Október 15-én, szombaton 17:30-tól már a bajnokság 4. fordulójában lépünk pályára, ezúttal ismét a Gabányiban. Ellenfelünk története első szezonját játssza a Piros-csoportban, de a Megyeri Tigrisek gyorsan felvették a ritmust, hiszen már két bajnoki győzelmet is arattak.

Remek formába lendülő csapatuk immár negyedik győzelmére készül, a Veszprém (66-99) és a Salgótarján (91-75) után legutóbb a BKG-t is sikerült legyőzni (101-114). A lila-fehérek is szigetszentmiklósi sikerrel (87-97) kezdték másodosztályú szereplésüket, majd új otthonukban megszorongatták a Jászberényt (81-87). Az előző fordulóban a szintén a Zöld csoportból érkező DEAC U23-mal játszottak kiélezett találkozót, melynek végén elkönyvelhették első hazai sikerüket is (73-70).

A MAFC kosárlabdacsapata gazdag történelme során a magyar kosárlabdázás legtöbb olyan klubjával találkozott, amely szerepelt már az élvonalban, de az elmúlt három évtizedben a másodosztályban is számos új ellenféllel összecsaptak a műegyetemisták, így ritkán találkoznak olyan csapattal, amely ellen korábban még sosem játszottak. Most azonban ez a helyzet: a szombati lesz az első tétmeccs a MAFC és a Megyeri Tigrisek között. Ez úgy lehetséges, hogy csapatunk sosem játszott a második vonalnál alsóbb osztályban, míg az újpesti gyökerű klub most szerepel először az első két liga valamelyikében, a Hepp Kupa legutóbbi négy kiírásáa során már szerepeltek ugyanabban a versenysorozatban, de elkerülték egymást a felek.

A Megyeri Tigrisek nemcsak osztályt, hanem nevet és székhelyet is váltottak a holtszezonban. Együttműködési megállapodást kötöttek a Phoenix Pharma Zrt-vel: hazai mérkőzéseiket Fóton, a Phoenix Sportcsarnokban játsszák le, ezzel párhuzamosan névadó szponzoruk is lesz a gyógyszergyártó. Surmann Gábor maradt a csapat vezetőedzője, a keret azonban jelentősen átalakult. Mezőnyposzton a Santiago-Bus kettőssel erősítettek, az amerikai kisember a pontszerzésben (22,3), a nyíregyházi nevelésű irányító az előkészítésben (5,7) jeleskedik. Legújabb szerzeményünk a MAFC Akadémián is nevelkedő, a Szedeák és a ZTE játékosaként évekig az élvonalban szereplő Bonifert Bendegúz, fiatalposzton a Rátgéber Akadémia neveltje, Bálint Bence és a saját nevelésű Kékesi-Nagy duó osztozik a játékperceken.

A Phoenix-MT vezérét viszont aligha kell bemutatni szurkolóinknak, ugyanis immár második idényét tölti lila-fehérben a 2017 és 2020 közt nálunk pattogtató Katona Bence. A JKSE-vel az A csoportban is bemutatkozó játékos 24 pontot, 7 gólpasszt és 4,3 lepattanót átlagol, minden hangszeren játszik, de elsősorban irányítóként számít rá a szakmai stáb.

A megyeri-fóti alakulat rendkívül szűk rotációval játszik, eddig mindössze kilenc játékos lépett pályára náluk a bajnokságban. Ez megnehezíti Surmann Gábor helyzetét, de az eddig látottak alapján a mezőny egyik legszervezettebb csapatát sikerült összeraknia, támadásban maximálisan kihasználva kulcsembereinek erősségeit. Védekezésben is mutattak szép dolgokat, az idénynyitón jól limitálták a Nagy-fivéreket a BKG otthonában. Játékuk taktikusságát jól jellemzi, hogy 43 kísérlettel messze a legkevesebbet vállalkoznak kintről, viszont 39,5%-os hatékonyságuk a második legjobb a bajnokságban. Gyenge pontjuk a magasposzt lehet, ahol összesen két bevethető játékosuk van, és bár rutinos a Varga-Horváth duó, jóval több variációs lehetősége lesz Lakits Andrásnak ebben a pozícióban, Bordács ráadásul nagyszerűen kezdte a szezont – elsősorban itt lehet keresnivalónk.

Szombaton 17:30-tól tehát hazai pályán, egy minőségi ellenféllel szemben harcolhatja ki negyedik győzelmét hibátlan csapatunk. A belépés ingyenes, élő közvetítés nem lesz: minden szimpatizánsunknak a Hauszmann Alajos utcában a helye. Hajrá, MAFC!