Felnőttcsapatunk rendhagyó időpontban, egy csütörtöki napon folytatja bajnoki szereplését: október 20-án 16:00-tól a DEAC U23 otthonában lép pályára a MAFC a Piros-csoport 5. fordulójában. A tavaly még zöld-csoportos debreceni fiatalok 3-1-gyel állnak a bajnokságban, hazai pályán kettőből kettő a mérlegük, így igazi rangadó előtt áll veretlen csapatunk.

Rég nem kezdtük olyan jól a szezont, mint most: a másodosztály legutóbbi három kiírásában már egyaránt volt vereségünk az 5. forduló előtt. Idén viszont négy, kétszámjegyű különbségű sikerrel abszolválta eddigi bajnokijait Lakits András legénysége. A DEAC U23-as csapata sem panaszkodhat a rajtra, hiszen már három győzelmük van. Az idény első tétmeccsén rögtön egy egylabdás derbit húztak be Salgótarjánban (72-74), majd Debrecenben megtréfálták a BKG-t (80-71). Az elmúlt két fordulóban végletekig kiélezett csatákat vívtak: Fóton elvesztették veretlenségüket (73-70), viszont hazai környezetben elkapták a tavalyi ezüstérmes Jászberényt (74-70).

A DEAC is nagy múltú egyetemi csapat, viszont a kosárlabda-szakosztály csak 2011 óta a város elsőszámú csapata. 2017-ben jutottak fel az NB I/A-ba, így a ’17/18-as idényben az élvonalban találkoztak a csapatok, az alapszakaszban és az alsóházban is. A négy egymás elleni bajnokiból hármat a debreceniek nyertek, viszont első debreceni túránk győzelemmel zárult. Akkori csapatunkból hárman tagjai jelenlegi keretünknek is: Misek, Bordács és az akkor játékosként, ma már vezetőedzőként szereplő Lakits. Az U23-asokból álló fiókcsapatnak ez az első piros-csoportos szezonja, a tavalyi zöld-csoportos bronzérem után a PVSK kiesése miatt visszalépni kényszerülő pécsi fiatalok helyére kaptak felkérést. Tétmeccset még nem játszottunk velük, augusztusban felkészülési mérkőzésen 80-70-es vereséget szenvedtünk ellenük, igaz, egy nappal az első csapatuk elleni edzőmeccs után, fáradtan álltak ki a mieink erre a találkozóra.

A fáradtság miatt most inkább a hazaiaknak lehetnek problémái, hiszen a vasárnapi bajnokit követően kedden is pályára léptek a kupában. A legfontosabb játékosok pihenőt is kaptak, ami végül visszaütött, őrült végjáték után a Tiszaújváros jutott tovább a Hepp Kupában (85-82).

A debreceni fiatalokat a nagy A-csoportos tapasztalattal rendelkező Andjelko Mandics irányítja, fizikális játékot játszanak, melynek alapja a stabil védekezés. Keretükből négyen is bemutatkoztak már az élvonal idei kiírásában, a többieknek is lehet erre esélyük hosszabb-rövidebb időn belül. Legeredményesebb játékosaik a két hátvéd, Neuwirth és Kenéz, illetve az első csapatban is egyre több szerepet kapó center, Gáspár, de rajtuk kívül is többen képesek nyerőemberré előlépni. Kifejezetten erősek lepattanózásban, így nagy küzdelemre számíthatunk a palánk alatt. Talán legfőbb gyenge pontjuk a fiatal csapatokra gyakran jellemző sok eladott labda, a mieink pedig bár kontrolláltabban játszanak, mint tavaly, továbbra is előszeretettel és eredményesen alkalmazzák a gyors, első szándékból végigvitt akciókat. Csapatunk eddigi legkevesebb meccsenkénti dobott pontja 84, míg a fehér-feketék egyik bajnoki ellenfele sem jutott 72 egység fölé – két, az elmúlt fordulókban nagyon jól működő struktúra csap össze, vélhetően minél több pont esik, annál jobb esélyeink vannak.

Csütörtökön 16:00-tól talán az eddigi legnehezebb feladat vár Lakits András tanítványaira, ezzel együtt nem számítunk esélytelennek Debrecenben sem: igazi ki-ki meccs várható, melynek győztese megerősíti pozícióját az élmezőnyben. Szerencsére nem kell a csapattal tartania annak, aki élőben szeretné követni az eseményeket, a hazaiak a YouTube-on közvetítik a rangadót, az alábbi linken: https://youtu.be/Nm9LTBkYSfQ .

Hajrá, MAFC!