Holnaptól vasárnapig Pécsett rendezik a serdülő bajnokság nyolcas döntőjét, ahová második kiemeléssel kvalifikált „A” csapatunk. A felkészülés utolsó mozzanatairól és a döntős várakozásokról kérdeztük a gárda vezetőedzőjét, Vittay-Hajnik Ambrust

Minden elé kínálkozik, hogy már interjúnk rögzítése után érkezett a sokkoló hír Bácsalmási Gábor tragikus haláláról. Azon túl, hogy személyesen is rengeteget köszönhetek neki, örökre összekötött és összeköt bennünket a MAFC családhoz való tartozás. Halála árnyékot vet az előttünk álló napokra, de sportemberként érte is küzdünk, és nem szegjük le a fejünket, ahogy ő sem tette soha.

Miként alakultak az elmúlt hetek a csapat életében, hogyan készültök a döntőre?

Ez kétségkívül egy nagyon izgalmas időszak. A kvalifikáció után rögtön elkészítettük a stábbal a felkészülés menetrendjét, és jóleső érzés, ahogy egyre közelebb érkezünk a döntőhöz. Jó látni, ahogy egyre több dolgot tudunk kipipálni azon a bizonyos listán, ami a felkészülésünknek keretet ad. Komoly szakmai feladat egy évadon belül többször is csúcsra járatni a csapatot. A hazai pályán sikeresen megvívott kvalifikáció hétvégéje az egyik ilyen csúcspont volt, utána természetes, hogy jött egy kiürülés, amiből újra fel kell pörögni, ezen dolgozunk most. Érdekes kihívás lesz, hogy két héttel a döntő után már egy nagyon nívós, nemzetközi tornán olyan csapatok ellen lépünk majd pályára, mint a felnőtt mezőnyben Euroligás Zalgiris Kaunas, az Alba Berlin vagy a Maccabi Tel-Aviv. A forma többszöri és megfelelő időzítésének tervezése az egész évünket végig kíséri. Mondom ezt úgy, hogy természetesen a fókuszban a korosztálynak megfelelő egyéni technikai képzés volt az egész évben.

Milyen állapotban van most a csapat?

Az természetes, hogy a szezonnak ezen a szakaszában már kisebb-nagyobb sérülésekkel küzdenek többen is. Hálásak vagyunk, hogy egész évben profi, felkészült rehabilitációs stáb segítette a munkánkat, most pedig egy még a szokottnál is szélesebb csapat áll mögöttünk, gyógytornásszal, masszőrrel, sportpszichológussal együtt. Igyekeztünk a segítségükkel minden oldalról maximális felkészítést adni a srácoknak. Múlt héten pénteken egy közös csapatépítő foglalkozást követően A nemzet aranyai megtekintésével zártuk a napot, majd szabad hétvégét adtunk a srácoknak, hogy egy kicsit „kiüríthessék a fejüket” és így forduljunk rá a döntő hetére. Kicsit konkrétabban válaszolva pedig azt tudom mondani, hogy alapvetően jól vagyunk, a hangulat emelkedett és érzésem szerint jó energiák veszik körül a csapatot.

A fentiekből is kitűnik, hogy a mentális felkészülés legalább annyira hangsúlyos a csapat életében. Hogy érzed, milyen a srácok mentális állapota, gondolva a többszöri csúcsra járatás nehézségeire?

Úgy érzem, biztatóan alakulunk, egyre éhesebb és tüzesebb a társaság. A közös munka során már volt alkalmunk kitapasztalni, hogy kinek mire van szüksége egyénileg ahhoz, hogy minél jobb állapotba kerüljön mentálisan. Én is igyekszem most mindenkivel, külön-külön is foglalkozni, az igényeiknek megfelelően. Azt kell, hogy mondjam, hogy jó versenyző típusú társaságról van szó, a fiúk a nagy kihívások során sosem vallottak még szégyent, és látom bennük, hogy most is készen állnak arra, hogy „harapjanak” a döntőben. A finomhangolásban a sportpszichológusunk, Regi is rengeteget segít, nagyon hálásak vagyunk neki, hogy ennyit foglalkozik velünk és a döntő során is végig velünk lesz.

A második helyen érkeztek a nyolcas döntőbe. Ez azért jól mutatja a csapat erejét, nem?

