Kis csapatunk háza táján természetesen az őszi szünet során sem állt meg az élet, négy nagyon tisztességesen végigdolgozott és vidám napon vagyunk túl.

Hétfőtől szerdáig napközis táborban vettek részt a fiúk, ahol többek között napi két labdás edzés, koordinációs képzés, erősítés, videós elemzés, kézilabda, floorball, élőszereplős „Among us”, tökfaragás és még sok-sok közösségi játék szerepelt. Szerda délután edzőmeccseket is vívtak a csapataink, ezúttal a Vasas leány serdülő csapatai látogattak újra a Gabányiba, hogy két jó iramú találkozóval segítsük egymás felkészülését. 

Le a kalappal a Fiúk előtt a színvonalas, fegyelmezett munkáért, a szakmai stábbal újra és újra rájövünk, hogy milyen jó is velük dolgozni!

Csütörtökön. a hét koronázásaként, felkészülési tornát rendeztünk a Gabányiban, amelyre újfent két nívós ellenfél fogadta el a meghívásunkat: a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs valamint az SZTE-Szedeák korosztályos együttesei tették tiszteletüket a MAFC Halloween Kupán.

Ebben a furcsa időszakban minden lejátszott mérkőzés kincs, ennek megfelelően mindhárom együttes hatalmas elánnal vetette bele magát a küzdelembe! A kilátogató – és a járványügyi szabályokat nagyon fegyelmezetten betartó – népes szülői és szurkolói sereg rendkívül élvezetes összecsapásokat láthatott és a szakvezetők egyöntetűen kifejezetten hasznosnak titulálták a tornát. Végül Akadémiánk ifjoncai hatalmas harcban, de két győzelemmel megérdemelten arattak sikert, míg a második helyet a pécsiek kaparintották meg a szegediekkel szemben. Mindhárom csapat a Halloweenhez illeszkedő jutalomban részesült, bízunk benne, hogy riválisaink örültek a saját készítésű kis ajándékainknak!

MAFC KA – NKA Pécs 79 – 63 (18 – 22, 26+7 – 5+5, 12 – 17, 16 – 14)

MAFC: Fajszi 7, Ratkóczi 2, Viola 12, Wendl 1, Kudich, Németh 14, Kristóf 13, Varjas 12, Turbucz 1, Sopuch 5, Semegi-Nyulas 9, Varga 2, Séra, Horváth L. 1, Lőrinczi, Gincsai-Kali

Pécs: Gáspár 9, Gurzó 5, Kiss 3, Rácz 9, Riggl 5, Bedő 5, Muhvic Al 6, Teszárik 5, Gálfi 4, Juhász, Mátés, Vasas 10,  Rotter, Bőcs 2, Somogyi

Vittay-Hajnik Ambrus: Hű, na ez egy kiváló mérkőzés volt! Megkockáztatom, hogy az eddigi legjobb ellenfelünkkel találtuk szembe magunkat és úgy érzem, hogy mi is az eddigi legszínvonalasabb produkciónkat hoztuk. Hamar kiderült, hogy a pécsiek hasonlóan agresszív stílust képviselnek, mint mi és bár jól játszottunk ellenük, de az első negyedben még hátrányban voltunk. A rövid szünetben megbeszéltük, hogy még egyszer nem fordulhat elő, hogy az ellenfelünk több lepattanót szerez és több faultot használ, mint mi, pláne úgy nem, hogy még 22 pontot is kapunk tőlük. A második ötös vette az adást és sebességben és asszertivitásban is magasabb fokozatba kapcsolt, aminek köszönhetően tekintélyes előnyt építettünk ki. A félidő után megcseréltük az ötösöket, méghozzá azért, hogy szokják a fiúk a dupla terhelést, ez külön célunk volt a tornán. A fáradtság meg is látszott a játékunkon, ez a negyed számunkra ismét előhozta a csapaton belül már többször említett „káosz-perceket”, de eredmény tekintetében ez nem befolyásolta érdemben a mérkőzés alakulását. A záró etapban ismét jól játszottunk, de a befejezéseinkbe sokszor hiba csúszott valamint azt se felejtsük el, hogy riválisunk az utolsó pillanatig tartotta a tempót és hatalmasat küzdött, ezáltal növelve a sikerünk értékét. Gratulálok a kollégámnak, Milánnak illetve minden játékosának, egy szimpatikus, nagyszerűen felépített és irányított alakulat benyomását keltették! Boldog lennék, ha év közben még akár többször is találkozhatnánk!”

