Országos Junior „A” Döntő, 2022. május 26.-29., Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

2022. május 26.

Vasas Akadémia/A – MAFC 67-54 (12-20, 23-9, 17-16, 15-9)

MAFC: Szász 8, Pintér 13/6, Matejovics 8/3, Szabó 2, Tóth VK 12/6. Cs: Takács 2, Tökölyi 5, Vincze, Hadházy-Baráth 4, Molnár. 

A „B” csoport első mérkőzésén a Vasas Akadémia és a MAFC csapott össze. A találkozó kezdetén felváltva estek a találatok, így az első etap derekán egy egységnyi differencia állta az eredményjelzőn. (7-8) A folytatásban azonban ritmust váltott a MAFC: a Pintér és Tóth triplákkal fűszerezett periódus következtében tíz perc után nyolc ponttal ment a Műegyetem. (12-20) A folytatásra rendezte sorait a Vasas, és egy lendületes 10-3-as futással átvették az irányítást. (22-23) A szünet előtti minutumokban sem találtak megoldást a pasarétiek megmozdulásaira a fekete mezesek. A piros-kékek Várszegi és Kiss-Leizer bravúros megoldásaival a félidőre hat pontos fórt kovácsoltak maguknak. (35-29)

A fordulás után távoli dobásokkal zárkózott a MAFC, Várszegi vezényletével azonban őrizni tudták előnyüket a fehér mezesek. (43-39) A negyed hajrájában Pleesz és Várszegi remekelésével tartotta lépéselőnyét a Vasas, majd a kiegyenlített küzdelmet hozó percek során Tóth kosaraival is maradt a hét pontos különbség. (52-45) Az utolsó tíz percben minden erejüket mozgósítva hajtottak a felek, majd a Vasas újfent Várszegi találatával két számjegyű fórra tett szert. (59-49) A végjáték így már nem tartogatott izgalmakat, magabiztosan zárta le a mérkőzést a piros-kék gárda. (67-54)

Stephen Olumide Arigbabu: – Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy kemény negyven percig hajtós összecsapás lesz. Úgy játszottunk ahogy elterveztük, tettük a dolgunkat a pályán, következesek voltunk, nyomás alatt tudtuk tartani a MAFC-ot. Reméljük, hogy a gyors regenerációt követően sikeresek leszünk a folytatásban is.

Lakits András: – Gratulálok a Vasasnak! Nagyon jól kezdtük a meccset, sajnálom, hogy utána a védekezésük ennyire leblokkolt minket, nem sikerült túllépni saját árnyékunkon. Nagyon rosszkor jött a Matejovics Máté sérülése is, így a végén már nem volt sanszunk a győzelemre. Nem játszottunk önmagunkhoz képest jól, megpróbáljuk összeszedni magunkat, és este egy győzelemmel továbbjutni.

MAFC – Soproni SI KA SKC/A 66-76 (20-17, 12-24, 17-14, 17-21)

MAFC: Pintér 37/18, Tóth VK 17/15, Szász 4, Tökölyi, Szabó 2. Cs: Matejovics, Komjáti, Takács, Hadházy-Baráth 6. 

Az első nap utolsó mérkőzésén a MAFC és a Sopron gárdája csapott össze. A két együttes rögtön egymásnak feszült, öt perc játék után 9-9-es állás állt az eredményjelzőn. A kezdeti szakasz hajrájában próbáltak ellépni a nyugatiak, de Tóth és Pintér hármasaival rögtön fordítottak a budapestiek, amit a periódus végéig őriztek. (20-17) A folytatásra rendezte sorait a Sopron és egy 8-0-ás futással hamar előnyt kovácsoltak a deficitből. (20-25) A szünet előtti minutumokban próbálta őrizni minimális előnyét a dunántúliak, de a MAFC Pintér vezényletével tartotta a lépést, majd Nyikos triplájával rohamba kezdett a narancssárga mezes csapat, így kilenc pontos fórral fordultak a felek. (32-41)

A második félidőben Tóth elfutásával megkezdte hátránya ledolgozását a műegyetemi alakulat, de a túloldalon rögtön érkezett a válasz Szabó dupláival. Később felváltva estek a találatok, fővárosi részről újfent Tóth hozta vissza a reményeket, négyre csökkent a különbség. (42-46) A záró periódus előtt Csátaljay vezetésével megtartotta előnyét a Sopron. (49-55) Az utolsó etapban mindent megtett a MAFC, hogy ledolgozza hátrányát: Pintér triplája után már csak egy pont volt a differencia, időt is kért a soproni stáb. (54-55) A játékmegszakítás után azonban újfent ellépett a nyugati együttes, a budapestiek két triplával igyekeztek játékban maradni. A végjátékban Pintér triplájával ismét egy labdányira voltak a fehér mezesek (62-65) az utolsó percben azonban Szabó kosarával pontot tettek az összecsapás végére a soproniak. (66-76)

Lakits András: Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez és a továbbjutáshoz! Jelenlegi állapotunkban ez a realitás, sajnálom, hogy nem tudtunk teljes kerettel kiállni a döntőre. Nem találtuk meg magunkat játék közben, folyamatosan változtattunk, új célokat kell kitűzünk magunk elé, szeretnénk megszerezni az 5.helyet.

