Két hét szünet után szombaton 17:30-tól folytatódik a bajnokság felnőttcsapatunk számára: a Nagykőrös érkezik a Gabányiba az alapszakasz 23. fordulójában.

A végéhez közeledik a szezon első szakasza a Piros-csoportban, már csak négy forduló van hátra az alapszakaszból. A 17-5-tel a tabella 3. helyén álló MAFC a táblázaton 13. Sólymok (4-18) elleni hazai mérkőzést követően a közvetlen rivális PVSK-hoz látogat, az utolsó két játéknapon pedig ismét Újbudán lépnek pályára a fiúk: előbb a Ceglédet, majd egy másik nagy ellenfelet, a Vasast fogadjuk.

A nagykőrösiekkel kapcsolatban túlnyomórészt pozitív emlékei lehetnek szimpatizánsainknak, az eddigi kilenc egymás elleni bajnokiból nyolcat megnyertünk, hazai környezetben pedig még sosem kaptunk ki a Pest vármegyeiektől. A jelenlegi szezonban már kétszer is volt jelenése a Lakits-legénységnek a Kossuthban: novemberben, a bajnokságban rajt-cél győzelmet arattak a műegyetemisták (79-95), míg a februári HK-negyeddöntőben három kiegyenlített negyedet követően a végjátékra elfogytak a hazaiak (58-75).

A Sólymok gárdája egy nagyon lelkes és összetartó csapat, B-csoportos szinten kiemelkedő szurkolótáborral, ám az anyagi lehetőségek terén nem tudják felvenni a versenyt a legtöbb piros-csoportos ellenféllel. A piros-feketék ennek ellenére mindent megtesznek a bennmaradásért, és bár a legjobb tízbe kerülésre már csak matematikai esély mutatkozik számukra, ennek ellenére a végső dudaszóig küzdő vendégekre számíthatunk. A nagykőrösi „örömkosárlabda” Puszta Dávid nyári kinevezésével egy kicsit szervezettebb keretet öltött, de továbbra sincs hiány részükről kreatív, spontán akciókban. A csapat motorja támadásban Lakosa Ákos, a jó kezű hátvéd nem csupán házi pontkirály 15,3-as átlaggal, de meccsenként 3,3 assziszttal a gólpasszok terén is a legeredményesebb. A palánk alá Kovács Soma és Horváth Márton személyében két rutinos játékos is érkezett Timkó Norbert mellé az idény közben, mindketten többször jártak már Újbudán ellenfélként, Timkó pedig egykor az élvonalban is szerepelt klubunk színeiben. Mezőnyposzton alapember az NKA-tól nyáron érkező Váits, az U20-as játékperceken többnyire Kocsis és Filep osztozik.

Aktuális ellenfelünk enyhén szólva sincs jó formában, 2023-ban idáig csak egy találkozót nyert meg a bajnokságban, még januárban ért el bravúrt a Vasas ellen a Puszta-legénység. Ami még aggasztóbb lehet a kőrösiek számára, hogy több, mint tíz hónapja nem nyertek bajnokit idegenben – több, mint kellemetlen lenne számunkra, ha pont most szakadna meg ez a sorozat. Könnyű találkozóra ezzel együtt sem számíthatunk, mert a nagykőrösieknek kifejezetten jól áll, az esélytelenebb, teher nélkül pályára lépő csapat szerepe, de ha sikerül megismételni az elmúlt hónapokban mutatott játékot, akkor jó esélyünk lehet egy újabb lépés megtételére az alapszakasz 2. helyéért zajló versenyfutásban.

Szombaton 17:30-kor tehát ismét saját közönségük előtt lép pályára felnőttcsapatunk. Az előzmények egyértelműen a mieink mellett szólnak, de a már-már kötelező győzelmek gyakran mégis a legnehezebbek, így ezúttal is a Gabányiban a helye minden szurkolónknak.

Hajrá, MAFC!