Február 25-én, szombaton 20:30-tól újabb bajnoki vár csapatunkra: a TF-BP ideiglenes otthonában, a Ludovika Arénában lépnek pályára a fiúk a 22. fordulóból előrehozott mérkőzésen.

A múlt heti, NKA Pécs ellen drámai végjátékban elveszített rangadón megszakadt hétmeccses győzelmi sorozatunk a bajnokságban, mérlegünk ezzel 16-5, amely pillanatnyilag „csak” a tabella 4. helyéhez elég. A Tehetséges Fiatalok 9 győzelemmel és 12 vereséggel a 8. helyen állnak, csupán jobb egymás elleni eredményüknek köszönhetően előzik meg a 9. SKSE-t.

Bár a sárga-kékek nem tartoznak a legnagyobb tradíciókkal rendelkező fővárosi klubok közé, negyedszázados történelmük során kétszer is sikerült feljutniuk az élvonalba, 2018-ban éppen a MAFC-ot váltották az A-csoportban. A csonkaszezon óta megszakítás nélkül egy osztályban szerepel a két gárda, a közelmúlt mérlege 5-2 a mi javunkra. Ősszel a Kosársuli ötvenéves jubileumi ünnepségének zárásaként látta vendégül a Lakits-legénység a városi riválist, a fiúk látványos játékkal és 94-77-es sikerrel örvendeztették meg népes közönségüket.

A nevéhez méltóan fiatal magyar játékosokra építő TF jelentős átalakuláson esett át a holtszezonban: távozott a meghatározó Tichov-Peringer duó, de mindkét kulcsember helyére sikerült hasonló profilú és legalább ugyanannyira eredményes utódot igazolniuk: a karmesteri pálca a Veszprémből érkező triplagyáros, Dancsecs kezébe került, míg centerposzton az Oroszlányban az A-csoport légkörébe is belekóstoló Andával erősített aktuális ellenfelünk. A téli szünetben újabb érkezőt jelentettek be a Tehetséges Fiatalok a Vasas-nevelésű magasember, Kelenföldi személyében. Az ősszel a BKG-ban csupán epizódszerepet betöltő erőcsatár villámgyorsan beilleszkedett új klubjába, a TF színeiben minden eddigi bajnokiján eljutott legalább 13 pontig.

Az említett trió mellett a csapategység, illetve a fiatalos lendület számít a Beák-legénység legfőbb erényének, látványos mérkőzéseket játszanak a sárga-kékek, ahol rendre a támadásokra helyeznek nagyobb hangsúlyt, legutóbbi hazai bajnokijukon például 115-98 arányban verték a Megyeri Tigriseket. Bedobónk, Buzás Bence pályafutásában meghatározó szerepet játszott az aktuális ellenfél, hiszen piros-csoportos bajnoki címet ünnepelhetett, majd az élvonalban is bemutatkozhatott a TF színeiben.

Szombat este tehát látványos presztízsmeccsre van kilátás a Ludovika Arénában. Bár papíron az ellenfél lesz a pályaválasztó, a mieinkhez hasonlóan a szezonban először játszik tétmeccset a VIII. kerületi csarnokban fővárosi riválisunk is. Amikor legutóbb, még a ’19/20-as kiírásban ezen a helyszínen találkoztak a felek, 81-103-as piros-fekete siker született – ezúttal is bízunk egy hasonló eredményben, szurkolóink támogatására is számítunk. Aki mégis az otthonmaradás mellett dönt, az alábbi linken követheti majd élőben az összecsapást: https://www.youtube.com/live/5M5ZsnoGu-U?feature=share .

A felnőttek meccse előtt, 17:45-től az országos döntőbe jutás szempontjából sorsdöntő derbi vár U20-asainkra a Ludovika Aréna kistermében, ide is szeretettel várjuk szimpatizánsainkat.

Hajrá, MAFC!