BKG-MAFC dobók, nyilatkozatok, szurkolói összefoglaló

BKG-MAFC 91-100 (23-35, 24-26, 21-20, 23-19)

MAFC: Tóth 29/15, Csapai 17/3, Bordács 15/9, Pfandler 5/3, Lakits 4. Cs: Komma 16, Misek 8, Polgárdy 3, Biber 2, Herló 1, Bősze.

Dr. Nagy Ágoston: Köszönjük Garai Péternek a mérkőzésekhez való sportszerű hozzáállását! Pénteken találkozunk, ahol 10 ponttal szeretnénk nyerni!


Garai Péter: Örülünk a győzelemnek, egy könnyed, jó felfogású mérkőzésen tudtunk nyerni. Remélem a következő mérkőzést is meg tudjuk nyerni pár ponttal és megszerezzük az ötödik helyet! Örülök, hogy egyik csapatban sem történt sérülés! Sok sikert kívánunk a BKG-nak…JÖVŐRE!

A kisebb tét ellenére mindkét csapat egyik legerősebb kezdőjével állt fel: a hazaiaknál a Nagy Botond-Nagy Benedek-Buzás-Lakatos-Allen ötös, a vendégeknél a Tóth-Lakits-Pfandler-Bordács-Csapai sor kapott először lehetőséget. Buzás és Bordács pontváltásával kezdődött a meccs, egy szép passzból Allen zsákolt. Csapai egy jó kiosztás, Tóth egyéni akció végén hintett hármast, Nagy Botond kintije is behullott. Tóth vezérletével őriztük az előnyt, Bordács kosarával már 16-9-re vezettünk. Légiósa révén próbált zárkózni a BKG, de Lakits és Komma is jó dobóformát fogott ki. Szeleczki kosarai után a negyed vége is a miénk volt, Komma zsákolt, Tóth ismét bedobott egy hármast, így a kisszünetben 23-35 állt a táblán.

Nagy Botond és Tóth is újabb trojkával jelentkezett, Misek és Polgárdy is hozzászólt a meccshez, 8-10 pont körül stagnált a különbség. Herló büntetője és Nagy Botond hármasa után Bordács állt bele a kintibe, amely behullott, ahogy Pfandler távoli kísérlete is. A negyed végén a hazaiak pontfelelőse újból eredményes volt a periméterről, de a dudaszóra behulló újabb Bordács-triplának köszönhetően ezt a játékrészt is megnyertük (47-61).

Magasemberei révén a fordulás után is eredményesen támadott a vendégcsapat, Nagy Benedek dobásaival igyekeztek meccsben maradni a Kosok. A szakasz közepén, 52-70 után futottak egy 9-0-t a pályaválasztók, Misek törte meg a MAFC gólcsendjét. Az ifjabbik Nagy továbbra is tarthatatlannak bizonyult, de Komma révén nekünk sikerült jobban a negyed vége, ezzel 30 perc játék után is kétszámjegyű volt a fővárosi előny (68-81).

A piros-feketék fiatal magasembere zsákolással kezdte a zárószakaszt, de Buzás és Reizer személyében az ellenfél nagy trióján (Nagy-Nagy-Allen) kívül is akadt pontszerző a túloldalon ebben a kritikus szakaszban. Kommát ez nem zavarta, tovább növelte pontjainak számát, Biber is értékesített két büntetőt. A végjátékra újra feljavultak a Nagy-tesók, 89-95-ig kapaszkodta vissza a szigetszentmiklósiak. A hajrá azonban megint a miénk volt: Tóth, Csapai és Polgárdy is biztos kézzel értékesítette helyzetét, Szeleczki gyors közelijére pedig Bordács felelt az utolsó pillanatokban: kilenc ponttal vezetünk az első felvonás után (91-100). A találkozó felvétele: https://youtu.be/ACvsICq0r84 .

A legtöbb statisztikai mutatóban enyhe vendégfölény látszik, még a Nagy-legénység specialitásának számító hárompontosok terén is pontosabbak voltak egy kicsivel az újbudaiak (egyaránt 29 próbálkozásból 9, illetve 10 találat). Ezt a festékben zajló csata szorossá tételével ellensúlyozták a kék-sárgák, de Komma László majdnem hozta Nick Allen számait. Tóth is nagyot játszott, ahogy a Bordács-Csapai duó is hozzátette a magáét.

péntek este 18:00-kor kezdődő szezonzárón is hasonlóan változatos, kiegyenlített játékra számíthatunk, szinte biztos, hogy újra megkapják a lehetőséget a fiatalok az odavágó délutánján „Újbuda kiváló edzője” díjjal kitüntetett Garai Pétertől. Kilencpontos előnyből, hazai pályán már fájó lenne elveszíteni a párharcot, de biztos, hogy nem feltartott kézzel érkeznek a Kosok. Hónapokig ez lesz az utolsó tétmeccse a fiúknak, így nem lehet kérdés, hogy minden MAFC-osnak a Gabányiban a helye! Szurkoljuk ki az ötödik helyet, zárjuk szépen ezt a küzdelmes szezont, reménykedjünk, hogy a fiúk vissza tudnak vágni a BKG-nak a tavalyi elődöntős vereségért!

Hajrá, MAFC!