A PVSK-val vívott negyeddöntőben elszenvedett drámai, 3-2-es vereséggel még nem ért véget a bajnokság az Újbuda MAFC számára, a szezon utolsó négy mérkőzésén azt 5-8. helyért játszunk. A helyosztók első körében a Fót ellen söpréssel kieső Óbudával találkozunk, a párharc szombaton, a Rádl árok utcában kezdődik, és jövő pénteken, a Gabányiban fejeződik be.

Nem a helyosztókat terveztük májusi programunknak az idény kezdetén, aki látta negyeddöntős mérkőzéseinket, az tanúsíthatja, hogy mindent megtettünk azért, hogy ismét éremért küzdhessünk, ám ezúttal ha kevéssel is, de a PVSK volt a jobb, így három év után ismét kénytelenek vagyunk az 5. pozíciót célba venni a bajnokság záró szakaszában. A sárga-feketék ellenben már biztosan klubtörténelmi évet zárnak, hiszen történetük során először jutottak a felsőházi rájátszásba a Piros csoportban, az utolsó fordulóig háromesélyes versenyfutásban csípték el a 8. pozíciót 12-14-es mérleggel. A III. kerületiek nyolc közé jutásában és a piros-feketék negyeddöntős pályaelőnyről való lemaradásában is meghatározó szerepe volt annak, hogy a felek mindkét bajnokiját az óbudaiak nyerték: a Gabányiban 87-95 arányban diadalmaskodtak a 2025-ös évzárón, a reguláris szezon utolsó fordulójában pedig egy 116-97-es győzelemmel, a Jászberény miskolci sikerével és a DEAC U23 vereségével léptek fel a tizedikről a nyolcadik helyre – a Hepp Kupa elődöntőjében is sokáig nekik állt a zászló, de ekkor fordítani tudott (87-92), másnap pedig a trófeát is magasba emelhette Garai Péter együttese a BOK Sportcsarnokban, míg aktuális ellenfelünk kétszeri hosszabbításban gyűrte le a Tiszaújvárost a bronzmeccsen.

A helyosztók már kuparendszerben zajlanak, azaz a párharc gyakorlatilag egy 80 perces mérkőzés lesz, a “félidőben” helyszínváltoztatással és hat nap szünettel, mivel előrébb végeztünk az alapszakaszban, a második felvonást játszhatjuk hazai pályán. A másik ágon a több kulcsemberét elveszítő, második kiemeltként a MEAFC ellen ötmeccses csatában elbukó Nyíregyháza és a BKG-val szemben három viszonylag szoros összecsapást elveszítő Veszprém találkozik.

Az Újbuda MAFC – Óbudai Kaszások helyosztó párharc menetrendje:

  • május 2., szombat 17:00, Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
  • május 8., péntek 19:00, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

Zárjuk szépen ezt a mozgalmas szezont, használjuk ki, hogy még négyszer láthatjuk a pályán roppant szerethető, kupagyőztes idei csapatunkat!

Fotó: Girgász Péter/MKOSZ