A várakozásoknak megfelelően óriási csatát hozott a MAFC-Vasas fővárosi rangadó. Bár a piros-kékek kezdtek jobban, a két középső negyedben a mieink akarata érvényesült, már 15 ponttal is vezettünk. A folytatásban – érdekes körülmények között – mindhárom magasemberünket elveszítettük, hiányukat pedig csak egy ideig tudtuk lelkesedéssel ellensúlyozni, nem tartott ki a végéig az előnyünk – a nagyot küzdő vendégek megőrizték hibátlan mérlegüket, mi pedig elszenvedtük második vereségünket.

Pénteken nagy veszteség érte csapatunkat: centerünk, Komma László megsérült az egyik edzésen, így nem tudott Lakits András rendelkezésére állni a fővárosi rangadón – ami utólag, a találkozón történtek ismeretében különösen fájó. A feldobás előtt a csapatunktól nyáron négy év után távozó Tóth Pétertől búcsúztunk ünnepélyesen, az immár a zöld-csoportos Dávid Kornél KA színeiben pattogtató egykori újbudai közönségkedvencet Garai Péter köszöntötte klubunk nevében. A fiúk először léphettek pályára új hazai mezükben, vezetőedzőnk nem változtatott a kezdőn, Stephen Arigbabu a Takács-Cseh-Fekete-Medve-Bagó ötöst küldte a parkettre a feldobáshoz.

Pintér kezdte a pontgyártást egy labdaszerzésből, Bagó válaszolt a festékből, Polgárdy egy büntetőt dobott be. Már az első percekben érződött a rangadó tétje, itt is, ott is sok volt a hiba támadásban, percekig nem találtunk be, de a túloldalon is csak Fekete és Takács szerzett két-két pontot (3-6). Bordács faulttal együtt volt eredményes, ám a plusz egyet a vonalon hagyta. A vendégek kapták el előbb a ritmust, és Andrássy vezérletével 13-7-es előnybe kerültek a negyed derekára. Ekkor Buzás bedobta a mérkőzés első tripláját, de a piros-kékek centerének erre is volt válasza. Keményen védekeztek a pasarétiek, ami nem ízlett az újbudaiaknak, Pleesz két közelije után időt kellett kérnie Lakits Andrásnak. Büntetőkkel kezdtük meg a felzárkózást, Katona egy triplát is a helyére küldött, de a negyedvégi eredményt Takács állította be (17-23).

Nagy iramban, de pontatlan befejezésekkel folytatódott a mérkőzés, Farkas törte meg a gólcsendet, aztán Bordácsra fújtak támadóhibát és technikait némileg váratlanul. Polgárdy lépett elő a mieink közül, bedobott két büntetőt, gyönyörűen szerelte Feketét és egy saroktriplát is elsüllyesztett (22-28). Andrássy állt a vendégek élére, de nem maradtunk adósak a válasszal, Katona két trojkája közt Misek jelentkezett 2+1-es akcióval, nyáron visszatérő hátvédünk gyorsindításos ziccerével 33-34-re jöttünk fel. Arigbabu időkérése után Biber szerzett vissza egy labdát az ellenfél térfelén, amiből Bordács zsákolt – 3-2 után ismét nálunk volt az előny. Takács válaszolni tudott, de egy hosszú támadás végén Biber visszavette a vezetést a MAFC-nak (37-36). Cseh büntetőjével és Andrássy faulttal együtt feltett ziccerével újra a Vasas járt előrébb, Buzás és Polgárdy egy-egy jó szabaddobásával egálnál érkeztek meg a felek a félidő hajrájába, ekkor Lakits szólította magához övéit. Biber közelijét Cseh annulálta, aztán Buzás átdobta a piros-kék zónát, az ellentámadást pedig sikerült kivédekezniük a hazaiaknak, így 44-41-es MAFC-előnyt mutatott a tábla a nagyszünetben. Bár a vendégek jóval pontosabban céloztak a mezőnyből az első húsz percben, 6 hárompontosunknak és 11 (!) támadólepattanónknak köszönhetően mégis fordítani tudtunk a rossz kezdés után.

A fordulás után Takács egyenlített távolról, egy szép Polgárdy-Bordács akcióra Cseh válaszolt második esélyből (46-46). Nem engedtük ki a kezünkből az irányítást, Polgárdy hibátlanul büntetőzött, Andrássy reklamálásért megítélt technikaival tetézte harmadik személyi hibáját, Buzás fontos hárompontost küldött a helyére, Biber palánk alatti duplájára időkéréssel reagált a Vasas-pad (54-47). Medve saroktriplájával kapaszkodtak a vendégek, ám Buzást szabálytalanul sem tudták megállítani. Ezzel egy remek MAFC-roham vette kezdetét: a plusz egy lejött, de a lepattanóból Polgárdy szerzett két pontot, aki aztán faulttal együtt is eredményes volt, Biber és Bordács növelte tovább a különbséget (65-50). Nagyobb előnyre is szert tehettünk volna, mert teljesen elvesztette a fonalat támadásban a fővárosi rivális, végül közel négy perc és zsinórban 11 hazai pont után Rosta vetett véget nagy sorozatunknak. Ekkor sajnos a piros-feketék kerültek hullámvölgybe, a szívós vendégek megzavarták a fiúkat zónavédekezésükkel, Pápai vitatható körülmények közt kipontozódott, főleg egypontosokkal 65-57-re jöttek fel az akadémisták. Miseknek fontos pillanatban nem remegett meg a keze a büntetővonalnál, Polgárdy pedig egészen elképesztő, a dudaszó pillanatában, a felezővonal közeléből, két védő szorításában, egy lábról elengedett, palánkos triplával ugrasztotta talpra a dobokkal és piros-fekete zászlóval felszerelkezett MAFC-tábort (70-58).

