Tavaly ezüstérmet szerzett felnőttcsapatunk a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupában a Tüskecsarnokban. Lakits András együttese idén is bejutott a négyes döntőbe, amelyet újra a fővárosban rendeznek meg: ezúttal a BOK Sportcsarnok ad otthont április 6-7-én a sorozat végjátékának, amelyet ismét a Magyar Kupáéval együtt rendeznek meg – használjuk ki a közeli helyszín adta előnyt, hozzuk el együtt a kupát a Duna túlpartjáról!
A Hepp Kupa négyes döntőjének programja:
Április 6., szombat
11:00 Újbuda MAFC – Phoenix-MT Fót
14:00 Ceglédi KE – Pécsi VSK-Veolia
Április 7., vasárnap
11:00 Bronzmérkőzés
14:00 Döntő
MAFC-os szempontból az előző idény egyik legemlékezetesebb hétvégéje volt a húsvéti, amikor klubunk részvételével rendezték meg a kupadöntőt a XI. kerületi Tüskecsarnokban. A kétnapos kosármaraton nyitányán a délelőtti kezdés ellenére remek meccset játszottunk a Jászberénnyel az elődöntőben, amelyet nagy hajrával 91-86-ra sikerült megnyerni. A PVSK elleni fináléban nem fektettek sok energiát a védekezésbe a felek, szinte végig a Párducok jártak előrébb, ám a mieink a népes újbudai közönség támogatásával ismét remek utolsó perceket produkáltak, de már nem tudták utolérni a pécsieket, be kellett érniük egy 108-107-es vereséggel és az ezüstéremmel.
Bár a klubvezetés a jelenlegi kiírás előtt a bajnokság megnyerését jelölte ki elsőszámú célként, a kupát sem „engedték el” a fiúk. Piros-csoportos együttesként a 2. fordulóban kapcsolódtunk be a sorozat küzdelmeibe, első két ellenfelünk NB II-es együttes volt – a Dunaharaszti MTK II. (58-85) és a Monori SE (76-116) otthonában is sokat és hasznosan játszottak fiataljaink. A 16 között már másodosztályú rivális következett, de a TF-Budapest a pár héttel korábbi bajnokival ellentétben ezúttal nem tudott megszorongatni minket, végig vezetve, 102-69-es sikerrel jutottunk tovább. A negyeddöntőben a Zöld-csoport akkori éllovasa (jelenleg már alapszakaszgyőztese), Tóth Péter jelenlegi csapata, a fehérvári Dávid Kornél KA volt az ellenfelünk. Bár a rutinos irányító sérülése miatt nem állt Braniszlav Dzunics rendelkezésére, társai a korábbi válogatott magasember, Szabó Zsolt vezérletével alaposan megnehezítették a műegyetemisták dolgát, sokáig vezettek is, de a negyedik negyedbeli dobópárbajt a piros-feketék nyerték (95-97).
Január végén hivatalossá vált, hogy ismét egy fővárosi helyszínen, a Dózsa György úti BOK Sportcsarnokban rendezik meg a magyar férfi kosárlabda két országos kupasorozatának négyes döntőjét. Akárcsak a Tüskecsarnokban, itt is egyedül a MAFC fogja képviselni Budapestet: a Magyar Kupában a címvédő Falco és a Szeged, illetve az újonc NKA Pécs és a Szolnok csap össze, míg a HK-ban csapatunkon kívül a regnáló aranyérmes PVSK-Veolia, a Ceglédi KE és a Phoenix-MT Fót maradt versenyben a trófeáért.