SZTE-Szedeák – MAFC KA 67 – 78 (18 – 28, 12+9 – 22+8, 17-6, 11-14)

Szeged: Havasi 3, Balázs 3, Papp 1, Botlik 3, Kovács 2, Zöldi 15, Pánczél 9, Fekete 6, Segesváry 5, Tóth 7, Sántha 9, Molnár 4

MAFC: Fajszi 7, Ratkóczi 8, Viola 11, Wendl, Kudich 1, Németh 14, Kristóf 10, Varjas 9, Turbucz 6, Sopuch 1, Semegi-Nyulas 6, Varga 3, Séra 2, Horváth L., Lőrinczi

Vittay-Hajnik Ambrus: A múltkori országos fordulón problémáink adódtak, amikor pihenő nélkül kellett lejátszanunk a második meccsünket, ezért tudatosan alakítottuk úgy a torna programját, hogy megint szembesüljünk ezzel a körülménnyel és megpróbáljunk ezúttal többet kihozni belőle. Ez elég felemásra sikeredett, ugyanis támadásban őrületesen szép és hatékony akciókat vezettünk, viszont védekezésben gyakorlatilag pályán sem voltunk, úgy futottak át rajtunk, hogy mi edzők csak pislogtunk. Ráadásul egy kiemelkedő játékosukat nem tudtuk semlegesíteni, nem tagadom, hogy bosszant, hogy erre a feladatra most nem találtunk alkalmas embert. A második tíz percben arányait tekintve hasonló volt a képlet, de most támadásban akadtak nagyobb gondjaink: elkezdtünk rettenetesen erőlködni, már nem húztuk annyira szét a pályát és  túlzott egyénieskedés ütötte fel a fejét. A harmadik negyedben már nagyon tetten érhető volt a fáradtság, sorra puskáztuk el a dobásainkat, lepattanózásban és védekezésben már nem hoztuk a saját magunktól elvárt szintet. A kupa és talán a szezon során először maradtunk ennyire alul egy negyedben. Ez a tény és Roni sérülése azonban kellően felpaprikázta a stábot és a játékosokat is. A pályán és a kispadon is olyan szintű „megőrülés” uralkodott el rajtunk, hogy arra visszagondolni még most is bizsergető. 13 (!) szerzett labdát jegyeztünk csak ebben a tíz percben, minden, akár közepes megmozdulást is óriási tapssal jutalmazott a kispadunk, sőt amikor még kifejezetten jó és/vagy harcos akciót hajtott végre egy játékosunk, akkor egyenesen felrobbant a mi oldalunk! Ennek köszönhetően jó szájízzel zárhattuk le szimpatikus és hajtós játékosokkal teletűzdelt Tisza-partiak elleni csörtét.”

NKA Pécs – SZTE-Szedeák 77 – 45 (27 – 7, 17+4 – 15+3, 15 – 8, 14 – 12)

Pécs: Riggl 6, Gáspár 15, Gurzó 11, Kiss 4, Rácz 8, Bedő 10, Muhvic Al, Teszárik 2, Gálfi, Juhász, Mátés 5, Vasas 5, Rotter 7, Bőcs, Somogyi 4

Szeged: Havasi 3, Balázs, Papp 1, Bottlik 7, Kovács, Zöldi 3, Pánczél 2, Fekete 2, Segesváry 2, Tóth 12, Sántha 6, Molnár 7 

Végeredmény:

I. MAFC Kosárlabda Akadémia

II. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs

III. SZTE-Szedeák Szeged

Összegzés: „Gratulálok az összes játékosomnak nem csak az újabb kupagyőzelemhez, hanem leginkább a heti színvonalas munkához és az ismét hatalmas mennyiségben mozgósított energiához. Külön öröm, hogy a múltkori országos fordulóból készített videós elemzések után látványos javulást tapasztalhattunk a kiemelt játékelemekben, ráadásul az első pillanattól hangoztatott csapat- és egyéni karakterisztikában is öles léptekkel haladunk a kitűzött céljaink felé! Az egymást követő meccsekkel továbbra is akadnak gondjaink, de valójában ez nem meglepő, hiszen ez bármilyen korosztályban komoly fizikális, de leginkább mentális terhelés. Nem is várom el, hogy ilyenkor nyolc negyeden keresztül tökéletesen játsszunk, de javulni azért javulhatunk benne! Nagyon szépen köszönjük a szerdai és csütörtöki ellenfeleinknek is, hogy ellátogattak hozzánk, a maguk nemében mindannyian különleges erőt képviselnek, akik ellen nagyon hasznos volt játszani. Köszönjük az Akadémiának, hogy újabb és újabb lehetőségeket biztosít számunkra a fejlődésre, mi igyekszünk ezekkel továbbra is maximálisan élni!

 Hétfőn újult erővel vetjük bele magukat a munkába! Jövő héten országos! Hajrá MAFC!