Október 29-én, szombaton 17:30-tól a JKSE-t fogadja felnőttcsapatunk a Piros-csoport 6. fordulójának rangadóján.

Nagyszerűen rajtoltak Lakits András tanítványai, hiszen az első négy bajnokit egyaránt magabiztosan sikerült megnyerni. Az 5. játéknapon aztán Debrecenben véget ért nyerő szériánk, egy brusztolós, egylabdás derbi végén Várszegi büntetői révén a hazaiaké volt az utolsó szó, ami 59-58-as győzelmet jelentett a DEAC U23 számára. A Jászberény is behúzta első két mérkőzését a Nagykőrös és a Phoenix-MT ellen, ám ezt követően kétszer is alulmaradtak: viszonylag simán bevette a Bercsényit a listavezető PVSK, majd hozzánk hasonlóan az utolsó pillanatig nyílt meccsen kaptak ki a Cívisvárosban. Múlt szombaton sikerült javítaniuk, fokozatosan felőrölték az újonc Cegléd gárdáját a gyengébb kezdés után (89-79). 3 győzelemmel és 2 vereséggel közvetlenül mögöttünk, az 5. helyen állnak a tabellán.

Az elmúlt szűk évtizedben viszonylag sokszor játszottunk a jászságiakkal, az egymás elleni mérkőzések többsége csak a végjátékban dőlt el. A párharc aranykora 2014 és 2018 közé datálódik, amikor mindkét csapat az élvonalban, a középszakaszban annak alsóházában szerepelt. A négy A-csoportos szezon során 16 alkalommal csapott össze a két csapat, 6 győzelemmel és 10 vereséggel még úgy is negatív a MAFC mutatója, hogy az utolsó három alkalommal mi örülhettünk. A Gabányiban már jobban mutat az összkép: 4-4 alkalommal diadalmaskodtak a felek Újbudán az NB I/A-ban. Tavaly három év szünet után újra azonos osztályba kerültünk a kék-fehérekkel, ráadásul a kupában is összekerültünk velük, ahol némi meglepetésre 97-91-es győzelmet arattunk idegenben. A legutóbbi fővárosi tétmeccs már kevésbé szép emlék: 75-74 arányban maradtunk alul egy, a múlt csütörtöki debreceni találkozóhoz kísértetiesen hasonló végjáték után. Az alapszakasz utolsó előtti körében a Jászfővárosban sem termett babér számunkra, 92-86 lett a remek mérkőzés végeredménye.

A legutóbbi idény végén ezüstérmet szerző berényi klub vezetősége hasonló utat választott a holtszezonban, mint a MAFC-klubvezetés: a keret nagyját egyben tartották, nem igazoltak légióst, a kispadra pedig náluk is tehetséges fiatal szakember került a klublegenda Miljan Rakics személyében. Távozóik listáján Chester, Dukics, Nagy, Várbíró és Fekete neve szerepel, illetve végleg felhagyott az aktív játékkal a vezetőedzővé avanzsáló Rakics. Visszacsábították a Honvéddal bajnoki címet ünneplő Czirbust magasposztra, a külső sort az U20-as nagykőrösi tehetséggel, Mester Márkkal, valamint a már az élvonalban is bemutatkozó Csík Richárddal erősítették meg.

A jászságiak legveszélyesebb dobója az eddigiek alapján továbbra is a vajkezű hátvéd, Velkey János, aki 16,2 pontot átlagol. A palánk alatt Olasz Ádámra, a házi lepattanókirályra és a kintről is jól célzó Meleg Károlyra kell majd leginkább figyelnünk. Az előző fordulókban tízemberes rotációval dolgozott a szakvezetés, a legtöbbet pályán lévő Velkey is csupán 25 percet játszik átlagosan meccsenként, padon kezdő játékostól is többször érkezett már kétszámjegyű dobóteljesítmény a szezonban. Több szerkezetet is kipróbált már a Miljan Rakics-Földi Sándor összetételű berényi stáb, ennek következtében meccsről meccsre másképp szerepeltek az egyes statisztikai mutatókban. Öt mérkőzés alapján többször és pontosabban dobnak kintről, mint a mieink, viszont a festékben egy kicsit jobban teljesít idáig a MAFC a lepattanók és a közeli kosarak számát alapul véve.

Mindent összevetve rendkívül kiegyenlített, változatos, színvonalas találkozó várható. Az eddigi öt bajnoki során valamivel meggyőzőbbek voltak a piros-feketék, mint az aktuális ellenfél, de az ellenfelek helyezései alapján a sorsolásunk is könnyebb volt valamivel. Ellenünk szól, hogy Debrecenben három alapemberünk is sérülten játszott, és a héten sem volt mindenki 100%-os állapotban. Bíztató viszont a mieinkre nézve, hogy szeptemberben, ha csak egyetlen ponttal is, de már sikerült legyőznünk a kék-fehéreket – a 80-79-es végeredményt most is elfogadnánk. Szerdán

csak U23-asokkal felállva erődemonstrációt tartottunk a Hepp Kupa 2. fordulójában az NB II-es Radobasket otthonában (51-107), a meccs a fiataloknak önbizalmat adott, míg rutinos játékosaink pihenhettek. Ezúttal persze egészen más szintű és típusú ellenféllel mérkőzünk.

Szombaton 17:30-tól tehát óriási rangadóra van kilátás az előző kiírás ezüstérmese, a rivális Jászberény ellen, ahol minden MAFC-szimpatizánsnak a Gabányiban a helye! A cél hazai veretlenségünk megőrzése, visszavágás a tavalyi vereség(ek)ért, illetve ötödik bajnoki győzelmünk megszerzése.

Irány a csarnok, zúgjon a hajrá, MAFC!