Carlos Vallejo Rocamora: A MAFC nem könnyítette meg a dolgunkat, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban! Gratulálok a csapatomnak, ugyanis lépésről-lépésre sikerült haladniuk, és beleadtak mindent, megérdemelték a győzelmet.

2022. május 27., péntek

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely/A – MAFC 56-59 (8-14, 18-10, 15-17, 15-18)

MAFC: Pintér 25/15, Szabó 12, Tóth VK 3/3, Tóth VJ 6, Szász 4. Cs: Komjáti 2, Hadházy-Baráth 1, Tökölyi 6/6, Vincze, Molnár.

A „B” csoport eddig még nyeretlen alakulatai csaptak össze a Fiú Junior bajnokság döntőjének péntek délutáni csoportmérkőzésén. Lendületesen kezdett a MAFC, az első felvonás derekán már tízzel vezettek, amikor Arnóczi süllyesztett el egy triplát szombathelyi részről, ezzel is tüzelve társait, de így is hat egységnyi előnnyel álltak a fővárosiak az első tíz perc után. (8-14) A folytatásban extra energiákat mozgósítva faragta hátrányát pontról-pontra Falco, a munka gyümölcse beérett: Németh hármasával négy perccel a szünet előtt átvették a vezetést, időt is kért a budapestiek mestere. (23-20) A pihenő előtt is folytatódott az adok-kapok, de Horváth és Kovács révén tartani tudta fórját a nyugati gárda. (26-24)

A nagyszünet után sem lassítottak a csapatok, Németh triplájával már hattal ment a Szombathely, később rohamot indítottak a budapestiek és Szász duplájával egalizálni tudtak. (36-36) A hátralévő minutumokban Büki triplájával a sárga mezesek egyenlítettek, majd nem esett több kosár így 41-41-es eredmény állt a táblán a harmadik szakasz végén. Az utolsó negyedben Németh távolijával ment előre a Falco, de a Műegyetem tartotta a lépést, így nem lélegezhettek fel még a vasiak. (49-48) Az izgalmakkal teli végjáték során két és fél perccel a vége előtt mindkét oldalon esett 1-1 tripla, így továbbra sem billent a mérleg nyelve. Nem sokkal később Tökölyi hármasával eldöntötte a találkozót a pest megyei együttes, így megszerezte első győzelmét a MAFC, ezzel a Falco előtt, a harmadik helyen zárva a csoportot. (56-59)

Karagity Milán: Az első gratuláció a MAFC-é, ugyanis kemény játékra kényszerítettek minket, a második pedig a csapatomé. Megvolt a karakterünk, fel tudtunk állni az előző napi vereségből, nem sokon múlott a vége.

Lakits András: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Még mindig messze vagyunk, de valamilyen szinten már átléptük saját árnyékunkat, és közelítünk ahhoz a szinthez, ami az igazi tudásunkat tükrözi. Bízok benne, hogy a győzelem felszabadítja a srácokat, és a keresztjátékra, valamint a helyosztóra önmagunk tudunk lenni.

2022. május 28.

Keresztjáték az 5.-8. helyért

MAFC – Dávid Kornél KA/A 94-65 (35-19, 20-16, 21-12, 18-18)

MAFC: Szász 11/3, Szabó 4, Pintér 20/3, Molnár 5/3, Tóth VK 23/21. Cs: Matejovics 3, Tóth VJ 7, Hadházy-Baráth 12, Komjáti 5/3, Takács 4. 

A Nemzeti fiú junior döntő keresztjátékának első mérkőzésén a „B” csoport harmadik helyezettje, a MAFC és az „A” csoport negyedikje, a Dávid Kornél akadémistái csaptak össze. A mérkőzés elején lendületesen indított a fővárosi gárda, egy 14-3-as rohammal adták meg a találkozó alaphangját, majd triplaesőt zúdított a MAFC a székesfehérváriakra, ezzel megduplázva fórját. (28-8) A periódus végéhez közeledve a DKKA is elkapta a fonalat és Bata vezetésével megkezdte hátránya ledolgozását. (35-19) A folytatásban Tóth Vilmosék kemény tempót diktálva továbbra is őrizni tudták húsz pontos fórjukat. (55-35)

A szünet után sem lassított a budapesti alakulat: Tóth és Pintér akcióival egy 12-5-ös szakaszt produkálva már a harmincat súrolta a felek közötti differencia. (67-40) A záró felvonás előtti minutumokban felváltva estek a találatok, a Dávid Kornél próbálta menteni a menthetőt, de Bata és Denk villanásai ellenére is maradt a különbség. (76-47) A negyedik periódusra már nem tudta megnehezíteni a MAFC dolgát a DKKA, így a fővárosiak a vasárnapi helyosztón az 5.helyért lépnek majd parkettre, míg a székesfehérváriak a 7.pozícióért szállnak harcba.

