Serdülőinknek már meséltünk a pályán töltött őrületeiről, ennél jobban meg csak a pályán kívül nyomták meg a legutóbbi hónapot.

Először is egy szülinapi tortázással egybekötött lézerharccal ünnepelték meg, hogy a kerületi sportágválsztó napon csak ők több, mint 100 gyereket hoztak be a MAFC sátorba. Nekik is köszönhetően az utóbbi hetekben csak úgy sorjáztak a friss felvételizők a MAFC Kosárlabda Akadémiára. A lézerharc különlegessége volt, hogy megleptés vendégjátékosunk akadt: a buszvezető és mindenes, mindenki kedvenc Sanyija várt a Srácokra és több napi rekordot megdöntve bizonyította, hogy nem csak az autópályán állja meg a helyét. Mindenkiből egészséges versenyszellemet hozott ki ez az új helyzet és vidáman lőtték szét egymást a Fiúk a kellemes péntek déutáni napon.

Korábban már meséltünk róla, de érdemes újra feleleveníteni a Mócsán Bálinttal és Tóth Barnával való találkozást a Kecskemét-DEAC NB.I/A-s mérkőzésen. Szívből kívánunk mindkettejüknek sok sikert és külön örömmel és csodálattal néztük meg közösen – a találkozáskor sajnos sérüléssel bajlódó, de azóta formába lendülő – Bálint legutóbbi zseniális élvonalbeli performanszát videóról. 

Az első EYBL tornánk második meccse és a MAFC-os jubileumi ünnepség között is akadt egy röpke 3 óra, amit nem lehetett csak úgy parlagon hagyni: vidám bowlingozással hangolódtunk a nagy ünnepségre, egyben örömmel köszöntöttük csapatunk legújabb tagját, Oszit. A sok érzelmet és ezek közül is a legerősebben büszkeséget hozó MAFC Kosársulis délutánon pedig a Fiúk aktív részvétellel és brutális szurkolással tisztelegtek az egyesület előtt. Persze mi más választásuk lett volna, miután a szurkolótábort a csapattal foglalkozó négy edző vezette. Utóbbiak a nap végeztével vágyakozva tekintettek fel az előkelő zászlósorra. Vajon kié lesz a következő aranybetűs fejezet? Szinte mindegy is, csak együtt gyarapítsuk ennek a nagyszerű klubnak az örökségét. MÚLT-JELEN-JÖVŐ! HAJRÁ MAFC!

Végül a második, nagyváradi EYBL is tartogatott nagyszerű élményeket. A közös városnézés persze elengedhetetlen volt, de volt itt nagyszerű filmezés is, valamint egy igazán különleges helyzet: valószínűleg kevés csapat vállal be egy ilyen négy meccses tornán csak úgy plusz egy edzőmeccset az utolsó nap szabad délelőttjén, de ez aztán megérte. Ugyanis a gyakorlómeccs helyszíne nem más volt, mint az élvonalbeli és amúgy listavezető Nagyvárad frissen átadott 5000 fős csarnoka. Csak úgy káprázott mindenkinek a szeme a reflektoroktól, hatalmas lelátóktól, tornaterem méretű öltőzőktől. Szívből kívánom minden játékosunknak, hogy legyen még sok-sok ilyen lehetőségük az életükben! És ezek közül minél többet vívjanak meg együtt, MAFC-os mezben.

Nagyon köszönjük mindenkinek a szuper lehetőségeket, rengeteget számít a Szülők és a MAFC és a közvetlen kollégáim támogatása. És persze köszönöm a Játékosoknak is a nyitottságot, lelkesedést, hiszen ezek nélkül nem menne. Tényleg tömény, de nagyszerű heteket tudhatunk magunk mögött, de aki azt gondolná, hogy majd most akkor belassítunk, az nagyon téved….De erről majd holnap! 😉 Hajrá MAFC!