MAFC-BKG dobók, nyilatkozatok, szurkolói összefoglaló

MAFC-BKG 92-89 (25-22, 21-23, 27-22, 19-22)

MAFC: Csapai 22/6, Lakits 17/9, Tóth 15/9 (+12 lepattanó), Bordács 10, Pfandler. Cs: Misek 13/3, Polgárdy 9/9, Komma 6, Herló, Biber, Bősze.

Garai Péter: Köszönöm az egész éves munkáját a csapatnak. Ez az év így sikerült. Ötödikek lettünk. Azt gondolom, hogy körülbelül a helyünkön vagyunk. Lehettünk volna előrébb még esetleg. Sok hibát követtünk el az egész évben – magam is -, rossz döntéseket hoztunk, de örülök, hogy egy ilyen pozitív élménnyel tudtuk lezárni az évet. Köszönöm az összes munkatársamnak a munkát, aki segített. Gratulálok a csapatnak az éves teljesítményéhez és jövőre megpróbálunk egy még jobb eredményt elérni, akár sokkal-sokkal jobb eredményt is.


Dr. Nagy Ágoston: Nagyon jó meccs volt. Aki az utolsó meccset nyeri, az nyer mindent.

Ez a nap is eljött, péntek este a 2021/22-es szezonban utoljára lépett pályára a MAFC NB I./B-s csapata tétmérkőzésen. Eltelt egy újabb év, tele küzdelemmel, szép sikerekkel, bosszantó vereségekkel, de a lényeg változatlan: a Budapest MAFC szerves részét képezi a fővárosi és a magyar férfi kosárlabdának, az utánpótlás mellett a felnőttek mezőnyében is. Ezt az utolsó meccsen is bizonyították a fiúk, a BKG-val karöltve élvezetes, végletekig kiélezett meccsel szórakoztatták a hétköznaphoz képest népes, a nem túl nagy téthez képest lelkes közönséget.

A szerdai kezdőcsapatok álltak fel a feldobáshoz, Buzás két büntetőjével és Allen második esélyből szerzett kosarával már az első percben szinte megfelezte összesített hátrányát a vendégcsapat. Lakits büntetőből, Bordács akcióból talált be, Tóth hármasával pedig már nálunk volt az előny csak a visszavágót tekintve is (8-6). Lakits büntetője után jókor jött a kékmezeseknek Nagy Botond triplája, Reizer és Ormai is belőtte a Gabányi gyűrűjét. Misek révén továbbra is mi jártunk előbb, de Nagy Benedek és Nick Allen is elkapta a fonalat. A negyed utolsó percében 10-esünk kintről volt eredményes, az idősebb Nagy egy büntetőt dobott be, míg Komma kettőt, ezzel 25-22-re vezettünk a kisszünetben.

Nagy Botond és Komma pontváltását Polgárdy távoli találata követte, de rövid időn belül mindkét Nagy beemelt egy-egy kintit, így gyorsan feljött egálra a BKG (30-30). Csapai hozott új lendületet a MAFC-akciókba, de az ellenfél légiósa tarthatatlannak bizonyult, jó labdákkal találták meg társai. Bordács vette vissza a vezetést a MAFC-nak büntetőből, Nagy Benedek fordított a periméterről. Tóth pöcizte vissza saját labdáját, de a Szigetszentmiklós amerikaija megint üresen maradt a festékben. Az utolsó fővárosi akció végén irányítónk fordulásból dobott bravúros hárompontost, kialakítva ezzel a 46-45-ös félidei állást.

Csapai kosara volt az első a harmadik negyedben, Tóth is bedobott egy nehéz floatert faulttal együtt. Reizernek és Nagy Botondnak köszönhetően fordítottak a vendégek, de Lakits triplát süllyesztett el. Tóthra fújták rá a harmadik személyit, majd technikait is ítéltek a hazaiak ellen, ez pedig végképp feszültté tette az addig is sok reklamálással tarkított mérkőzést. Nagy Botond távolija hullott be, Komma révén gyorsan válaszoltunk. Buzás betörésével újra hátrányba kerültünk, de Lakits triplájával már megint mi álltunk jobban (59-57). Reizer és Misek is életjelt adott magáról, Polgárdy egymás után kétszer verte be távolról, igaz, közben a kék-sárgák pontkirálya is így tett. A játékrész utolsó pillanatai Csapairól szóltak, aki bezsákolta Polgárdy labdáját, Szeleczki ziccerére pedig egy utolsó pillanatban, nagyon messziről elengedett kosárral válaszolt: 70-65 állt a táblán az idény utolsó tíz játékperce előtt.

