Felnőttcsapatunk a szokásostól eltérő időpontban lép pályára a Piros-csoport 7. fordulójában, pénteken 19 órától a Debreceni Egyetem fiókcsapatával játszanak a fiúk a Gabányiban. A Lakits-tanítványok első három hazai bajnokijukból kettőt is elveszítettek, így mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ezúttal győzelemmel hálálják meg az újbudai közönség támogatását.

A DEAC az egyetlen magyar klub, amelynek két férfi kosárlabdacsapata is szerepel az első két osztályban: az elsőszámú együttes 2017-es feljutása óta az élvonal meghatározó tagja, legnagyobb sikerük egy Magyar Kupa-ezüst 2021-ből; míg a fehér-feketék fiataljai tavaly nyáron, a Zöld-csoport bronzérmeseként kaptak lehetőséget az osztályváltásra, amellyel éltek is. A debreceni gárda újoncként a második vonal üde színfoltja volt, otthonuk, az Oláh Gábor utca a bajnokság egyik legerősebb hazai pályájának számított, a fiatalok végül a 6. helyen fejezték be a szezont. Az előző kiírásban éppen a Cívisvárosban szenvedte el első bajnoki vereségét a MAFC (59-58), hazai pályán viszont sikerült visszavágnunk (72-57). Klubunk mostanáig utolsó A-csoportos idénye volt a debreceniek első éve az első osztályban, a felek négyszer is összecsaptak, de csak egyszer, az alapszakaszban, idegenben győztek a műegyetemisták (71-87).

Az akadémisták Andjelko Mandiccsal kezdték a bajnokság előző kiírását, de mivel a szerb szakembert januárban kinevezték az A-csoportos együttes élére, Berényi Sándor irányításával fejezték be az idényt. Nyáron aztán újabb edzőváltás történt aktuális ellenfelünknél, Berényi a DEAC KA szakmai igazgatója lett, az U23-asok felkészítését pedig Kádár Tamás vette át. A játékoskeretben is történtek változások, távozott többek között a csapatkapitány Balázsi Soma és a meghatározó magasember, Gáspár Mátyás, viszont a kölcsönszerződést követően végleg Debrecenbe tette át székhelyét Kenéz Csaba, illetve három U20-as korú tehetség érkezett a számos saját nevelésű fiatal mellé. Az új vezetőedző optimistán nyilatkozott a rajt előtt, úgy vélte, hogy a keretben rejlő potenciált tekintve az elmúlt évek legtehetségesebb brigádja az idei. Alapvető célként a biztos bennmaradást nevezte meg, de bízik benne, hogy sikerül megismételniük a nyolc közé jutást.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a debreceniek idén is jóval erősebbek hazai környezetben. Amíg idegenben Pécsett, Miskolcon és a BKG otthonában sem termett nekik babér, hazai környezetben magabiztosan legyőzték a Salgótarjánt és a Kaszásokat, múlt vasárnap viszont elvesztették veretlenségüket a Megyeri Tigrisek ellen (66-76). A hajdúságiaknak továbbra is erősségük a kemény, fizikális védekezés, 469 kapott pontjuk a 4. legkevesebb a mezőnyben, a MAFC 433 egységgel második e tekintetben.

A DEAC U23 finoman szólva is negatív előjelekkel várhatja az újbudai túrát: amellett, hogy zsinórban három bajnoki vereségnél tartanak, a klub tájékoztatása szerint két kulcsemberre, a Fót ellen megsérülő Neuwirth Bencére és a betegséggel bajlódó Kenéz Csabára sem számíthat a szakmai stáb. A csikócsapatban rutinosnak számító, az élvonalbeli gárda rotációjába tartozó kettős kiesése mindenképpen nagy érvágás számukra, de rajtuk kívül is vannak kiváló dobóik, akikre oda kell figyelnünk. Dobott pontok (18,4) és VAL-átlag (23,6) terén egyaránt Ságodi Róbert volt a fehér feketék legjobbja idáig, a 2004-es születésű irányító a BKG otthonában 33 pontot, közte hat hármast szórt, kilenc gólpasszal megspékelve (46-os teljesítményindex). Őt meccsenként 14,5 egységgel az a Várszegi Ádám követi a házi dobólistán, aki tavaly októberben hidegvérrel küldött a helyére három büntetőt a MAFC elleni bajnoki végjátékában, ezzel fordított és nyert a Debrecen.

Pintér Dávid elmondta, hogy ezúttal külön készülnek arra a fiúk, hogy ne ragadjanak be ismét a rajtnál. „A DEAC szerintem idén egy is veszélyes társaság, attól függetlenül, hogy az övék a bajnokság legfiatalabb kerete. Fontos lesz a kezdés, hiszen az elmúlt meccseken nem sikerült túl jól és ezen szeretnék javítani. Voltak hiányzóink a héten, de ettől függetlenül jó előérzettel megyünk neki a mérkőzésnek.”

Pénteken 19 órától tehát egyértelmű esélyesként lépnek pályára a Lakits-tanítványok a Gabányiban – azonban gyakran éppen az ilyen találkozók a legnehezebbek. Intő jel lehet számunkra, hogy szeptemberben a hajdúságiak nyerték a két csapat edzőmeccsét a Nagyerdőn – ezúttal azonban a mieinket segíti majd a hazai pálya előnye. Aki szeretné bebiztosítani helyét a lelátón, az online megválthatja belépőjét az Eventim felületén, az alábbi linken: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/ujbuda-mafc-2023-24-es-szezon-budapest-gabanyi-laszlo-sportcsarnok-1382290/performance.html , de természetesen a helyszínen is lesz jegyértékesítés.

Töltsük meg újra a Gabányit, zúgjon a hajrá, Újbuda MAFC!