Imre Zsuzsanna – Teleki Blanka Általános Iskola:

„A második forduló megmérettetését már nagyon várták a gyerekek. Volt, akinek ez volt az első meccse, hisz minden egyes fordulóval próbálok lehetőséget adni más és más gyereknek. Idén nagyrészt teljesen kezdőkkel indultunk szeptemberben, de voltak, akik csak októberben csatlakoztak. Az első meccsünket megnyertük a Kosaras Koboldok ellen, a másodikra egy kicsit elfáradtunk, de emelt fővel veszítettünk, mindösszesen 4 ponttal. A hangulat szuper jó volt, a gyerekek mindvégig élvezték. Igazán büszke vagyok rájuk, mert nagyon szép játékot játszottak, és minden lurkó a legjobb tudásának megfelelően teljesített. Köszönjük a lehetőséget!”

Czipott Sejla – Németvölgyi Bocsok:

„Még mindig izgatottan várták a 2011-2012-es születésű „Bocsok” az Alsós Kupát. Akik már voltak az előző alkalommal, ők azért, mert nagyon jól érezték magukat, akik pedig most voltak először, azért, mert nem tudták elképzelni sem, hogy milyen lehet valódi meccs szituációban a pályán lenni. Nem hiába várták izgatottan, mert ismét nagyon jó élményekkel gazdagodtak. Ugyan volt pár idősebb is a csapatunkban (2009-es), de a kisebbek többségben voltak és nagyon ügyesen helyt álltak. A nagyobbak tanulják, hogy kiszolgálják a kicsiket, és ne minden rádobást ők vállaljanak, a kicsik pedig megtanulják, hogy mindenre figyelniük kell, nem csak magukra. Büszke vagyok minden játékosomra, mert küzdöttek, haraptak minden labdára és igyekeztek minden kosarat értékesíteni, így sikerült megnyernünk mindkét meccsünket. Ennek a lehetőségnek köszönhetően még többet fejlődnek majd, mintha csupán az edzésen játszhatnának. Köszönjük és kellemes, meghitt Ünnepeket kívánunk Mindenkinek!”