Pápa-MAFC dobók, nyilatkozatok, szurkolói összefoglaló 

Február 11., NB I./B, Piros csoport, Városi Sportcsarnok, Pápa

Conoil Pápa KC-MAFC 92-79 (21-19, 25-19, 19-20, 27- 21)

MAFC: Bordács 18 (+11 lepattanó), Tóth 12, Pfandler 10, Polgárdy 8, Misek 7/3. Cs: Kovács 14/6, Lakits 4, Csapai 4, Pintér 2.


Dr. Vajda Balázs : Gratulálok a csapatom minden játékosának. Nagyon örülök neki, hogy a hétfői összeszedett kontrolált játékot még jobb szinten tudtuk játszani. Tudtuk, hogy az az egy esélyünk lehet, ha lelassítjuk a MAFC-nak a játékát és megakadályozzuk a gyors indításokat, illetve a fellőtt labdákat, ez néhány kivételtől eltekintve jól sikerült. A második félidőben pedig egy extra, magabiztos dobóteljesítmény is párosult a védekezésünkhöz és ez hozta meg a győzelmet. További sok sikert kívánok a MAFC-nak.

Garai Péter : —-

A régóta várt idegenbeli siker reményében, a legutóbbi mérkőzésén 8 meccses negatív szériát lezáró Pápa otthonában lépett pályára a MAFC a 20. fordulóban. Ezúttal is sikerült jól kezdeni, Polgárdy és Bordács is betalált, Tóth 2+1-ével 9-4-re vezettünk. Felvette a ritmust a hazai csapat is, Koma és Murai vezetésével 12-11-nél már náluk volt az előny. Pfandler és Misek volt eredményes, válaszul a pápaiak fiatalja, Németh villant. Hódi dobta be a meccs első távoliját, Sonyák büntetőkkel kezdte a pontgyártást, a negyedet Kovács labdaszerzés utáni közelije zárta, de 21-19-re a Conoil vezetett.

Varga kosara nyitotta a második negyedet, Hódi újabb pontokat szerzett a hármasról, Csapai szépített. Varga és Németh is pontosan célzott, utóbbi faulttal együtt: büntetőjévél 31-21-nél már kétszámjegyű különbség alakult ki. 9-0-s futás volt a mieink csattanós válasza, Pfandler, Kovács és Tóth találataival. Németh 5 pontjával újra ellépett az ellenfél, Csapai zsákolást rontott, Sonyák büntetett. Zsinórban három támadólepattanó után 9-esünk gyötörte be a labdát a gyűrűbe, utána viszont személyi hibát és technikai faultot is vétett. Koma és Murai kosaraira Bordács és Kovács révén reagáltunk, 46-38 állt a táblán a nagyszünetben.

A térfélcsere után is a hazaiak domináltak, különösen Sonyák volt elemében, egymás után kétszer talált be kintről, ezzel 17-re nőtt a differencia (60-43). Bordács és Polgárdy próbálta oltani a tüzet, a 28. percben pedig Misek révén az első sikeres fővárosi hármast is feljegyezhettük. Bordács és Németh pontváltása zárta a harmadik tíz percet, melyet egyetlen ponttal a feketemezesek nyertek (65-58).

A zárónegyed elején 5-0-t futottak a bakonyiak, amivel tulajdonképpen eldőlt a találkozó. Szinte minden kosarunkra érkezett válasz, többször demoralizáló hárompontos formájában. Kovács révén a MAFC is megvillant kétszer ebben a műfajban, de 9 pontnál így sem tudtunk közelebb kerülni. A pontgazdag utolsó percek már nem hoztak izgalmat, a végeredményt Pfandler állította be: 92-79.

Meglepő vereségünk fő oka a kinti dobások értékesítése, pontosabban kihagyása: a 10/23-at dobó hazaiakkal szemben a MAFC neve mellett 3/21 olvasható. Ezúttal azonban a 6,75-ön belül sem volt meg a pontosság, beszédes adat, hogy mindét csapat 31 mezőnykosarat szerzett, de a mieink 26-tal többször próbálkoztak. Tóth Péter teljesítménye is döntő tényező szokott lenni, az ő 3/17-es mezőnymutatója sem növelte a győzelmi esélyt. Ugyanakkor mindössze 4 labdát adtak el a fiúk a 9 szerzettel szemben, illetve a sok kihagyott dobás jelentős része után sikerült visszaszerezni a labdát (17-5 a lepattanóarány). A Pápa az átlagosnál jobb teljesítményt nyújtott, szervezetten védekeztek a gyorsindítások ellen, Murai és Németh pedig remek dobóformát mutatott.

Pozitívum, hogy az alapszakaszban már csak kétszer kell idegenben játszania a csapatnak, ebből a jászberényi vendégjátékon teher nélkül léphetnek pályára. A 7. helynél előrébb végezni csak matematikai esély van már, ám rájátszásba jutás még mindig reális, 3-4 győzelem elég lehet hozzá a hátralévő 6 fordulóban. Két remek formát mutató gárda érkezik a Gabányiba a 21. és a 22. körben, jövő szombaton a Veszprém, egy hétre rá a Vasas ellen szurkolhatunk ki bravúrgyőzelmet. Hajrá, MAFC!