A kisszünet után Andrássy jelezte egy gyors közelivel, hogy még korántsem dőlt el a csata, Cseh két büntetőt értékesített, ám Misek bravúros betöréssel, majd higgadt plusz büntetővel tolta meg csapatunk szekerét (73-62). A túloldalon Fekete dobhatott hármat, kétszer talált be, óriási küzdelem dúlt a pályán, Andrássy beütötte ötödik faultját, csapatkapitányunk újra higgadtan büntetőzött. Cseh trojkájával kapaszkodott a Vasas, a visszafutó Bordács ellen pedig meglehetősen szigorúan ítéltek sportszerűtlen hibát a játékvezetők, és mivel ő korábban már begyűjtött egy technikait, ezzel számára is befejeződött a mérkőzés. Farkas szerzett kétszer egy pontot, Biber pedig szintén kipontozódott, Fekete ziccere után nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen még több, mint hat perc maradt az órán (75-71). Magasember híján óriási lelkesedéssel ellensúlyozták a fiúk a pasarétiek fizikai fölényét védekezésben, és amikor Bagó negyedik helyzetéből már eredményes volt, Misek egy távoli kettessel válaszolni tudott (77-73). Rontott akciókat követően Buzás fejezett be ziccerrel egy gyors MAFC-támadást, 10-esünk pedig egy technikaiért dobhatott, 2:48-cal a vége előtt 80-73-ra vezettünk. Ekkor azonban sajnos elfogyott a lendület, Pleesz Ádám vette vállára övéit, két kettese után Takács állt bele egy távoliba, ami behullott, 80-80-ról indult az utolsó perc. Néma maradt a síp, amikor Cseh szerelte Miseket, ellenben a fiatal hátvéd dobhatott kettőt, miután Buzás próbálta blokkolni, nem is hibázott. 7-esünk hármasa lejött, Takács gól jó plusz egyes találatával eldőlni látszott a két pont sorsa (85-80). Katona hárompontosa még felcsillantott előttünk egy halvány reménysugarat, de már nem volt visszaút, nagy küzdelemben győzni tudott a Vasas a Gabányiban (83-87).

Több szempontból bosszantó vereséget szenvedtünk: a záró etapot tizenkét pontos előnyből kezdhettük, a második és a harmadaik játékrészben egyértelműen a kiváló ellenfél fölé nőttünk, a szezon eddigi legjobb játékával maradtunk alul, ráadásul ezáltal egy közvetlen riválissal szemben kerültünk (újabb) lépéshátrányba. A fiúk teljesítményére, a küzdőszellemre és a lelátóról érkező támogatásra azonban lehet építeni – mást nem is tehetünk, előre kell néznünk, hiszen hosszú még a bajnokság, de nem szakadhatunk le az élmezőnytől. Folytatás Cegléden, az 1-4-gyel kezdő, minden bizonnyal nagyon motivált CKE otthonában.

NB I. B, Piros-csoport, alapszakasz, 5. forduló

Újbuda MAFC – Vasas Akadémia 83-87 (17-13, 27-18, 26-17, 13-29) 

MAFC: Polgárdy 20/6, Pintér 2, Buzás 15/9, Bordács 8 (+21 lepattanó), Pápai -. Cs: Katona 16/12, Misek 13, Biber 8, Kovács 1.

Vasas: Takács 18/6, Cseh 19/3, Fekete 8, Medve 4/3, Bagó 4. Cs: Andrássy 13, Pleesz Á. 8, Farkas 8, Kelemen 3, Rosta 2.

Lakits András: Gratulálok a Vasasnak a győzelemhez, ugyanakkor azt gondolom, hogy nem érdemeltünk vereséget. Jól felkészültünk, jól működött, amit elterveztünk, 15 ponttal vezettünk, és aztán számomra érthetetlen körülmények között veszítettük el az embereinket sorra. Nem érdemeltük azt, amit ma kaptunk, belekényszerítettek minket egy olyan helyzetbe, amiből nem jöhettünk ki jól. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert volt tartása, még a körülmények ellenére is, egyszerűen nem értem, hogy miért kellett ilyen helyzetbe kényszeríteni minket hazai pályán, alapembereinket veszítettük el, de mégis végig küzdöttünk és a szívünk legjavát adtuk. Sajnálom, hogy a szurkolótáborunknak is át kellett élnie a mai eseményeket. Azt gondolom, hogy jól játszottunk és győzelmet érdemeltünk volna, de ilyen a sport. Mennünk kell tovább, és ki kell javítanunk a hibáinkat, hosszú még a bajnokság.

Stephen Arigbabu: Gratulálok a fiúknak. Keményen harcoltunk, bár borzasztó százalékkal dobtuk a büntetőket, de végig hittünk a győzelemben. Sok sikert kívánok a MAFC-nak!