November 19-én, szombaton már a Piros-csoport alapszakaszának 10. fordulójában lesz érdekelt a MAFC, 17:00-tól Nagykőrösön lépnek pályára a fiúk.

A jó kezdés és egy kisebb megtorpanás után a múlt szombati, TF-BP ellen aratott emlékezetes győzelemmel 6-3-ra módosult csapatunk mérlege, ezzel továbbra is az 5. helyen állunk. A nagykőrösiek nem léptek pályára a múlt héten, utolsó három bajnokijukat elvesztették, összességében pedig 2-6 a győzelem-vereség mutatójuk, amely csupán az utolsó előtti, 13. helyhez elég. Ennek ellenére nem szabad leírni a Sólymokat, küzdelmes összecsapás várható.

Az egymás elleni örökmérleg alapján jó okunk van bizakodni, hiszen hét siker mellett mindössze egyszer kaptunk ki a szintén piros-fekete riválistól. Kissé árnyalja az összképet, hogy kétszer is csak a mérkőzés utolsó másodperceiben szerzett kosárral diadalmaskodtunk, illetve, hogy eddigi egyetlen vereségünket éppen a legutóbbi nagykőrösi fellépésünk alkalmával szenvedtük el. A 2021-es év zárómérkőzésén gyakorlatilag semmi nem jött össze a mieinknek, és főleg a borzalmas harmadik negyed következtében simán, 88-66 arányban maradtunk alul.

Aktuális ellenfelünk egy nagyon lelkes és összetartó, de hangsúlyozottan amatőr keretek közt működő csapat. Ennek jegyében jelentős szerep jut a keretben a saját nevelésű kosarasoknak, viszont ritkán igazolnak nagy neveket, inkább az állandóság jellemző a játékospolitikájukra. A szakvezetést illetően ez már nem feltétlenül igaz, mert három különböző vezetőedzővel a kispadon kezdték a legutóbbi három szezont. Idén nyáron Garai Péterhez hasonlóan a kőrösi vezetőség is egy fiatal szakembernek, a számos A és B csoportos klubnál megforduló, a Gabányiban legutóbb a Budafok színeiben játszó Puszta Dávidnak szavazott bizalmat, aki ebben a szezonban irányít először felnőttcsapatot, akárcsak Lakits. A tavalyi idényt követően a Mester, Jókai, Kakulya, Rozs négyes távozott Nagykőrösről, míg az új igazolások listáján három név szerepel: Váits az NKA-tól, Vámos Ceglédről érkezett a hátvédsorba, a 4-es poszton bevethető, U20-as korú Mári a kecskeméti akadémiát hagyta ott a piros-feketék kedvéért.

A Sólymok játéka évek óta a csapategységre épül, támadásban sok spontán akcióval. A csapat motorja Lakosa Ákos, aki 18,1 pontos átlaggal jelenleg a bajnokság 6. legjobb dobójának számít, rajta kívül jó szezont fut a rutinos Fehér és a saját nevelésű fiatal, Kocsis is. Keretüket főleg technikás, kreatív csapatemberek alkotják, akik ellen nagyon kellemetlen játszani. Gyenge pontjuk talán a magasposzt lehet, az egykor klubunk mezét is viselő Timkón kívül nincsen vérbeli centerük, Mácsai és Mári személyében van még két erőcsatár a keretükben, de ők kevésbé voltak meghatározóak az elmúlt fordulókban. A legtöbb statisztikai mutatóban jobbak vagyunk, de a hazai pálya előnye sokat jelent a Nagykőrösnek: eddigi összes piros-csoportos évükben jobbak voltak otthon, mint idegenben, mindkét idei bajnoki győzelmüket a Kossuthban aratták, ahol 2-2 a mérlegük, akárcsak a Lakits-legénységé idegenben.

Nem ígérkezik tehát egyszerűnek a következő kihívás felnőttcsapatunk számára, akik szombaton 17:00-tól Nagykőrösön szereznék meg hetedik bajnoki sikerüket. Élő közvetítés ezúttal nem várható, az eredmény szokás szerint követhető majd a hunbasket.hu-n.

Hajrá, MAFC!

Fotó: MAFC/Girgász Péter