Újra a miénk lesz az első elődöntő, szombaton 11 órától a Megyeri Tigrisekkel találkozunk. A lila-fehérek történelmi alapszakaszt zártak, fennállásuk során először jutottak a legjobb nyolc közé a Piros-csoportban, 15 győzelemmel és 11 vereséggel az 5. helyre futottak be, a negyeddöntőben a BKG lesz az ellenfelük. A kupában nem panaszkodhattak a sorsolásra a fótiak, hiszen csak a legjobb nyolc között találkoztak NB I-es ellenféllel, a tavalyi elődöntős Jászberényt végletekig kiélezett csatában búcsúztatták hazai környezetben (67-65), ezzel a 2021-es bronzérem után másodszor jutottak négy közé. A jelentős A-csoportos tapasztalattal felvértezett, rutinos Kinney-Juhos-Markovics trió vezette Tigrisek történetük során sosem voltak még olyan erősek, mint idén, a kupahétvégét mégsem a legjobb előjelekkel várják. Az utolsó négy bajnokijuk tétnélkülisége sem segíthette a felkészülésüket, de nagyobb problémának tűnik számukra, hogy Luka Markovics és Surmann Gábor vezetőedző is kihagyni kényszerült a legutóbbi két mérkőzést, információink szerint a szakvezető egy januári, budafoki bajnokin történtek miatt kapott eltiltást, és az sem kizárt, hogy az U20-as csapatát küldi el a BOK Csarnokba… Ettől eltekintve is az Újbuda MAFC számít az elődöntő esélyesének, hiszen tétmérkőzésen még soha nem kaptunk ki a Liláktól, a most zajló idényben Fóton 82-63-ra, a Gabányiban 106-76-ra nyertünk ellenük. A Vasút a 2022-es győztes Vasast, a Cegléd a Kaszásokat és a Nyíregyházát búcsúztatta a négyes döntőbe vezető úton a Piros-csoport mezőnyéből, a két gárda idei két bajnoki összecsapását a pécsiek nyerték.
Lakits András elmondta, pluszmotivációt jelent a fiúknak, hogy egy évvel ezelőtt egy hajszállal maradtak le a kupagyőzelemről. „Nagyon örülünk, hogy idén is itt lehetünk, természetesen a négyes döntő minden résztvevője nyerni akar, de mi az egy ponttal elveszített tavalyi döntő miatt különösen haza szeretnénk vinni idén a Hepp Kupát. Ez azonban egyáltalán nem lesz könnyű feladat, hiszen négy kiváló együttes jutott be az elődöntőbe, mindegyik piros-csoportos negyeddöntőből érkezett egy csapat. Szeretnénk a saját erősségeinkre építeni és igazi csapatként szerepelni, hogy a rájátszás előtt tovább építsük magunkat és nagyobb önbizalommal vághassunk neki a további feladatainknak. Fiatal keretünk van, de bízom benne, hogy a szokatlan kezdési időpontot is mi tudjuk majd jobban kezelni. Motiváltan várjuk a hétvégét, reméljük, sokakkal találkozunk majd a lelátókon és a kosárlabda ünnepe lesz ez a két nap!”
Bár a kupa más műfaj, mint a bajnoki alapszakasz, bíztató statisztika, hogy a pontvadászat során mindhárom négyes döntős ellenfelünket oda-vissza legyőztük – a baranyaiak mestere, Szrecsko Szekulovics örülne, ha megismétlődne a tavalyi döntő, mert szeretnének visszavágni nekünk a Lauberben aratott remek győzelmünkért. Pécsett az ellenfelet bíztatta többszáz szurkoló, most viszont nekünk kedvez a helyszín, kérjük szimpatizánsainkat, hogy teremtsenek hazai pályát szombaton és vasárnap is, mutassuk meg, hogy az Újbuda MAFC a pályán és a lelátón is komoly erőt képvisel a másodosztályban! Aki mégsem tud eljönni a BOK Sportcsarnokba, az várhatóan ingyen követheti a Hepp Kupa meccseit a mindigTV GO felületén. Zúgjon a hajrá, MAFC, hozzuk el együtt a kupát!
Fontos szurkolói információ: Belépés az Ifjúság útja felöli sorompós kapunk (a régi Körcsarnok irányából), a VIP bejárat mellett.