Szép sikert ért el Serdülő A csapatunk a múlt héten rendezett Pityke Kupán

Serdülő A csapatunk az elmúlt hétvégén Nagykőrösön szerepelt egy nemzetközi tornán, ahol korosztályában a harmadik helyen végzett. A tornán három külföldi csapat (Marosvásárhelyi KK, Ceske Budejovice, BK Brandys) mellett öt magyar együttes, a Kecskemét, a Soproni Tigrisek, a Vasas B, a Pityke KK, valamint a MAFC vett részt.

Csapatunk csoportjában a második helyet szerezte meg, a keresztjátékot követően pedig a harmadik helyért küzdött, amit remek játékkal meg is szerzett. Ezen a tornán nem az eredményesség volt a fókuszban, elsősorban a védekezésünket szerettük volna stabilizálni, a tanultakat minél hatékonyabban alkalmazni. Ahogy az a kapott pontokból is látszik, a fiúk minden dicséretet megérdemelnek, hiszen a célt sikerült elérnünk, pedig ebben a korcsoportban a koncentráció és figyelem fenntartása nem egyszerű feladat. Le a kalappal a srácok előtt, nagyon igyekeztek az egész torna alatt!

Csoportmérkőzések:

MAFC – Pityke KK 73 – 37

Remek védekezés jellemezte játékunkat, igazán kiugró egyéni teljesítmény nélkül, viszont csapatként nagyon jól működtünk.

MAFC – Soproni Tigrisek 72 – 31

Ezen a mérkőzésen, ha lehet, még inkább összeállt a védekezésünk, pedig az ellenfél csapatában két, válogatott keret közelében lévő gyerek is játszott, és összességében is elmondható, hogy nagyon képzett, ügyes gyerekek alkották az ellenfelet.

De ha egy csapat az ellenfelét 30 pont közelében tudja tartani, akkor ott nagy baj nem lehet.

Ceske Budejovice – MAFC 73 – 46

Remekül helyt álltunk az egész torna legügyesebb csapata ellen. Ez abban is megmutatkozik, hogy a harmadik negyedig egál közeli volt a meccs, aztán az utolsó negyedet már nem bírták srácaink. Hatalmas fizikai fölényben volt ellenfelünk, gyorsabbak, erősebbek voltak nálunk. Ugyanakkor, bár kikaptunk, de mindenki elégedett volt a látottakkal, pontosan az ilyen mérkőzések miatt mentünk el erre a tornára.

Keresztjáték:

Marosvásárhely KK – MAFC    53 – 23   

Ennek a mérkőzésnek a kapcsán csupán az első félidőben látottakról érdemes beszélni. Az ellenfél 22–17-es állásnál úgy döntött, hogy beállnak zónázni, mindezt plusz 20 centivel és ugyanennyi plusz kilóval. Innentől kezdve értékelhetetlenné vált a mérkőzés. Az ellenfél edzője a végén sűrű elnézések közepette exkuzálta magát, mondván, hogy náluk nem tilos a zóna alkalmazása ebben a korosztályban. A játékvezetőinket nem értettük, hogy amikor jeleztük a problémát, miért nem alkalmazták a tornára is rögzített szabályt. Ugyanakkor minden rosszban érdemes megtalálni a jót, a fiúk ezzel is újat láttak, és szembetalálták magukat egy megoldandó feladattal. 

A 3. helyért:

MAFC – Kecskemét   59 – 42  

Ezen a mérkőzésen játszottunk a legjobban, nagyon akarta a csapat a sikert! Meg kell említenem, hogy az ellenfél csapatából hiányzott két válogatott, két méter körüli játékos, de még így is kijelenthetjük, hogy egy nagyon jó csapat ellen sikerült nagyon szép sikert elérni. Mindenki nagyon akart, ami nem hozhatott más eredményt. Hatalmas GRATULÁCIÓ minden gyereknek!

Külön öröm számunkra, hogy egyik játékosunk, KUPAI LÁSZLÓ bekerült az All Star csapatba is. 

A tornán résztvevő játékosaink: András Ádi, Gergely Olivér, Hankó Áron, Irk Levi, Kamarás Misi, Kirschner-Denk Dávid, Kupai Laci, Pintér Áron, Orbán Imi, Polony Andris, Stubits Kolos, Vincze Máté

Edzők: Csányi Zoltán, Pethő András

A hétvégén történt:

Budapest Bajnokság, Serdülő B

2019. november 3., Menyecske Aréna

MAFC/C – Szolnok 24 – 85 (9-18, 1-26, 6-27, 8-14)

MAFC: Irk 2, Szekeres 2, Deme 7, Lassányi 2, Tarjányi 5, Bakos 2, Mészáros 2, Hujber 2. 

Jókai Mátyás: A mérkőzést jól kezdtük.  Bíztató volt látni, hogy a fiúk igyekeznek minden feladatot legjobb tudásuk szerint végrehajtani. Sajnos a kezdeti koncentráció és eredményesség a második negyedben alább hagyott és a második félidőben sem sikerült úgy játszanunk, ahogy azt a meccs elején tettük. Gratulálok az ellenfelünk, mi pedig a héten készülünk tovább a jövő hétvégi gyerek fordulóra.