Meglehetősen tartalmas és mozgalmas évet tudhat maga mögött serdülő együttesünk, mely az évad végén az országos 13. helyet szerezte meg. A korosztály szakmai stábjának vezetőjével, Vittay-Hajnik Ambrussal értékeltük a szezont

  • Mi az, ami elsőként eszedbe jut erről a mögöttünk hagyott évről?
  • Elsőként a szomorúság, mert rettentően sajnálom, hogy különválik a 2008-as és a 2009-es korosztály. Egy izgalmas, váratlan fordulatokkal teli kaland volt ez az idény, ami alaposan próbára tett bennünket, és útközben láthattuk, hogy kit milyen fából is faragtak. A végeredménynél is fontosabb a megtett út, amin a csapat és a stáb tagjai egyénileg és közösségként is végigmentek. A megtett út miatt elégedett és boldog vagyok, mert úgy érzem, csapatilag minden szinten összeértünk, épp ezért nehéz most elengedni ezt a társaságot.
  • Elképesztően tartalmas évet zártatok, hiszen a sok meccs mellett számos közös program is színesítette az életeteket.
  • A komoly terhelés mellé, amit a srácok kaptak, igyekeztünk olyan programokat beépíteni, amik a csapattá válást segítették elő. Valóban felvonultattunk egy elég széles repertoárt: volt buborékfoci, extrém íjászat, csapatbulik, jártunk Bajnokok Ligája, válogatott és Magyar Kupa mérkőzésen is. Azoknak, akik korábban nem dolgoztak velem, gondolok itt a 2008-asokra elsősorban, ez talán váratlan volt, de ha kifelé az jött le, hogy tisztességesen beletettük a munkát ebbe az évbe, akkor az mindenképpen bók a stábra nézve. Köszönöm a szülőknek, hogy támogatták ezeket a programokat, a gyerekeknek, hogy mindenre nyitottak voltak, a stábnak az elképesztő energiákat, amit ezekbe a programokba beletettek, és persze a klubnak, hogy az erőforrást biztosította számunkra mindehhez. 
  • Meccsekben sem volt hiány az évad során. Összesítetted már, hogy hányszor léptetek pályára idén?
  • Pont ezen gondolkodtam a napokban. Az országos bajnokságban 6 selejtezőt játszottunk, az alapszakaszban 18, a rájátszásban 10, a döntőben 3 mérkőzésünk volt. A Budapest-bajnokságban kb 10-szer léptünk pályára, és az EYBL-ben három tornán játszottunk összesen 12 találkozót. Ha jól számolom, ez közel 60 tétmeccs az évben, ehhez jöttek még az edzőmérkőzések. Azt gondolom, hogy meccsszituációt nem lehet hitelesen modellezni edzésen, ezért is tartottuk különösen fontosnak, hogy minél több edzőmérkőzést iktassunk be az idény során. Magát a meccs légkörét is szokni kell, ami egészen más adrenalin-tartalommal bír, mint egy-egy egymás közötti gyakorlás.
  • Egyre többször felmerül kérdésként – és beszélgettünk erről Hencsey Tamással, a kadett csapat vezetőedzőjével is – hogy hol van a helye az egyéni képzésnek a kosárlabdában, mint csapatsportban. Te miként vélekedsz erről?
  • Azt kell, hogy mondjam, évről évre én is egyre inkább hiszek abban, hogy fontos szerepe van az egyéni képzésnek a sportágon belül. Az öt évvel ezelőtti énem biztosan vitatkozna a maival, amikor azt mondom, nem kell a korosztályos elemeket túltolni, de kellő hangsúlyt kell fektetni a játékosok egyéni képességeinek fejlesztésére. Ez nálunk most úgy néz ki, hogy versenyidőszakon kívül kb fele-fele arányban vannak az egyéni/kiscsoportos edzések és a csapatedzések. A versenyidőszakban a heti öt edzésből három csapatedzés van, kettő pedig inkább kiscsoportos foglalkozás, ahol 2-3 játékossal foglakozik egy-egy edző, és ezt egészítik ki a kondicionális edzések. Tudás, életkor és biológiai paraméterek mentén differenciáltuk a csapatot, azzal a céllal, hogy az így elvégzett munkával is elősegítsük, hogy a tétmeccseken jó teljesítményt nyújtsanak a srácok. A rájátszás második körétől került át a hangsúly újra a csapatedzésekre, a szezon utáni időszakban pedig újra az egyéni képességek fejlesztésén van a fókusz.
  • Ezzel együtt ugye továbbra is egy csapatsportágról beszélgetünk: miként alakult nálatok a csapat, mint közösség formálódása?
