Február 19-én, szombaton a szokásos 17:30-as kezdettel a Veszprémet fogadja a MAFC az NB I./B Piros csoportjának 21. fordulójában. A középmezőnyben a helyzet egyre fokozódik, pápai vereségünk után várhatóan vért kell izzadniuk a fiúknak a rájátszásba kerülésért, nem kizárt, hogy csak az utolsó fordulóban dől el, hogy ez sikerül-e. A vendégek kicsit kényelmesebb helyzetben vannak, számukra most „csak” az a kérdés, hogy sikerül-e a pályaelőnyös negyeddöntőt jelentő első négy csapat közé kerülniük a bajnokság első szakaszának végén.

A bakonyi gárda az utóbbi években a második vonal mindig veszélyes élcsapata volt, több alkalommal is a döntőben bukták el a feljutást. Az idei szezon előtt is veretes játékosállományt alakított ki a vezetőség, szokás szerint a rutint részesítették előnyben az igazolások kiválasztásánál. December közepén azonban nem nyilvános okok miatt váratlanul távozott a Királynék városából Csorvási Levente sportigazgató, Martin Blaho vezetőedző és két alapember, Madár András és Nebojsa Dukics.

A szlovák mester utódja egy nagyon tapasztalt, délszláv szakember, Zseljko Lukajics lett, aki a Balkán számos országában dolgozott már, legnagyobb sikere az ABA liga megnyerése mellett a Jugoszláv Kupa-győzelem, ami bizonyítja, hogy régóta van a szakmában. A távozó kosarasok pótlására visszaigazolták az ősszel a Zöld csoport egyik legjobbjának számító Füzi Róbertet, majd a jó pedigréjű légióssal, Stefan Glogovaccal is sikerült megállapodniuk. A bosnyák magasember több szezont is lehúzott az ABA ligában, az Igokeával hazája bajnokságát és kupáját is megnyerte. Még csak két bajnokin viselte új csapata mezét, ám úgy tűnik, már sikerült beilleszkednie, hiszen 20,5 pontot és 11 lepattanót átlagol. Nem teljesít rosszul másik új igazolásuk, Füzi sem, bár veszprémi mutatói azért elmaradnak az őszi, Zöldben produkált számaitól. Szabó a bakonyiak legfontosabb mezőnybere, nem hiába van szinte folyamatosan pályán, meccsenként 16,8 pontot szerez és 5,4 gólpasszt oszt szét. Szintén kulcsfigurának számít a bajnok és kupagyőztes, sokszoros válogatott Tóth Norbert, aki 15,5 pontos és 12,1 lepattanós átlaggal büszkélkedhet, ám az utóbbi hetekben sérült volt, játéka kérdéses. A piros-szürke hátvédsorban megtalálható nagyon rutinos (Horváth Ákos) és fiatal (Dancsecs) játékos is, mindkettejük pontátlaga kétszámjegyű. Az idei szezonban robbant be a csapatba a MAFC Kosársuliban is nevelkedő Glatz, aki rendre a kezdőben is helyet kap. 

A Veszprém KK 12-7-es mérleggel az 5. a tabellán, egy találkozójuk elmaradt. Madár és Dukics távozása óta 4 győzelmet és 3 vereséget jegyeznek, ami az addigi 8-4-hez képest kisebb visszaesést jelent. A legutóbbi fordulóban őket is megtréfálta az esélytelenebbnek tűnő vendéglátó, 84-79-re kaptak ki a PVSK csarnokában. Legjobb dobóik Glogovac (25/3), Horváth (17/6) és Szabó (13/3) voltak. A pécsi bajnokijuk előtt zsinórban 3 sikert könyvelhettek el, az SKSE, a TF és a Nagykőrös voltak az áldozatok.

A közelmúltban több emlékezetes csatát vívott egymással a két csapat. A MAFC kiesését követő, ’18/19-es szezonban egyaránt 24-2-es mérleggel ez a két klub zárta az élen az alapszakasz, a mieink csak a mostani ellenféltől kaptak ki a bajnokság ezen fázisában (végül ők a 2. helyen végeztek, mi bronzérmet szereztünk a rájátszásban). A csonkaszezon lefújásakor is jól állt a két gárda, Veszprémben ők, a Gabányiban mi örülhettünk. A tavalyi idényben a piros-szürkéket győzte le legtöbbször Garai Péter legénysége, az odai-vissza hazai sikerrel záruló alapszakaszmeccsek után a negyeddöntőben is összekerültek a csapatok, 3-1-gyel a pályaelőnyt élvező MAFC jutott az elődöntőbe. Szurkolói szempontból is több emlékezetes volt a közelmúlt MAFC-Veszprém rangadói közt, a 2020-as évnyitón kiváló hangulatban, zsúfolásig megtelt oldallelátó előtt győzte le Hencsey Tamás alakukata a listavezetőt, míg a tavalyi negyeddöntő 3., zárt kapus mérkőzésén néhanyan az ablakon keresztül szurkoltunk. Novemberben, a két csapat veszprémi mérkőzésén sokáig vezettek a mieink, 30 perc után döntetlen volt az állás. A negyedik negyedet a hazaiak bírták jobban, így ők húzták be a rangadót, 108-95 lett a végeredmény. A hazaiaknál összesen 45 pontot szerzett az azóta távozó Madár-Dukics kettős, illetve vezetőedzőjük is Martin Blaho volt még, így ebből a találkozóból komoly következtetést nem lehet levonni. 

A Veszprém teljes kerettel a bajnokság bármely csapata ellen eséllyel léphet pályára, ugyanakkor rövidebb a kispadjuk, mint a többi élcsapatnak. Nagyban meghatározza az esélyeket, hogy tudja-e vállalni a játékot Tóth Norbert. Ha igen, akkor a vendégcsapat nagyon komoly erőket tud a palánk alá összpontosítani, ha viszont nem, akkor Glogovac lesz az egyetlen bevethető játékosuk 5-ös poszton, ezt pedig kihasználhatjuk, főleg, ha Bordács hozza az átlagait és még valaki előlép magasposzton. Csupán 7-8 emberes szokott lenni Lukajics aktív rotációja, ez szintes esélyt kínálhat, ugyanakkor a lehetőséget kapó veszprémiek mindegyike képes megszórni magát. Garai Péter helyzetét nehezíti, hogy nem számíthat Lakits Andrásra, aki férfi U20-as válogatott összetartása miatt fog hiányozni, bekerült ugyanis Bors Miklós stábjába. Emellett betegségek is hátráltatják a mieinket, így még bizonytalan, milyen összeállításban lép pályára a hazai csapat. Az idény eddigi egyik legnagyobb sikere lenne, ha ezúttal is megőriznénk 2022-es hazai veretlenségünket, ugyanakkor egy újabb vereséggel több, mint kellemetlen helyzetbe kerülne 11-9-cel álló csapatunk. Az ilyen meccseken rengeteget számíthat a hazai közönség, nem is lehet kérdés, hogy meg kell töltenünk a Gabányit szombaton 17:30-tól, hogy hozzásegítsük a csapatot egy rájátszásba jutásért tett hatalmas lépéshez.

Szurkoljuk ki a győzelmet, hajrá, MAFC!