NB I/B, Piros-csoport, 24. forduló

Pécsi VSK-Veolia – MAFC 103-100 (21-29, 34-22, 22-20, 26-29)

PVSK: Halász 14, Harler 19, Molnár 6/3, Bíró O. 8, Horti 16. Cs: Antóni 24/18, Takács 9/6, Németh 4/3, Tóth N. 2, Bíró L. 1.

MAFC: Tóth 24/6, Pintér 11/9, Buzás 4, Bordács 15 (+13 lepattanó), Komma 10. Cs: Polgárdy 23/3, Misek 10/3, Biber 3, Lewis -.

Szrecsko Szekulovics: Először a szurkolóinknak szeretnék gratulálni, az egész mérkőzésen nagyon jó hangulat volt, rengeteget segítettek. A mai meccsen nélkülöznünk kellett Juhos Leventét, majd a végén Bálintot és Chase-t, így még nehezebb volt a dolgunk. Sok hibával kosaraztunk az első félidőben, el kell felejteni, hogy hogyan játszottunk, az eredménynek örülhetünk, nagyon nehéz mérkőzés volt. Külön öröm, hogy az egyik legfiatalabb játékosunk, Molnár Matyi szerezte a győztes találatot a végén három pontosból.

Lakits András: Gratulálok a Pécsnek a győzelemhez, egy közönségszórakoztató, jó mérkőzést játszott a két csapat. Nem mondhatjuk a sok pont ellenére, hogy nem a védekezésről szólt a mérkőzés. Azt gondolom, hogy ez a két csapat, meg az egész bajnokság sokkal, sokkal többet érdemel játékvezetés, körítés szinten, ez egyszerűen képtelenség, hogy ne nőjön fel a csapatok szintjére a játéknak ez a szegmense. Nekünk ebből tanulnunk kell, az, hogy itt Pécsett a győzelemért dobhattunk, ez azt jelenti, hogy jó úton vagyunk. Szeretnénk megszerezni a harmadik helyet a bajnokságban, remélem, hogy a rájátszásban még vissza tudunk ide térni.

Az alapszakasz második helye szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen lépett pályára felnőttcsapatunk a hazai pályán veretlen PVSK otthonában. Tóth Péter tett róla, hogy jól induljon számunkra a rangadó, az első támadásból rögtön beemelt egy távolit. Bordács, Komma és Biber is hamar feliratkozott a pontszerzők közé, az első percekben a mieink jártak előrébb (5-11). Hét pécsi pontot nyolc MAFC-os követett: Horti vezérletével fordított a Vasút, ám ekkor Polgárdy lépett elő vezérré, hármast dobott, szemfüles gólpasszt adott Buzásnak és négyből három büntetőt is a helyére küldött (12-19). A negyed második felében a büntetővonalról esett a találatok többsége, már ekkor sejthető volt, hogy a hajrában faultproblémákkal küzdhetnek majd a csapatok. Az egypontosok mellett Bordács két ziccert is értékesített, 21-29-es előnnyel zártuk az első negyedet.

Harler gól jó plusz egyével indult a második játékrész, amire Biber felelt a festékből. A hazaiak légiósa nagyon elkapta a fonalat, miközben Antóni is a helyére küldött két triplát, az újbudaiak ellenben teljesen elbizonytalanodtak támadásban, Lakits időkérése sem segített, így a 14. percben már 40-31-re vezetett a PVSK – zsinórban 16 pontot szerzett a hazai gárda. Tóth vezérletével sikerült ritmust váltanunk, irányítónk szórta a kosarakat, Komma nagyot zsákolt, Pintér pedig egymás után két tranzíciós játékot is hármassal fejezett be, egy villámgyors 15-2-es futással visszavettük a vezetést (42-46). Sajnos még tartogatott újabb fordulatot a negyed, Szekulovics időkérését követően már csak Polgárdy talált be a nagyszünetig a feketemezesek közül, a túloldalon viszont Antóni újabb két távolival jelentkezett, és Halász is elemében volt, 55-51-es hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

