Nem kellett csalódniuk azoknak, akik kilátogattak a forduló kiemelt meccsére a Ludovika Arénába, ahol szép számú közönség előtt mérte össze tudását Magyarország történetének két legeredményesebb fővárosi klubjai – melyek az utóbbi két évtizedben (így most is) jobbára a második ligában szerepelnek.

A Puskás-legénység annak ellenére kezdett jobban és irányította a mérkőzést egészen a harmadik negyed végéig, hogy három kezdő-szintű játékosa (Halász Ákos, Gáspár Balázs, Kármán Domonkos) még mindig nem volt bevethető ezen a derbin. Az extrát hozó Horváth Ákos, valamint a jól tüzelő mezőnysor és a dupla-duplát szállító Stefán Dávid főszereplésével nyolcas előnyt hoztak össze a 29. percre, ám ott mintha elvágták volna a filmet és majdnem hét percen át nem talált a gyűrűbe a Honvéd – ez alatt pedig a csapatot kiválóan mozgató Tóth Péter, a clutch triplákat értékesítő Csapai Péter, valamint a palánk alatti leosztásokra remek célpontnak bizonyuló Harazin Tamás és a sokat vállaló, de extra kosarakat is értékesítő Ryan Richmond rendezték a partit és megnyerték ezt az igen nehéz meccsét a MAFC-nak.

A fontos periódusban történő rövidzárlatot leszámítva ez már az a Honvéd volt, melyet tavaly láthattunk, a MAFC pedig eléggé más profilú együttesnek tűnik, mint egy éve, de az biztos, hogy ennyi tálentummal és tapasztalattal senki sem mehet biztosra ellenük az idei kiírásban sem és Katona Bencéék gyorsan javítottak is a veszprémi vereségük után – igaz, még a következő öt fellépésük is idegenben lesz…

Kiemelendő teljesítmények:

Honvéd: Horváth Ákos (27 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz, 8 kiharcolt fault – 38 VAL), Stefán Dávid (10 pont, 15 gólpassz, 5 eladott labda), Tichov Dominik (17 pont, 5/10 mezőnyből, 3/6 triplából, 4/4 büntetőből)

MAFC: Ryan Richmond (28 pont, 14 lepattanó, 3 gólpassz, 8 kiharcolt fault – 39 VAL), Csapai Péter (16 pont, 6/9 mezőnyből, 4/6 triplából), Harazin Tamás (15 pont, 7/8 mezőnyből, 5 lepattanó, 5 szerzett labda, 5 eladott labda – 21 VAL), Tóth Péter (6 pont, 4 lepattanó, 12 gólpassz, 2 szerzett labda – 20 VAL)

Forrás:http://kezdo5.hu/