Salgótarján-MAFC 81-100 (11-33, 23-29, 28-19, 19-19)

MAFC: Tóth 24/9, Csapai 19, Bordács 16 (+15 lepattanó), Kovács 9, Pfandler 2. Cs: Lakits 15/6, Komma 7, Bősze 6/3, Polgárdy 2, Herló.

Király Márió : Gratulálok a MAFC csapatának! Ezért a vereségért engem terhel a felelősség.
Garai Péter : Nagyon jól játszottunk, hetven százalék fölött dobtunk az első félidőben. Rosszul jöttünk vissza és kicsit leültünk a harmadik negyedre, de ki tudtuk húzni magunkat a végére. Mindenki megtette a magáét, gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Mostantól a következő mérkőzésre koncentrálunk.

A MAFC abban a tudatban várhatta a nógrádi túrát, hogy egy győzelemmel a rájátszás kapujába ér, viszont a fővárosi piros-feketék legutóbbi öt idegenbeli meccse egyaránt a hazaiak sikerét hozta, így joggal bizakodhatott a legutóbbi két meccsét megnyerő Tarján is. Tóth kosárral végződő betörésével kezdődött a mérkőzés, elszórták a labdát a hazaiak, Bordácsot húzta vissza utolsó emberként Molnár – sportszerűtlen fault lett a jutalma. A büntetők kimaradtak, de Kovács betalált középtávolról, a hazaiak pedig ismét hibáztak. Tóth Péter hármassal büntetett, majd kiosztott egy gólpasszt Csapainak (0-9), centerünk zsákolása után időt kért Király Márió. Dragasevics 5 pontjával zárkóztak volna a hazaiak, de védekezésben továbbra sem javultak, Kovács kettesével már tízzel mentünk. Bordács és Csapai is 2+1-gyel növelte a különbséget, Molnár és Dragasevics pontjai ellenére nőtt a differencia. Majd’ minden MAFC-os akció kosárral végződött, Lakits egy távolit is értékesített, így az első szünetben 11-33 állt a táblán.

Bősze volt eredményes a büntetővonalról és a hármasról is, Lakits zsákolt, Bordács ziccert dobott, 30 egységre nyílt az olló (11-41). Nshimba vette vállára csapatát, de a 15. percben így is 16-52-re vezettek a brutális hatékonysággal dolgozó feketemezesek. Ezután futott egy 7-0-t az SKSE, Komma kosaraira Dragasevics felelt, harmincon belülre került a nagyszünetre a vendéglátó (34-62).

A fordulás után Molnár, Nshimba és Kuttor is pontosan célzott, Csapai dobta a MAFC egymást követő négy kosarát. Tóth távolija bement, de Takács sem hibázott kintről, majd zsákolt is. Kovács és Bordács is betalált. Karanfilovszki és Dragasevics hozta közelebb övéit, a légiós triplájával hosszú idő után ismét benézett húsz alá a Sese. A negyed végén nem tudott kosarat szerezni a MAFC, ezt a játékrészt bőven a házigazdák nyerték.

62-81-ről vágtak neki a csapatok az utolsó periódusnak, az amúgy gyengébb napot kifogó Rosemond szólt hozzá a mérkőzéshez. Monye Martin kapott nagy tapsot a lelátóról sikeres trojkája után, nem voltak elég élesek a vendégek, amit Takács bosszult meg. Bordács villant, de a hazai légiós falttal együtt dobott duplát, majd Molnár ment végig a szerzett labdával: 74-84-nél a 33. perc végén felcsillant a fordítás reménye a hazaiak előtt. Lakits és Tóth pontjai nyugtatták meg az élő közvetítést követő MAFC-osokat, Rosemond és Nshimba hozta közelebb a Salgótarjánt. A végére elfáradtak a nógrádiak, Komma még szabálytalanságot elszenvedve is zsákolni tudott. Tóth Péter volt az utolsó kosár szerzője, így ő lett a találkozó legjobb dobója Dragasevics előtt. Csapatunk a Veszprém elleni hazaihoz hasonlóan éppen elérte a háromszámjegyű pontszámot, a végeredmény 81-100 lett.Nagyon hosszú idegenbeli vereségsorozatot zártunk le ezzel a sikerrel: legutóbb december 4-én, a TF otthonában tudott győzni vendégként a MAFC. A két meccs között három hónap és egy nap telt el, hatszor szenvedtünk vereséget: öt bajnokin, valamint a budafoki Hepp Kupa-nyolcaddöntőn. Legutóbbi két vendéggyőzelmünket a Sport11-ben arattuk, tavaly novemberben a Vasas volt a szenvedő fél. Vidéken az októberi, bajai vendégjáték óta vagyunk nyeretlenek, ott még Hencsey 

Nagyon hosszú idegenbeli vereségsorozatot zártunk le ezzel a sikerrel: legutóbb december 4-én, a TF otthonában tudott győzni vendégként a MAFC. A két meccs között három hónap és egy nap telt el, hatszor szenvedtünk vereséget: öt bajnokin, valamint a budafoki Hepp Kupa-nyolcaddöntőn. Legutóbbi két vendéggyőzelmünket a Sport11-ben arattuk, tavaly novemberben a Vasas volt a szenvedő fél. Vidéken az októberi, bajai vendégjáték óta vagyunk nyeretlenek, ott még Hencsey Tamás vezette győzelemre a fiúkat. Garai Péter eddigi utolsó vidéki sikere 4 közé jutást ért a Veszprém elleni párharc negyedik meccsén, tavaly áprilisban – most a legjobb 8-hoz kerültünk közel Salgótarján bevételével.

Az első 15 percben osztálykülönbség volt a csapatok között, utána viszont érezhetően csökkent a mieink koncentrációja, miközben Király Márió legénysége összeszedettebbé vált. A szokás szerint kiválóan játszó Tóth-Bordács kettős mellé ezúttal Csapai és Lakits nőtt fel pontszerzésben, de Komma és Bősze is jól mozgott. Lepattanózásban és asszisztok terén domináltunk, a 35%-os triplamutató tűrhetően mutat, a 14 eladott labda és a 17 kihagyott büntető viszont nem nagyon férne bele egy élcsapat ellen.

Három fordulóval a bajnokság első szakaszának vége előtt már viszonylag egyszerű a matek helyezésünket illetően. Jövő szombaton a 8. helyen álló TF, az utolsó körben pedig a szintén mögöttünk álló Nagykőrös látogat a Gabányiba, közte a kiváló erőkből álló Jászberény otthonában van fellépése a mieinknek. Az Óbuda vereségének köszönhetően biztossá vált, hogy egy további győzelemmel is rájátszásba jutunk. Ha nyerünk a jövő héten a TF ellen, vagy a másik két alapszakaszmérkőzésen maradunk veretlenek, 7. vagy jobb helyen jutunk a negyeddöntőbe. Amennyiben többször nyerünk, mint a Veszprém, megelőzzük őket, ha fővárosi üldözőinket is sikerül magunk mögött tartani, a 6.pozíció is elérhető, de ehhez már a rivális botlása is szükséges.

Ám egyelőre csak a következő lépés megtételére készülnek a játékosok: március 12-én 17:30-tól a közvetlen rivális TF-BP ellen lépnek pályára. Ekkor már nem lesznek érvényben az állami és szövetségi járványügyi rendelkezések, így visszatérhetnek a lelátóra oltatlan szurkolótársaink, valamint maszk sem korlátozza a nézőket csapatuk bíztatásában. Adjuk meg a módját a normál kerékvágás visszatérésének! Hajrá, MAFC!