  • Ahogy az a nagy könyvben meg van írva, megvolt a Tuckman-féle csoportalakulás összes fázisa (forming-storming-norming-performing). Nincs mese, ezeken kíméletlenül végig kell menni. Voltak kihívások és nehézségek is bőven. Az első időszak volt valóban viharosabb, én azt mondom, hogy nagyjából januárban jött el, hogy azt mondhattuk, már egy új csapat van a kezünkben. Ez az egység folyamatosan erősödött a tavasz folyamán, így mondhatom, hogy az évad végére nagyon egyben voltunk. Ahogy mondtam, azt gondolom, az út maga mindig a legfontosabb, rengeteg tanulsággal és tapasztalattal vértezett fel bennünket.  
  • Sok szempont mentén értékelhetünk egy évadot, de nyilván az eredményesség mellett nem mehetünk el. A csapat a 13. helyen zárta az országos bajnokságot. Hogy értékelnéd ezt az eredményt?
  • Minden MAFC-os csapat számára minden évben az A döntőbe jutás a cél, ebben a tekintetben nyilván nem lehetünk elégedettek. Ugyanakkor az idei serdülő mezőny nagyon kiegyenlített volt. Az első négy csapat egyértelműen kiemelkedett, ugyanakkor az 5.-14. hely között nagyon hasonló erősségű tíz csapat szerepelt. Az év második felében egyértelműen partiban tudtunk lenni a legjobbakkal – a negyedik helyezett Kőbányát például kétszer is elkaptuk. Ami miatt egyértelmű a hiányérzet, az az, hogy az országos megmérettetésben, tétmérkőzésen csak a Körmendet tudtuk elkapni ebben a kiegyenlített mezőnyben. Sokat gondolkodtunk a stábbal, hogy mit kellett volna másként csinálnunk, de úgy érezzük mindannyian, hogy az érdemi munka rendben volt, a srácok pedig mindent megtettek, és mindent beletettek az évadba. A mezőny egyik legfiatalabb csapata a miénk, ráadásul ez most egy fizikálisan későn érő korosztály, de biztos vagyok abban, hogy hosszútávon be fognak érni és egyre jobb eredményeket fognak elérni.
  • A kadett idény értékelésekor Hencsey Tamással arról is beszélgettünk, hogy abból a csapatból hiányoztak a valódi vezérek. Hogy érezted, a serdülő korosztályban megmutatkoztak már a karakterek?
  • Iszonyú fontos, hogy legyenek karakterek egy együttesen belül. Az eredményességhez szükséges egy erős közösség, a folyamatos szakmai fejlődés és a karakterek nevelése is. Fontos feladat, hogy megtaláljuk azokat, akik játékban, szervezésben, pontokban az élre tudnak állni. Úgy érzem, itt megtaláltuk őket, illetve a szerepek találták meg az embereket az évad során. Nagyszerű karakterek rajzolódtak ki, ez persze óhatatlanul hozott konfliktusokat is, de kialakult egy hierarchia a csapaton belül, és azt kell, hogy mondjam, jól álltak a szerepek mindenkinek. A 2008-asok között bőven van többekben is olyan potenciál, amivel odaérhetnek akár a felnőtt mezőnybe is, de én 2-3 játékosomban látom a leendő edző kollégát is. Nagyon is elképzelhető, hogy 8-10 év múlva fel kell majd kötnöm a gatyámat, hogy versenyben legyek a fanatizmusukkal, lelkesedésükkel, amivel a MAFC felé viseltetnek, és ami egy komoly edzői vénával is társul néhányuknál. 
  • Utolért már benneteket is a búcsú, hiszen mindenki továbblép a következő évi feladatok felé. Hogyan telt az utolsó közös időszak nektek?
  • Lazább, kötetlenebb edzésmunkával vezettük le az évet. Az utolsó időszakban sok meccset játszottunk egymás között, mi, edzők is rendre beálltunk, hogy megmutathassuk a gyerekeknek élesben is, amit év közben tanítunk. Egy spanyol csapat elleni edzőmeccsel búcsúztattuk az évet és a 2008-as korosztályt, akik ugye kadettek lesznek jövőre. Az évad végére leginkább egy óriási köszönöm kívánkozik. A stábomnak, Szilvinek, Bencének, Kristófnak és Ádámnak köszönöm azt az irgalmatlan mennyiségű munkát, amit beletettek az évadba. Marcinak köszönöm a kondicionális felkészítést, Fanninak a prevenciós és regenerációs munkát, Máténak, hogy coachként a legnehezebb időszakban állt mellettünk. A vezetőségnek, hogy minden ötletünk, elképzelésünk mögött ott álltak és támogatták azokat minden értelemben, és lehetővé tették, hogy ezzel a széles stábbal tudjuk felkészíteni a csapatot és a játékosokat is az évad során. És egyáltalán nem utolsósorban, leginkább köszönöm a feleségemnek, Laurának és a családomnak az egész éves támogatást!