Kiemelt junior bajnokság, Alapszakasz, Kelet

2019. október 26., Menyecske Aréna

MAFC – Alba Fehérvár 79 – 66 (18-17, 20-25, 23-13, 18-11)

MAFC: Tóth 17/3Herló 10/6, Bősze 9/3, Rubint, Mózer 10/6. Cs: Bíber 22, Turi 5/3, Szilágyi 4, Gábossy 2, Csányi, Szőnyegi

Vittay-Hajnik Ambrus: Gratulálok a Csapatomnak! Bosszantó vereség után rövid idő alatt kellett felkészülnünk egy igen komolynak ígérkező összecsapásra, de minden játékosomon már az érkezésük pillanatában láttam a kellő elszántságot és tüzet. A melegítés során kiderült, hogy ellenfelünk két kulcs- és egy kiegészítő játékosa nem léphet pályára adminisztratív okok miatt. Talán hihetetlenül hangzik, én mégis sajnáltam a helyzetet, hiszen kifejezetten jó a viszony a csapatok és a játékosok között is, az indok pedig meglehetősen különös volt. 

Várható volt, hogy ez a kellemetlenség csak még jobban feltüzeli a fehérváriakat, akik nagyon szigorú védekezéssel és remek kinti dobószázalékkal nyitottak, bajnokhoz méltóan harcoltak. Mi is felvettük a kesztyűt, így az első pillanattól kezdve igazán színvonalas, kemény ütközetnek lehetett tanúja a szép számmal megjelent nagyérdemű. 

Megmondom őszintén, hogy szeretek a Fehérvár ellen játszani, ugyanis szerintem kulturált, modern kosárlabdát játszanak, sok védekezési és támadási alapelv nagyon hasonló is együtteseink között és mindig izgalmas kérdés, hogy ki tudja jobban érvényesíteni az akaratát. Jelenleg úgy tűnik, hogy a korosztályos válogatott gerincét is ez a két klub fogja adni, kíváncsian várom, hogy mekkora előnyt jelent majd a leendő nemzetközi mérkőzéseken, hogy hasonló filozófiával dolgozunk. 

Visszatérve a mérkőzésre: a húzd meg-ereszd meg a harmadik negyed közepéig folytatódott, onnantól kezdve viszont sikerült támadásban és védekezésben is váltanunk egyet: egyrészt egyre tudatosabban és pontosabban találtuk meg a (rövid) leválásokat az erős kisegítés ellen, másrészt egy pár perces zóna kicsit megtörte ellenfelünk ritmusát. Az itt kialakított előnyt több-kevesebb hibával, de alapvetően ügyesen menedzseltük le és a derekasan küzdő, de a végjátékra a rövidebb rotációjának köszönhetően elfáradó riválisunk már nem tudott fordítani. 

A sokat – és sajnos általában negatív töltettel hangoztatott – lepattanózásunk ezúttal hihetetlenül domináns volt, ez pedig erős tartást adott a csapatunknak a pálya mindkét oldalán. Remélem ez a pozitív visszacsatolás még jobban meggyőzi a fiúkat a lecsorgók szerepének fontosságáról! 

Hosszú szakasz, igazi erőltetett menet van mögöttünk, de a társaság minden tagja hatalmas dicséretet és elismerést érdemel, rengeteget fejlődtek az utóbbi hónapokban és csapatilag is öles léptekkel haladunk előre – igazán büszke vagyok Rájuk! Emellé pedig már csak külön bónusz a jó bajnoki kezdés, illetve a nagy megtiszteltetés, hogy ma estétől kezdve négy (!) játékosunk is a nemzeti csapat tagjaként készülhet a jövő nyári Euróba-bajnokságra! Hajrá MAFC!

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hunu18/hunu18_53