A harmadik meccs elvesztésével győzelmi kényszerbe kerültünk a döntő hátralévő részére, csak akkor lehetünk bajnokok, ha ismét egyenlítünk hazai pályán, aztán a mindent eldöntő ötödik meccset is behúzzuk a PVSK otthonában. Már a feladat első része sem ígérkezik egyszerűnek, de bízunk benne, hogy a szezon utolsó hazai meccsén ismét óriási támogatást kapnak a Lakits-tanítványok a lelátóról, ha így lesz, akkor negyedik élet-halál meccsünket is behúzhatjuk a rájátszás során.

Polgárdy Ádám a negyedik negyed legjobbja volt az előző találkozón, 22 pontjából 15-öt az utolsó öt percben szerzett, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy utolérjük a Párducokat. „Nem úgy alakult a keddi mérkőzés, ahogy azt mi elterveztük. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de nem voltunk elég élesek, amit a PVSK ki is használt. Semmi nincs veszve, pénteken nekünk is meg kell védenünk a hazai pályánkat. Nagy szükség lesz az eddig is kiváló közönségünkre, hogy ki tudjuk harcolni az 5. mérkőzést.”

Bár természetesen csalódottak voltunk, hogy második próbálkozásra sem sikerült elvennünk a Vasút pályaelőnyét, az azért mindenképpen pozitívum, hogy jóval közelebb jártunk ehhez, mint az első alkalommal. A lepattanócsatát úgy nyertük meg 36-27-re, hogy támadó oldalon ötször annyi lecsorgó labdát gyűjtöttünk be, mint a hazaiak (15-3), mezőnyből több pontot is szereztünk náluk (67-62), csak éppen 12-vel kevesebb büntetőt dobtunk, ráadásul valamivel gyengébb százalékkal (22/31 a pécsi 33/43-mal szemben). Nagy kár a két sportszerűtlen és három technikai hibánkért, a baranyaiak egy ilyen jellegű fegyelmezetlenséget sem követtek el(?), ugyanakkor mégsem szabad erre fogni a vereséget. Sajnos visszatérő problémánk a rossz kezdés, különösen idegenben, Nyíregyházán, Cegléden és Pécsett kétszer, azaz a playoff eddigi összes, otthonunktól távol megvívandó összecsapásán elveszítettük az első félidőt. A CKE elleni elődöntőben csak egy dudaszós hármassal jártak előrébb a vendéglátók, a másik három alkalommal viszont kétszámjegyű hátránnyal vonulhattak pihenőre a piros-feketék – hiába bizonyították számos alkalommal a mieink, hogy óriási küzdők, többször már nem lenne szabad elengedni az ellenfelet az elején. A műegyetemisták idáig 190 percet játszottak hátrányban a bajnokság második szakaszában, vagyis az összes játékidő kicsit több, mint felében futniuk kellett az eredmény után, míg a vasutasok eggyel kevesebb meccsen 122 percig álltak vesztésre – bár ez utóbbi sem alacsony szám egy alapszakaszgyőztestől, azért jelentős a különbség, mentális szempontból nagyon fontos, hogy a Gabányiban ne ragadjunk be a rajtnál, ebben (is) rengeteget segíthetnek szurkolóink a fiúknak.

A párharc negyedik mérkőzésén már aligha tud egymásnak nagy taktikai meglepetéssel szolgálni a két vezetőedző, döntő lehet, hogy ki bírja jobban fizikálisan, illetve, hogy melyik oldalon fognak ki jobb dobóformát a kulcsemberek. A PVSK magyar játékosai közül az első meccshez hasonlóan a harmadikon is az Antóni-Mokánszki-Plézer trió jutott tíz pont fölé, Igrutinovics is jól szállt be a párharcba. A mieink közül az Archibald-Polgárdy-Buzás hármas dobott kétszámjegyűt, főleg egyéni villanásokból voltunk eredményesek, mindössze tíz gólpasszunk volt, e tekintetben jó lenne előre lépni. Bárhogyan is alakul a találkozó, biztosan most láthatja csapatunkat az idényben utoljára a Gabányi közönsége: ez a szezon megérdemel egy szép hazai befejezést mind a pályán, mind a lelátón, ha mindkét fronton maximumot nyújtunk, jó esélyünk lesz kiharcolni az ötödik meccset.

Mindenki a Gabányiba! Zúgjon a hajrá, MAFC!