Kiemelt junior bajnokság, Alsóházi rájátszás, Kelet, V. Forduló

2020. február 22., Menyecske Aréna 

MAFC – Kecskeméti KA 67 – 57 (20-18, 15-16, 16-11, 16-12)

MAFC: Tóth 14Herló 14/9, Bősze 10, Rubint 3/3, Biber 12. Cs.Turi 8/6, Mózer 6, Csányi, Szilágyi, Szőnyegi

Vittay-Hajnik AmbrusGratulálok a Csapatomnak! Talán az első igazi “élet-halál” mérkőzése volt a szezonnak, újpesti fiaskónknak “hála” először csapott meg minket a kiesés szele. Az előző hétvége elfogadhatatlan volt, de úgy gondolom, hogy az eheti edzéseken ezeket a dolgokat letisztáztuk egymással. A szezonban eddig minden hullámvölgyre vagy balul sikerült mérkőzésre kiváló volt az első reakciónk, így legbelül most is erre számítottam. Nem csalatkoztam, koncentráltan és fegyelmezetten játszottunk szinte végig, de a Kecskemét elég jó csapat ahhoz, hogy pusztán ez a két jelző és az alapjátékunk elegendő legyen egy sima győzelemhez. Szükségünk volt valami pluszra, ami dűlőre viheti az összecsapást és ez végül a negyedik negyedben jött el, két szépségdíjas varázspassz-zsákolás formájában. Meg kell dicsérnem az egész csapatot, de most különösen a második sorunkat, akik három és fél negyeden keresztül tartást adtak a játékunknak, ezáltal megadva az esélyt a szép befejezésre. Külön köszönet Csányi Zoltánnak és Nagy Krisztának valamint az elsőéves serdülő csapatunknak, rengeteget segítettek nekem/nekünk! Ezzel a győzelemmel biztossá vált a keresztjátékos szereplésünk, melyet hazai pályán fogunk kezdeni vélhetőleg a Sopron ellen, remélem a többi MAFC – os csapat is átérzi a helyzetünket és a klub hagyományaihoz méltóan kijönnek szurkolni majd a Menyecske Arénába!

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hunu18/hunu18_211

Kiemelt junior bajnokság, Alsóházi rájátszás, Kelet, VI. Forduló

2020. március 1., Menyecske Aréna

MAFC – Zsíros Akadémia Kőbánya 73 – 64 (18-14, 25-14, 10-15, 20-21)

MAFC: Tóth 29/18Herló 13/9, Bősze 16, Rubint 2, Biber 4. Cs: Csányi 9, Mózer, Szőnyegi. 

Vittay-Hajnik AmbrusGratulálok a Csapatomnak! Ennek a mérkőzésnek a tabella alapján már nem volt tétje, de nekünk kiemelten fontos volt, méghozzá elsősorban magunk miatt. Lehet ezt egónak, önérzetnek, büszkeségnek vagy csak ösztönös versenysportolói magatartásnak hívni, de tudtuk, éreztük hogy ezt a meccset (is) meg kell nyernünk! Hosszú a múltja a két csapatnak egymással, így várható volt a parázs csata a pályán, ami ki is tartott 40 hosszú percen keresztül. Egyik fél sem tudta a teljes keretét használni, de ez senkit sem zavart a küzdelemben. Alapvetően végig vezettünk és talán mondhatom azt, hogy kontrolláltuk a mérkőzést, a harmadik negyedben már 20 egység is volt a differencia. Hozzá kell tegyem, hogy a meccs folyamán többször is előforduló káoszból rendre jobban jöttünk ki, amiben volt egy kis sportszerencse is. Ellenfelünk a második félidőben jobbára vegyes védekezéssel operált, ez ellen nehezen találtuk az ellenszert, de amikor igazán forrósodott a talaj, akkor mindig akadt valaki, aki kihúzott minket a csávából. Igazi küzdős, hajtós meccs volt, úgy hiszem mindkét együttes felkészülését jól szolgálta az elkövetkező élet-halál párharcokra. Büszke vagyok a Srácokra, hogy győzelemmel vágtunk vissza és ezzel egy időben 3:1-re módosítottuk az idei mérleget egymás ellenében, de mindkét csapatnak a célja az A döntőbe kerülés, ami minden szezonközi részsikert/kudarcot felülír. Mi már becsülettel készülünk is az első viadalra a Sopron ellen!

Ui.: Ezen a héten volt másik két katartikus győzelme is az utánpótlásunknak, így ezúton szeretnék gratulálni az U16-os és az U20-as csapatunknak és vezetőiknek, nem mindennapi sikerekkel öregbítették a klub hírnevét!

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hunu18/hunu18_213