Felnőttcsapatunknak nem volt sok ideje a MEAFC elleni kiütéses győzelem megünneplésére: kedden 19 órától újabb feladat vár a fiúkra, a Dávid Kornél KA otthonában van jelenésük a Hepp Kupa negyeddöntőjében. A fehérváriak vezetik a Zöld-csoportot, szakmai stábjukban és játékoskeretükben is van korábbi válogatott szakember, de szurkolóink számára Tóth Péter lehet a leginkább ismerős a fehér-feketék közül – az egykori újbudai közönségkedvenc sérülés miatt kihagyja a találkozót, ám ezzel együtt sem ígérkezik könnyűnek a kupacsata.
Dávid Kornél hazánk első és mindmáig egyetlen NBA-játékosa, a nagykanizsai születésű erőcsatár a Chicago Bulls, a Cleveland Cavaliers, a Toronto Raptors és a Detroit Pistons színeiben összesen 109 mérkőzést játszott a világ legerősebb bajnokságában, később Franciaországban, Litvániában és Spanyolországban is megfordult. Visszavonulását követően sem távolodott el az észak-amerikai kosárlabdától, jelenleg a Milwaukee Bucks európai játékosmegfigyelőjeként (is) dolgozik.
Az Alba legendás 9-ese még aktív játékosként, 2000-ben hozott létre utánpótlásnevelő egyesületet Székesfehérváron. A 2013 óta akadémiának számító klub 2018-ig együttműködésben állt az Alba Fehérvárral, ekkor azonban elváltak útjaik. A DKKA legsikeresebb neveltjei közé tartoznak a Keller- és a Takács-testvérek, illetve Lukács Norbert is. A fehér-feketék a ’22/23-as idényben debütáltak a felnőtt NB I-ben, a Zöld-csoportban a 10. helyen végeztek az akadémisták, a Hepp Kupában pedig kiejtették az akkor még eggyel magasabb osztályban szereplő Veszprémet és a nyolcaddöntőig jutottak.
Tavaly nyáron aztán nagy neveket csábított vissza a Királyok városába az Akadémia szakvezetése: Tóth Péter mellett a szintén magyar bajnok, a válogatottságig is eljutó Szabó Zsolt is csatlakozott az együtteshez játékos-utánpótlásedzőként. A vezetőedzői poszton az a Braniszlav Dzunics váltotta Andrea Turchettót, aki az Atomerőművel egy, az Alba Fehérvárral két bajnoki címet nyert és a magyar férfi válogatottat is irányította. Nagy erősítést jelentett magasposzton az előző szezonban Veszprémben szereplő Kis Raul érkezése is.
A fehérváriak a Szabó-Kis-Tóth trió vezérletével ellentmondást nem tűrően menetelnek a Zöld-csoportban és a Hepp Kupában is, a most zajló idényben egyetlen vereségük van tétmeccsen, a SMAFC otthonában kaptak ki bajnokin még októberben (82-71). A soproni fiaskó óta 11 tétmérkőzést vívtak meg veretlenül, akárcsak mi a Vasas ellen elveszített rangadó óta – a B-csoport két legjobb formában lévő csapata találkozik a HK negyeddöntőjében. Az akadémisták hárompontos előnnyel vezetik a B-csoport alsóházát a SMAFC-Tiszaújváros-Győr trió előtt, az évnyitón az ASE fiataljai otthonában nyertek rangadót (81-85); a kupában pedig a Mosonmagyaróvár, a PTE-PEAC és a Győr kiejtésével jutottak el a negyeddöntőbe. Pontok (16,8) és lepattanók (9,4) tekintetében is Szabó Zsolt a legeredményesebb játékosuk, míg a játékszervezésben meccsenként 6 gólpasszal Tóth Péter jár élen.
Peti tehát gyorsan beilleszkedett új klubjába, ám novemberben vállműtéten esett át, így hosszabb időre kiesett a rotációból, várhatóan ellenünk sem léphet pályára, ám ezzel együtt különleges lesz számára a MAFC elleni találkozó – ezúton is gyors felépülést kívánunk neki! „Nagyon szerettem Újbudán játszani, csak jó emlékeim vannak a klubról. A mai napig szívesen visszajárok MAFC-meccsre a családommal, szurkolok, hogy a fiúk elérjék a szezonban kitűzött célokat, bár furcsa, hogy már nem tudok nekik segíteni a pályán. Ezúttal is kénytelen leszek a lelátóról nézni a mérkőzést, de a DKKA játékosaként természetesen DKKA-győzelmet várok és nagyon szorítok jelenlegi csapattársaimnak, hogy a felépülésem után Hepp Kupa-döntőt játszhassunk együtt” – nyilatkozta korábbi irányítónk.
Az ellenfél legrutinosabb játékosa mellett a Lakits-legénység legfiatalabb tagját, Molnár Tamást kérdeztük a negyeddöntő előtt, aki a MEAFC elleni bajnokin bátor játékkal, öt ponttal, egy-egy labdaszerzéssel és kiharcolt faulttal járult hozzá a fölényes győzelemhez. „A szombati meccsen ismét bebizonyítottuk, hogy milyen jól is tudunk csapatként játszani. Szerintem most teljesítettünk a legjobban a szezonban, a játék minden területén ellenfelünk fölé kerekedtünk és mindenki kivette a részét a sikerből. Nagyon örülök, hogy ilyen hamar pályára kerültem és fel tudtam venni a játék ritmusát, valamint én is hozzá tudtam járulni a csapat eredményességéhez. Kedden egy nehéz mérkőzés vár ránk, nem szabad lebecsülnünk az ellenfelünket. Viszont ha továbbra is azzal a lendülettel kosárlabdázunk, mint szombaton, akkor nem lesz, aki megállítson minket!” – bizakodott U18-as együttesünk vezére, aki már az U20-asok és a felnőttek között is letette a névjegyét az elmúlt hónapokban.
Az osztálykülönbség ellenére rendkívül veszélyes ellenfél vár tehát az Újbuda MAFC-ra a Hepp Kupa negyeddöntőjében, azonban a sorozat tavalyi ezüstérmeseként természetesen ismét szeretnénk ott lenni a négyes döntőben. Aki nem lesz ott a székesfehérvári MKOSZ Edzőközpontban, az a HUNBASKET TV XV YouTube csatornán, az alábbi linken követheti a mérkőzést kedden 19:00-tól: https://www.youtube.com/live/9ILq0bfkETQ?si=fPT9SfaYjQNXwLYG .