Kiemelt Junior Bajnokság, Alapszakasz

2019. október 15., Menyecske Aréna

MAFC – Újpest-MT/A 76 – 66(26-17, 14-17, 20-15, 16-17)

MAFC:Tóth 7Herló 25/15, Bősze 7, Mózer 4, Bíber 11. Cs: Gábossy 7/3, Turi 4, Réti 4, Csányi 3, Szilágyi 2, Szőnyegi 2, Rubint

Vittay-Hajnik Ambrus: Gratulálok a Csapatomnak a győzelemhez! Már a hétfői edzésen is beszélgettünk róla, hogy mi lesz a nehézsége ennek a mérkőzésnek – veretlenül, hazai pályán játszunk a még nyeretlen, vasárnap komoly vereségbe beleszaladt riválisunkkal – és bár ezt a „lélektani csapdát” meghazudtoló módon edzettünk, melegítettünk és kezdtük a párharcot, végül csak beigazolódott: a kötelező győzelmek a legnehezebbek. Javarészt végig ellenfelünk előtt jártunk, de érezhető volt, hogy nem kaptuk el igazán a ritmust, folydogáltunk az eseményekkel és ezt leginkább a pontatlan, figyelmetlen és nem kellően agresszív egyéni- és csapatvédekezésünknek, valamint a már nem először előforduló, komolytalan védőlepattanózásunknak köszönhettük. A harmadik negyed elején értük el a mélypontot, jól küzdő ellenfelünk pedig át is vette a vezetést egy pillanatra, de ekkor mindannyian észbe kaptunk és rövid védekezésváltásokkal, kettőzött precizitással és sebességgel tudtunk csinálni egy 5 perces rohanást, amivel visszatornáztuk 10 pont fölé a különbséget. Igazán innentől sem játszottunk jól, de kényelmesen, pont annyit kiadva magunkból, amennyi kell (és a félidei 4-12-es támadólepattanózást a lefújás pillanatára 17-17-re alakítva), végül magabiztosan húztuk be az összecsapást. Szerintem nagyon tanulságos mérkőzés volt edzői- és játékosszempontból is, és bár a mutatott játékra nem kifejezetten, a csapatomra továbbra is mérhetetlenül büszke vagyok, nagyon szeretek velük együtt dolgozni! Hullámzó évünk lesz, hol szebb, hol szenvedősebb játékkal, de egy biztos: egymásnak vállvetve, megalkuvást nem tűrve fogunk egymásért dolgozni!

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hunu18/hunu18_63