Két  győzelem az A csoportban!

Vasas Akadémia – MAFC Grosics 47-56 (5-7, 11-9, 16-18, 15-22)

MAFC: Varjas Áron 15, Németh Donát 14, Viola Máté 13, Sopuch Milán 4, Horváth Levente 3, Oláh-Viniczai Ákos 2, Wendl Viktor  2, Semegi- Nyulas Csaba 1 , Fajszi Horka 1, Varga Marcell 1, Gincsai-Kali János, Hegedűs Botond.

Horváth Szilvia: Az „A” csoportba kerülve ismét a Vasassal találkoztunk, akikkel idén már kétszer játszottunk és mindkétszer kikaptunk tőlük. Nagyon szerettünk volna végre nyerni ellenük, de a nagy akarásnak sajnos megint az lett a vége, hogy megilletődötten kezdtünk és a védekezésünk sem volt megfelelően agresszív.  A gyenge kezdés ellenére is sikerült viszont megnyerni az első negyedet. A második negyedben hiába kezdtünk agilisebben, a sok eladott labda és kihagyott ziccerek miatt sajnos nem tudtunk lépéselőnybe kerülni. A kiegyenlített harmadik negyed után a záró játékrészben először láttuk a fiúkon, hogy elhiszik, meg tudjuk verni a Vasast. Szép megoldások születtek, jól védekeztünk és két perccel a meccs vége előtt vezettünk 14 ponttal. A végén jött egy kis rövidzárlat – eladott labdák, rossz döntések – de a győzelmünket már nem fenyegette veszély, így az idényben először sikerült legyőznünk a pasarétieket!


MAFC Grosics – Csata Garfield 47-39 (10-5, 9-6, 11-15, 17-13)

MAFC: Viola Máté 14, Varjas Áron 7, Németh Donát 7, Sopuch Milán 6, Fajszi Horka 6, Semegi-Nyulas Csaba 3, Varga Marcell 2, Gincsai-Kali János 1, Wendl Viktor 1, Horváth Levente 1, Vidra Áron, Oláh-Viniczai Ákos. 

Horváth Szilvia: A második meccsen azt a feladatot kapták a fiúk, hogy kijavítsák az előző meccs hibáit. Sajnos ez nem sikerült. A győzelem ellenére nem játszottunk igazán jól, sok volt a kihagyott helyzet és a védekezésünk sem volt megfelelően agresszív. Ennek ellenére nagyon büszkék vagyunk a fiúkra, hiszen két meccsből kettőt nyertek az A csoportban, jó csapatok ellen. Sok munka van még, de jó irányba haladunk.

Sikeres kenguru hétvége Farkasréten! 

MAFC Farkasrét – Újpest MT/A 43-28 (12-12,2-3,15-6,14-7)

MAFC:  Markovits 9, Balogh 8, Balázs 7, Nemessányi 4, Sándor 4, Vajda 4, Csesznegi 3, Radnai 3, Mayer 1, Gelencsér, Szende, Kerekes. 

Törekvés Törpillák – MAFC Farkasrét 27-57 (5-12,12-17,8-16,2-12)

MAFC: Kerekes 15, Csesznegi 12, Balázs 12, Vajda 7, Markovits 5, Nemessányi 4, Radnai 2, Mayer, Balogh, Gelencsér. 

Kisné Havasi Kata: Fiatal csapatunk a második fordulóban összeszedett, szép játékkal két győzelemig jutott! Csesznegi Bálint, a csapat legfiatalabb játékosaként dobott 12 pontja nagyszerű eredmény!  

1 győzelem, 1 vereség a Csíkihegyek mérlege

MAFC Csíkihegyek – Zuglói Sasok 27-39 (6-4,6-8,11-23,4-4)

MAFC: Aranyi 8, Tóth Borka 6, Tóth Boglárka 4, Fajszi, Somoskövi 2, Hargitay 2, Román 1, Galgóczi 1, Mónus, Rakonczay. 

Csata Pónik – MAFC Csíkihegyek 29-42 (4-10,6-4,13-15,6-13)

MAFC: Tóth Borka 9, Aranyi 9, Rakonczay 7, Tóth Boglárka 5, Fajszi 5, Somoskövi 3, Hargitay 2, Galgóczi 1, Román 1, Mónus.