November 6-án, vasárnap 19:00-tól az NKA Pécs otthonában lép pályára felnőttcsapatunk a Piros-csoport 8. fordulójában.

Lakits András tanítványai az első négy bajnoki megnyerése, majd két vereség után szerdán visszataláltak a győztes útra: meglehetősen simán verték a fontos hiányzói nélkül felálló Óbudai Kaszásokat (92-69). A MAFC mérlege ezzel 5-2, amellyel a tabella 4. helyén áll csapatunk. Aktuális ellenfelünk, az NKA Pécs sikerrel vette első hat mérkőzését a bajnokságban, ám a hétközi fordulóban elvesztette veretlenségét: végig szoros, pontszegény találkozón maradtak alul a DEAC U23 otthonában (70-65). Legyőzésükkel meg is előzték a fehér-feketék az akadémistákat, akik így közvetlenül előttünk, a 3. helyen állnak.

A pécsieknek csupán a harmadik szezonjuk az idei a Piros-csoportban, korábban csak alsóbb osztályban szerepeltek, így mindössze két idényben játszottak azonos bajnokságban a felek. Ezalatt viszont hétszer is összecsaptunk a baranyaiakkal, a mérleg pedig nem túl fényes MAFC-os szemszögből: csak egyszer tudtuk legyőzni a narancssárga-feketéket. Ezt a sikert idegenben értük el, 2021 januárjában, az első Nemzeti Kosárlabda Akadémián játszott tétmérkőzésünkön nyertünk 65-85 arányban. Tavaly viszont ötször is kikaptunk a pécsiektől, az alapszakasz után a negyeddöntőben is találkoztunk velük, amiben számunkra nem volt sok köszönet.

Újoncként nyolcadik helyen zárt, tavaly már bronzérmet ünnepelhetett a Rátgéber Akadémia felnőttcsapata. Idén még nagyobb sikert szeretne elérni a vezetőség, ennek érdekében az átigazolási időszakban az Akadémiára csábítottak három, élvonalbeli rutinnal felvértezett játékost is: a Szolnok egykori csapatkapitánya, a 2-3-as poszton bevethető korábbi válogatott, bajnok és kupagyőztes Kovács Péter; a DEAC-tól érkező irányító, Kerpel-Fronius Gáspár és a klubnál egy évet már eltöltő, a városi riválistól visszatérő fiatal center, Meleg Gergő is rendre a kezdőcsapat tagja. Sikerült megtartaniuk a tavalyi keret legfőbb erősségeit is, a palánk alatt a szerb Djordjevics, fiatalposzton a saját nevelésű hátvéd, Meszlényi tagja még a pécsiek legerősebb ötösének. A szakmai stábban évek óta nem volt változás, a Mavrenszki-Sértő edzőpáros irányítja a felnőttcsapatot, a férfi szakágért a klubvezető-alapító Rátgéber László felesége, Csák Magdolna felel.

Ivica Mavrenszki egy nagyon fizikális, kemény védekezésen alapuló, támadásban a fiatalos lendületet és a rutinos játékosok képességeit ötvöző kosárlabdát vár el tanítványaitól, amely rendre sokemberes rotációval párosul. Ez a játékstílus és a minőségi keret rendkívül kellemetlen ellenféllé teszi a pécsieket, akik különösen a palánk alatt félelmetesek a Meleg-Djordjevics kettős révén, ők együtt több, mint 29 pontot és közel 15 lepattanót átlagolnak. Mezőnyposzton a 2004-es születésű tehetség, Meszlényi volt a legeredményesebb az eddigi bajnokikon, 11,3-as pontátlaggal. A mieink is a festékben tűnnek a legütőképesebbnek, a Bordács-Csapai duó közös termése meccsenként bő 26 pont és több, mint 16 pattanó, de Tóth és Buzás is van olyan ponterős idáig, mint az ellenfél bármelyik hátvédje.

Az NKA Pécs játékosai az egyik legerősebbek a mezőnyben gólpasszok terén, összességében 176 assziszttal másodikak a városi riválistól öttel lemaradva, egy meccset tekintve viszont ők tartják a rekordot a BKG elleni 40-nel. Döntő tényező lehet a kinti dobóteljesítmény, amely mindkét vesztes bajnokinkon a kudarc egyik okát jelentette: Debrecenben 1/16, a JKSE ellen 3/25 volt a triplamutató. Összességében öt százalékkal pontosabbak távolról a baranyaiak (30,6%-25,6%), akik  szintén betliztek a periméterről cívisvárosi vereségük alkalmával (2/19). Az eggyel több győzelem mellett valamivel több pontot dobnak és kevesebbet kapnak az akadémisták, mint a Lakits-legénység, de egyik mutatóban sincs jelentős különbség.

Pokoli nehéz összecsapás vár tehát a mieinkre vasárnap 19:00-tól a pécsi Akadémián, ahol idén még veretlen az NKA. A tét nagy, egy győzelemmel meg is előznénk a riválist, sőt, a többi eredménytől függetlenül dobogós helyen állnánk a fordulót követően. A találkozót várhatóan élőben közvetítik a hazaiak, YouTube-csatornájuk az alábbi linken érhető el: https://youtube.com/user/ratgeberakademia .

Hajrá, MAFC!

Fotó: Tökölyi Csaba