BKG-Príma – MAFC párharc az 5. helyért egy szurkoló szemszögéből

A Pécs ellen elveszített negyeddöntő után sikerült javítani a MAFC-nak, kettős győzelemmel jutottak a fiúk a legjobb hat közé a Veszprémi KK ellenében. Mintha csak a tavalyi rájátszás elevenedne meg újra: a piros-szürkék legyőzése után a BKG-Príma Akadémiával találkoznak a mieink. A tét és a lebonyolítás ugyan eltér, de a csapatok összeállítása és a presztízs nem sokat változott.

Mérkőzések az 5. helyért: 

Május 11., szerda, 20.00 BKG Príma Akadémia – MAFC (MTK Városmajori Sportcsarnok)

Május 13., péntek, 18.00 MAFC – BKG Príma Akadémia (Gabányi)

A BKG-Príma két sportegyesület fúziójával jött létre. A Príma SE debreceni székhelyű debreceni klub volt, jellemzően az NB II-ben szerepeltek. A BKG a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium rövidítése, melynek diáksportegyesülete 2016-ban egyesült a Prímával. Az ország egyik legnagyobb kosárlabdaklubjává nőtték ki magukat, több városban is NB II-es csapatuk van, közel 600 utánpótlás-játékos pallérozódik náluk. Tavaly feljutott az élvonalba női csapatuk, de a nemrég befejeződő idei szezonban elért 5-23-as mérlegük nem volt elég a bennmaradáshoz.

A férfiak 2017-ben kerültek fel a Piros csoportba, amikor veretlenül nyerték meg a Zöldet. Már akkor is dr. Nagy Ágoston volt a vezetőedzőjük, sőt, öt akkori játékosuk is játszhat ellenünk a mostani párharcban. Újoncként egyből rájátszásba jutottak, tavaly pedig a bajnokságban és a kupában is ezüstérmesek lettek a Nyíregyháza mögött. Idén 18-8-as mérleggel az alapszakasz 4. helyét szerezték meg, a negyeddöntőben ötmeccses csatában maradtak alul a Vasassal szemben. Az 5-8. helyért vívott első párharcban a TF ellen arattak kettős győzelmet (104-89, 83-75).

Csapatukra az állandóság jellemző, az ezüstszezon után csak két alapember, Armanghani Ármin és Nagy Simon távozott. Idei légiósuk, Nick Allen a csonkaszezonban is Szigetszentmiklóson pattogtatott, a klub történetének legjobb külföldi játékosának számít. A Nagy Botond-Nagy Benedek-Buzás Bence-Nick Allen négyes szerzi pontjaik döntő többségét, a Veszprémhez hasonlóan rendkívül veszélyesek a triplavonalon túlról.

Bizonyára sok MAFC-os emlékszik az elmúlt évekből izgalmas BKG elleni csatára, hiszen volt belőle jó néhány. Tavaly az elődöntőben csaptak össze a felek, és bár a mindent eldöntő mérkőzést a kék-sárgák húzták be, sok szép emlék fűzödik ahhoz a párharchoz számunkra is. A negyedik meccsen bő egyéves kihagyás után térhetett vissza a MAFC közönsége a Gabányiba, a tét számunkra a párharcban maradás volt. A nem mindennapi hangulat sokkolta a vendégeket, remek kezdés után 74-65-re nyertünk. De emlékezetes lehet egy hétközi derbi is a csonkaszezonból, ahol egylabdás végjátékot tudtunk megnyerni (80-77). Legutóbbi kiesésünk óta már-már kiemelt párosítássá vált a két csapat találkozása, ahol általában a hazai csapat örülhet.

A most futó szezonban is mindkétszer a pályaválasztó győzött. Ősszel a második Hencsey-éra talán legjobb meccse volt a Szigetszentmiklós elleni, szinte végig vezetve nyertünk 81-66-ra. A két vezetőedző egészen másképp látta a történteket, saját edzőjüktől dicséretet, az ellenfélétől éles kritikát kaptak a hazai játékosok kemény védekezésükért. Az mindenesetre tény, hogy a 35 pontos Nagy Botondot leszámítva nem igazán találták a ritmust a vendégek, míg nálunk Tóth, Bordács, Kovács és Misek is 10 pont fölé jutott. Januárban aztán otthon sikerült visszavágniuk a Kosoknak, a 89-81-re végződő rangadó során motiváltabbnak tűntek Nagy Ágoston tanítványai. Ezúttal is a vezetőedző idősebb fia, Botond volt messze a legeredményesebb (34 pont), de Allen, Buzás és az extrát játszó Halász is ponterősnek bizonyult. A Lakits-Tóth-Polgárdy triónak köszönhetően sokáig meccsben voltunk, de a döntő pillanatokban rendre a hazaiak akarata érvényesült.

A győzelem kulcsa ezúttal is a Nagy-fivérek semlegesítése lesz, de komoly problémát okozhat az ellenfélnek Allen palánk alatti levédése is. A szakmai-taktikai oldal mellett egy 5-8. helyért menő párharcban fontos lehet a motivációs tényező is. Részünkről várhatóan ismét sok lehetőséget kapnak majd a fiatalok, így ezek a meccsek már egy kicsit a jövőről is szólnak. Nem kockáztat sokat, aki látványos, mozgalmas mérkőzéseket vár, a kimenetelt viszont nehéz megjósolni. E két összetevő együtt remek 80 percet ígér, így érdemes lesz kilátogatni szerdán 20:00-tól a Városmajorba, az első felvonásra. Aki valamilyen okból mégsem tesz így, az a 24eskörzetTV jóvoltából élőben követheti az eseményeket a YouTube-on, azon belül itt: https://youtu.be/ACvsICq0r84 .

Hajrá, MAFC!