt. Akármennyire is csalódottak vagyunk ebben a pillanatban, úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk arra, hogy a 3. helyért fogunk játszani. A MAFC-nak kívánom, hogy elérje a célját és jusson fel, mi pedig mindent meg fogunk tenni, hogy megszerezzük a bronzérmet.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2-1 a MAFC javára.