Lakits András: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Azt gondolom, hogy a támadásunk rendben volt, utána szép lassan állt össze a védekezésünk is. Végre tudtunk felszabadultan játszani, remélem, hogy ez visz majd minket előre. Örülök, hogy mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, szeretnénk holnap az ötödik helyet megszerezni. 

Andrea Turchetto: Sérülések és egyéb problémák nehezítették a helyzetünket, teljesen kifogytunk energiából, de megpróbáltuk kihozni a maximumot. Sokat hibáztunk, de amíg a srácok küzdenek a pályán, addig én elégedett vagyok. Gratulálok a MAFC-nak!

2022. május 29.

Az 5. helyért

MAFC – Falco Vulcano Energia KC Szombathely/A 59-68 (20-18, 16-14, 19-26, 4-10)

MAFC: Tóth V. K. 6/6, Szász 4, Pintér 7, Matejovics 22/3, Szabó 20, csere: Takács -, Vincze -, Tóth V. J. -, Hadházy-Baráth -, Komjáti -, Tökölyi -, Molnár -.

Falco: Pallag 2, Kapui 6, Horváth Á. 18/9, Kovács -, Németh 13/9, csere: Büki 6/6, Hansági 13, Horváth Á. J. 3/3, Hansen 6/3, Ökrös -, Pintér -, Arnóczi 1.

A második helyosztó mérkőzésen a MAFC és a Falco vívott meg az ötödik pozícióért. A két gárda már összemérte tudását a „B” csoportban, akkor három pontos fővárosi diadal született. Az ötödik helyért zajló „visszavágót” szombathelyi találatok indították, majd a MAFC is megkezdet a pontgyártást, öt perc játék után egállal álltak a felek. (9-9) A negyed végéhez közeledve is fej-fej mellett haladtak a csapatok, Szabó Máté közelijével azonban minimális budapesti előnnyel zárult az első tíz perc. (20-18) A folytatásban sem találtak fogást egymáson a fiatalok (26-25), majd a szünet előtt a Falco Hansági Kristóf duplájával zárkózott, de így is négy pontos előnnyel fordult a MAFC. (36-32)

A fordulás után Matejovics Máté megmozdulásaival őrizték előnyüket a piros-fehérek, majd Horváth Ádám József triplájával négy pontos előnyt kovácsoltak hátrányukból a vasiak. (46-50) A záró felvonás előtt mindent megtettek a fekete mezesek, hogy megóvják kemény munkával kiépített előnyüket, ám Szabó kosaraival nem engedte távolodni riválisát a budapesti együttes. (55-58) Az utolsó periódus nem hozott sok találatot, majd a végjátékban Horváth Ádám remek triplájával igyekezett ellépni a Falco, végül az értékesített büntetőkkel a dudaszóig megőrizte fórját, ezzel bezsebelve a bajnokság 5.helyét, a MAFC alakulata előtt. (59-66)

Lakits András: Gratulálok a Falcónak a győzelemhez! Az első félidőben, amit megvalósítottunk, az nagyon jó volt, úgy éreztem, mi irányítjuk a mérkőzést. A második játékrészben azonban már nem sikerült a támadólepattanókat megelőzni, ez lehetett a győzelem kulcsa. Gratulálok minden csapatnak, aki itt volt, nagyon kemény munkát raktak a szakemberek ebbe a korosztályba! Köszönjük a MAFC családnak azt a rengeteg szeretetet és támogatást, amit kaptunk tőlük ebben az öt napban, és köszönjük Debrecennek a rendezést!

Karagity Milán: Gratulálok a MAFC csapatának, ugyanis két olyan meccset játszottunk velük, amiből sokat tudunk tanulni! Szeretnék gratulálni a csapatomnak is, ugyan későn érkeztünk meg a tornára, de a végére be tudtuk bizonyítani, miért is vagyunk mi itt! Mindenféleképpen azon fogunk dolgozni, hogy jövőre még előrébb tudjunk lépni a srácokkal, köszönöm szépen az egész éves munkájukat!

A csapat legjobbja az országos döntőn: Pintér Dávid

A MAFC 6. helyezett junior csapata: Hadházy-Baráth Ádám, Komjáti Roland, Matejovics Máté, Molnár Gellért István, Pintér Dávid, Sántha Barnabás, Szabó Máté, Szász Kevin, Takács Bálint, Tóth Vajk János, Tóth Vilmos Károly, Tökölyi Márton Barnabás, Varga Máté, Vincze Máté. 

Vezetőedző: Lakits András

Másodedző: Besenyői Andrea

Technikai vezető: Papp Zsolt

Gyógytornász: Tiba Fanni

Fotók: Tökölyi Csaba