A térfélcserét követően Buzás értékesített egy nehéz dobást, Tóth pedig két büntetőt harcolt ki, egy perc alatt ledolgoztuk félidei hátrányunkat. A találkozó következő szakasza azonban ismét a pécsiekről szólt, akik Bíró Olivér 2+1-ével már 64-57-re vezettek a 24. percben. Feszültté vált a légkör a csarnokban, Buzás és Tóth is begyűjtötte negyedik személyi hibáját, 70-62-nél Lakits szólította magához övéit. Polgárdy vezérletével sikerült közelebb zárkózni a baranyaiakhoz, ráadásul Horti és Harler is a kipontozódás szélére sodródott. Bordács büntetőjével három pontra csökkent a differencia, de Antóni ismét pontosan célzott a periméterről, hatpontos hátrányból várhattuk az utolsó tíz percet (77-71).

A záró felvonás kezdete Misekről szólt: csapatkapitányunk szépen tette fel Bordács forintos labdáját, bátran beleállt egy hárompontosba és egy gyorsindítást is befejezett, nyolc és fél perccel a vége előtt visszavette a vezetést a MAFC. Biber begyűjtötte ötödik faultját, Pintérnél pedig sportszerűtlen hibát láttak a játékvezetők, de továbbra sem született pécsi akciógól, a mieink viszont újabb könnyű kosarat szereztek Bordács révén (78-80). Sajnos hazai szempontból a legjobbkor küldött a helyére egy trojkát Takács, de Bordácsnak erre is volt válasza. Harler bedobott, Misek kihagyott két büntetőt, Pintér egy távolit és egy középtávolit is értékesített, a kettő között Antóni is pontosan célzott kintről, Harler kipontozódott. Tóth egyéni akciójával három pontra nőtt a műegyetemisták előnye, ekkor öt pécsi pont, majd újra irányítónk következett (91-91). 1:39-cel a vége előtt Komma centergóljával visszavettük a vezetést, Halász büntetőit Bordács és Horti duplája követte, egy perc maradt a játékidőből (95-95). A támadóhibát eljátszani próbáló Horti számára egy technikaival véget ért a mérkőzés, Tóth bedobta a büntetőt, utána viszont eladta a labdát, Halász büntetett. Játékmesterünk egy szép középtávolival javított, ám Takács válaszul beemelt egy  saroktriplát, amely 100-98-as hazai vezetést jelentett 26 másodperccel a vége előtt. MAFC-időkérés után Tóth Norbert gyorsan faultolta névrokonát, Péternek nem remegett meg a keze a büntetővonalon, 100-100-nál jöhetett a PVSK. A sarokban álló Molnár kapta a labdát Halásztól, a fiatal hátvéd pedig két rontott kísérlet után a legfontosabb pillanatban, 3 másodperccel a végső dudaszó előtt nem hibázott – a Vasúté volt az utolsó szó, a remek játék ellenére vereséggel távozott a PVSK NKA Csarnokból a Lakits-legénység.

A mérkőzés visszanézhető az alábbi linken: https://www.youtube.com/live/CWP7CKBDbLI?feature=share , az utolsó perc 2:18:30-tól látható.

Bár rendkívül fájó, hogy mindkét pécsi favorit ellen egy buzzer triplával maradtunk alul, ez azt is mutatja, hogy csapatunk bármely piros-csoportos ellenfelével képes felvenni a versenyt – ezúttal ráadásul kezdőcenterünk, a közelmúltban műtéten áteső Pápai nélkül voltunk egyenrangú partnerei a hazai pályán veretlen mecsekaljaiaknak (akiktől Juhos hiányzott). Mérlegünk ezzel 18-6, az alapszakasz 2. helyének sorsa már teljes mértékben a PVSK kezében van. Nem lesz azonban tét nélküli számunkra a hátralévő két játéknap sem: célunk, hogy kiharcoljuk a 3. kiemelést a PlayOffra a jelenleg velünk azonos mérleggel álló Vasassal szemben. Pénteken a rájátszásba jutásért küzdő Cegléd, április 2-án, a vasárnapi zárófordulóban pedig a közvetlen rivális pasaréti alakulat látogat a Gabányiba, így igazi ki-ki meccsen dőlhet el, melyik fővárosi gárda zárja jobb pozícióban a bajnokság első szakaszát! Előre a 3. helyért, hajrá, MAFC!

Fotó: Hunbasket/PVSK