Egy hullámzó, küzdelmes idény végén az 5. helyet szerezte meg a MAFC a férfi NB I./B Piros csoportjában a 2021-2022-es szezonban. A kispadra szezon közben visszaülő Garai Péterrel beszélgettünk.

  • Az 5. helyen végeztetek a bajnokságban. Mit gondolsz a csapat elmúlt szezonjáról?
  • Azt hiszem, hogy összességében elégedettek lehetünk, nagyjából reális ez az eredmény. Talán végezhettünk volna egy kicsit előrébb, de akár hátrébb is. Maradéktalanul boldogok azért nem lehetünk, mert sajnos nem sikerült megismételni a tavalyi bravúrt, elvesztettük vezető szerepünket a fővárosi férfi kosárlabdában, illetve a dobogóról is lecsúsztunk. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy megőriztük a klubunkra jellemző arculatot: keretünk túlnyomó részét változatlanul saját nevelésű, vagy még utánpótláskorban igazolt játékosok alkotják. Külön öröm számomra, hogy az U20-as csapat bejutott az országos döntőbe, ez az Akadémia és a felnőtt csapat közös sikere.
  • Hogyan látod az amatőr bajnokság helyzetét?
  • Az NBI/B évről évre egyre komolyabb konkurenciája az A csoportnak, egyre több játékos választja élvonalbeli rutinnal a háta mögött, és/vagy első osztályú csapat ajánlatával szemben a Piros, sőt, akár a Zöld csoportot is. A Piros csoportban nagy fegyverténynek számít az elődöntőbe jutás is, csak komoly játékerőt képviselő csapatok jutnak el a feljutás közelébe.
  • Milyen tervei vannak a klubvezetésnek a következő szezonra?
  • Úgy érezzük, hogy itt az idő a fiatalításra: mind a játékosállományban, mind vezetőedzői poszton változtatunk. Lakits András személyében MAFC-os kötődésű, a klub filozófiájába illeszkedő, ambíciózus, nagy munkabírású szakembert választottunk a felnőtt csapat élére. Célunk egy olyan játékoskeret kialakítása, amely eséllyel szállhat harcba a feljutásért, emellett továbbra is igyekszünk megmaradni a klub hagyományai mellett.

Hajrá MAFC!