Kiemelt kadett bajnokság, Rájátszás, Zöld csoport

2021. március 28., Szombathely

Szombathelyi SI KA/A – MAFC/A 62-74 (23-19, 8-20, 19-15, 12-20)

MAFC: Láng 2, Molnár G 20/6, Vincze 4, Tökölyi 4, Csesznegi. Cs: Divinyi-Tóth 20/6, Takács 11, Tóth V 7, Neczpál 6, Horvat. 

Süle Krisztina: Rosszul kezdtünk a mérkőzést, az első öt percben még az öltözőben voltunk fejben. Szerencsére a cserék új lendületet adtak a játékunknak, és a második negyedtől már végig tudtunk vezetni a találkozón. 

Dicséret illeti a srácokat, mert szépen támadtunk, jók voltak a mozgások, működött a 2-2 játékunk és kifejezetten jó százalékkal dobtunk az egész meccsen. A védekezésben, bár voltak hibáink, az első öt percet leszámítva szintén stabilan teljesítettünk. 

A fiúk hittek a megbeszéltekben, betartották és nagyon akarták a sikert. Örülünk, de nincs sok időnk, hiszen szerdán már itt a visszavágó, így gőzerővel arra és a még előttünk álló meccsekre készülünk. 

Fotó: Tökölyi Csaba