A záró etapra fordulva figyelmesebben váltották a fővárosiak a szigetszentmiklósiak két kisemberét, ám Allen és Reizer kosaraival megoldották ezt a problémát a vendégek. Misek és Bordács is eredményes volt, 80-75-re vezettünk a 35. percben. Ekkor azonban az e sorok megjelenésére hazánkat már elhagyó Nick Allen zsinórban hét pontot tett a táblára, ezzel egy kis esélyt teremtett csapatának a párharc megfordítására. Két jó újbudai támadás következett, Csapai és Lakits voltak a befejezők. Büntetőkkel fordítottak a Kosok, 1:11-gyel a vége előtt Tóth Péter dobhatott kettőt 84-85-nél. Az első lejött, a második bement, időt kért dr. Nagy Ágoston. Allen dobott könnyű ziccert, az ellentámadásból Tóth állt bele a hármasba, célt tévesztett, de a gyűrűről fölfelé pattanó labdát klasszis módon zsákolta vissza Csapai (87-87), 52 másodperc maradt. Nagy Benedek szolgálta ki Ormait, kosár kellett a mieinknek a meccsben maradáshoz. Ismét 9-esünk került helyzetbe, odaütöttek neki, mindkét egypontost a helyére küldte: ismét egál. Alig 20 szekundum volt hátra, mégis csak most következett a találkozó érdemi része… A fiatalabb Nagy kapott jó passzt testvérétől, 6 másodperccel a vége előtt ráemelte kintről, de lejött a dobása. A lepattanóból Pfandler indította Lakitsot, aki leütötte a labdát Nagy Botond mellett a félpályán, majd jó 9 méterről rádobta… Megszólalt a duda, a játékszer pedig a palánkról a kosárba hullott: 92-89-re nyert a MAFC!

A győztes dobás itt tekinthető meg: https://fb.watch/c-nITQnw9A/

A teljes mérkőzést a 24eskörzetTV YouTube-csatornáján lehet visszanézni: https://youtu.be/BPfmuUVSN1Y

Amint a felvételek is tanúsítják, a buzzer beatert nagy ünneplés követte pályán-lelátón, nem sok MAFC-os maradt ülve a meccsnyerő tripla láttán. A szokásos csatakiáltást és pacsizást követően csapatkép zárta a szezont, amely során az NB I./B Piros csoport 5. helyét szerezte meg a Budapest MAFC felnőtt férfi csapata.

Összesítésben 192-180-ra nyerte a párharcot Garai Péter legénysége, amely a Veszprém elleni párharc után ismét kettős győzelmet aratott. Dicséretet érdemel csapatunk, mert fel tudott állni az NKA Pécs elleni negyeddöntős kudarcból, és veretlenül lehozta a maradék négy meccsét. Hencsey Tamás már a szezon előtt arról beszélt, hogy az elmúlt évek legerősebb második vonalas mezőnye jött össze. Ennek tükrében a covid-járvány óta a korábbinál jóval kisebb költségvetéssel gazdálkodó MAFC számára inkább az 5. hely lehetett reális elvárás, mint a tavalyi bronzérem megismétlése.

A zárómeccs egészen más ritmusú volt, mint a veszprémiek elleni visszavágó, taktikailag változatos, látványra tetszetős játékot láthatott a nagyérdemű, helyenként precíz, összeszedett védekezéssel. Mindkét csapat extrán dobott kintről (37% – 47%), a legtöbb statisztikában, ha csak egy hajszálnyival is, de a vendégek voltak jobbak. Amíg a BKG-t hárman „vitték a hátukon”, nálunk jobban eloszlottak a pontok: Tóth, Misek, Bordács, Csapai és Lakits is kétszámjegyű pontot dobott – a végjátékban utóbbi kettő bizonyult nyerőembernek.

A párharc egészét tekintve nagy fegyvertény, hogy mindössze egy percig állt győzelemre a BKG-Príma, főleg azok után, hogy tavaly mumusunk volt a szigetszentmiklósi gárda, a kupában és a bajnokságban is ők állították meg az újbudaiak menetelését. Az előző idényben 2 győzelem mellett 6-szor kaptunk ki tőlük, míg idén 3-1 a mérleg a mi javunkra. Ez is azt támasztja alá, hogy nem csapatunk gyengült, hanem az ellenfelek erősödtek azóta – ami persze korántsem azt jelenti, hogy a MAFC vezetősége nem tesz meg mindent évről évre, hogy a következő kiírásban a csapat felvegye a versenyt a legjobbakkal. Idén sem lesz ez másképp, de ez már a jövő zenéje, addig is

hajrá, MAFC!