Ménkű Tibor vezetőedző beszámolója:

„Az EYBL-ről hazaérve nem volt egy szusszanásnyi pihenőnk sem, mivel be kellett pótolnunk az első főtábla forduló mérkőzéseit. Kicsit „NBA ritmusban”, kedd – csütörtök – hétfő menetrendben mérkőztünk meg idegenben az ellenfelekkel. Mondhatjuk, hogy papírforma eredmények születtek, de a játék képe alapján nem azt hoztuk, amire képesek vagyunk. Viszont le a kalappal az egész csapat előtt, mert 12 nap alatt játszottunk le hét mérkőzést.

Az első fordulóban megszerzett második hellyel nagyon erős csoportba kerültünk, ahol a DKKA/A mellett két TOP 6-ba várt csapattal (DEAC és Kaszások) találkoztunk hazai környezetben. Sajnos meglepetést nem tudtunk okozni, viszont mindhárom mérkőzés olyan volt, amivel összességében elégedett lehetek. A debreceniek ellen az első félidőben, egy érthetetlen, teljes lefagyás miatt 28 pontos hátrányba kerültünk, amiből a második félidő végére visszajöttünk 8 pontra, de közelebb nem sikerült kerülnünk. Óbudai ellenfelünk ellen pedig egy egál első félidő után, részben sérüléseknek is köszönhetően, 16 pontos vereséget szenvedtünk.

A jövő héten esedékes harmadik fordulóban egy ismerős helyszínre látogatunk, a Kiss Lenke KA otthonába, ahol a házigazdákon kívül, még egy ismerős csapattal, a Vásárhelyi Sólymokkal és az Albacomppal mérkőzünk majd meg. Szeretnénk első helyen zárni ebben a fordulóban, ezért mindent megteszünk a három hetes felkészülésünk során.”

Országos Serdülő Bajnokság, Felsőház, 1. forduló

Szolnoki KA U14/A – MAFC/A 68-78 h.u. (17-11, 18-13, 14-21, 14-18, 5-15)

MAFC: Gábor 16, Marossy 27, Szabó 2, Román 2, Tar. Cs: Pénzes 24, Nógrádi 2, Tényi, Száraz 5, Turcsik, Nepp.

Budapesti Honvéd/B – MAFC/A 60-96 (16-27, 18-25, 12-24, 14-20)

MAFC: Pichovszky 4, Román 5, Gábor 12/3, Turcsik 4, Marossy 18. Cs: Nógrádi 3, Tényi 6, Szabó 8, Száraz 23, Adegbite 6, Cserni, Pénzes 7.

AKMÉ Körmendi Törpördögök – MAFC/A 67-29 (10-14,27-4,14-8,16-3)

MAFC: Marossy 12/3, Kelemen 8. Tar 2, Nepp 2, Turcsik 2, Pénzes 2, Pichovszky 1, Szabó, Román, Nógrádi, Gábor, Tényi. 

Országos Serdülő Bajnokság, Felsőház, 2. forduló

MAFC/A – Dávid Kornél KA/A 90-38 (28-11, 16-5, 30-10, 16-12)

MAFC: Száraz 23/3, Marossy 11, Sztancsik 6, Pénzes 15, Szabó 4. Cs: Gábor 12, Pichovszky 2, Tar 4, Kelemen 12, Tényi, Simon, Bittera.

DEAC KA U14/A – MAFC/A 71-63 (19-5, 23-9, 13-25, 16-24)

MAFC: Pénzes 12/6, Száraz 10, Marossy 8, Sztancsik 2, Román. Cs: Kelemen 14/3, Tényi 4, Gábor 6, Pichovszky 5/3, Bittera, Nógrádi 2, Cserni. 

Óbudai Kaszások/B – MAFC/A 85-69 (24-16, 15-21, 25-16, 21-16)

MAFC: Marossy 14, Szabó 5, Száraz 11/6, Pénzes 8/6, Román. Cs: Nógrádi, Pichovszky 5/3, Kelemen 20/6, Gábor 6, Tényi, Turcsik , Nepp. 

Jön:

Országos Serdülő Bajnokság, Felsőház, 3. forduló

Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Ált. Isk.

2024. március 2., szombat  

10.30 MAFC/A – Alba Fehérvár/A

16.00 Vásárhelyi Sólymok/A – MAFC/A

2024. március 3., vasárnap

11.00 MAFC/A – Kiss Lenke KA/A