A második hely szuper dolog, azt jelzi, hogy az egész bajnokság során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Országos szinten így elmondhatjuk, hogy versenyképes alakulatunk van, eredményességi szempontból szerintem utánpótlás edzőnek nem kell és nem is lehet többet elvárnia. Ezért a srácok megkapták a megfelelő elismerést, de ezt elraktároztuk, hiszen ebben a finálé pillanataiban és kontextusában ez nem jelent semmit. Egy országos döntőn, pláne a fiatalabb korosztályokban, minden és az ellenkezője is, megtörténhet. A srácok most szerepelnek először országos A döntőben, ez mindannyiuk számára egy új színtér. Lépésről lépésre kell haladnunk, a múlttal pedig már nem szabad foglalkoznunk. A közvetlen felkészülésünk alatt is azt hangsúlyoztam a Fiúknak, hogy én az edzéseket akarom megnyerni, ez a legfőbb feladatunk.

Mennyire van eredménykényszer a csapaton?

Határozottan nincs semmilyen nyomás a társaságon. Akik ismernek, pontosan tudják, hogy azt vallom, a mérkőzés ebben a korban csupán eszköz a fejlődésre. Ez persze nem zárja ki azt, hogy ne tudnánk a legkisebb párharcból, fogadásból is élet-halál kérdést csinálni (nevet). Egyértelmű és világos célunk volt, mégpedig, hogy a lehető legerősebb programot állítsuk össze és vigyük végig a srácokkal, a nemzetközi tornák, külföldi megmérettetések mind ennek a jegyében születtek. Az, hogy az idei évben egyetlen csapat kivételével mindenkit le tudtunk győzni, és sokan megfordultak a kiválasztó-képző programban, azt igazolják, hogy jó az út, amin járunk. Ebben a tekintetben, az én szememben, már győztesek vagyunk! Elképesztően büszke vagyok a srácokra! Mindez persze nem jelenti azt, hogy a döntőben ne szeretnénk minél jobb eredményt elérni, és mindent, de mindent kiadni magunkból! 

A serdülő döntőt a klasszikus utánpótlás lebonyolítás szerint rendezik, azaz három csoportmérkőzés vár a srácokra, majd az utolsó két napon jönnek a helyekért vívott csaták. Mennyire tekintetek előre?

Ahogy mondtam, lépésről lépésre haladunk. Nyilván a stáb tudja, hogy kik ellen mivel érdemes készülni, de nem szeretnénk előre rohanni. Azt viszont mindenképpen szeretném kiemelni, hogy egy nagyon széles, 22 fős csapattal megyünk a döntőre, amiért külön is szeretnék köszönetet mondani az Akadémia vezetésének. A szakemberek, akik velünk tartanak Pécsre – Marci, az erőnléti edzőnk, Attila, a gyógytornászunk, Ricsi, a masszőrünk, Regi, a sportpszichológusunk – mind fontos részei a csapatunknak, egyben erős MAFC kötődéssel rendelkeznek. Itt szeretném külön is megköszönni a budafoki és a BSC-s kollégák munkáját, Balogh Istvánnak és Molnár Tamásnak is hálával tartozunk. Mondhatom, hogy nem csak a pályán, de amellett is komoly csapatmunkával igyekszünk a legtöbbet adni a srácoknak. Én bizakodva tekintek a döntő elé, és kiváncsian várom, hogy az út, amin végigjöttünk, ezen az állomáson mit tartogat számunkra. Azt pedig nem tudom elégszer és elég platformon hangsúlyozni, hogy nagyon szeretem ezt a társaságot és tényleg csordultig vagyok büszkeséggel irántuk! Hálás vagyok mindenkinek a csapat körül kialakított kultúráért és a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel állok fel velük a mi világunk legelőkelőbb színpadára, ahol biztos vagyok benne, hogy ez a MAFC-os csapat is sajátos, de mély nyomot fog hagyni mindenkiben! 

Hajrá MAFC!

A Pécsett megrendezésre kerülő döntő mérkőzéseit a Hunbasket.tv segítségével élőben lehet követni.

Az Országos Serdülő Bajnokság döntőjének menetrendje

2021. május 18., csütörtök

11.00 MAFC/A – Kecskeméti KA/A

Link a közvetítéshez: https://www.hunbasket.tv/merkozes/42701/mafca/kecskemeti-kaa

19.30 KASI/A – MAFC/A

Link a közvetítéshez: https://www.hunbasket.tv/merkozes/42703/kasia/mafca

2021. május 19., péntek

15.00 MAFC/A – MEAFC-JEZSUITA/A

Link a közvetítéshez: https://www.hunbasket.tv/merkozes/42705/mafca/meafc-jezsuitaa

2021. május 20., szombat

keresztjáték (10.00/12.00/14.00/16.00)

2021. május 21., vasárnap

helyosztók (9.00/11.00/13.00/15.00)