Gyermek Kupa, Alapszakasz, 6. forduló

2022. március 19., Darázsfészek Kosárlabda Csarnok


Budapesti Honvéd – MAFC  Gabányi 104-31 (20-10, 44+6-7+5, 24-12, 20-2)

MAFC:Deme D. 8,  Pichovszky F. 6, Csesznegi B.5, Román B. 3, Radnai D. 3, Sztancsik Z. 2, Ruzsinszki M. 2, Molnár M. 1, Belicza D. 1, Gaál B, Kovács B., Szabó D.

Nagy Kriszta: Sok munka szép eredménye, hogy a 6.fordulóban a B-csoportban játszhattunk a MAFC Gabányi csapatunkkal.
Tudtuk jól és lelkileg fel is készültünk rá, hogy számunkra ez egy erős, kihívással teli hétvége lesz. A Budapesti Honvéddal, a korosztály egyik legerősebb csapatával kezdtünk. Képzett, magas szerkezetű csapat az övék, így nemcsak technikailag, de testileg is uralták a játékot. A fiúk az első negyedben szépen végrehajtották a kért dolgokat, lelkesek, lendületesek voltak. A negyed végi eredménnyel elégedettek voltunk, -10 ponttal fordultunk. Sajnos a második negyed nem várt, negatív fordulatot hozott, bátortalan, kapkodó, nagyon pontatlan és ponttalan játékot. A végtelen plusz egy eladott labdának köszönhetően, amit ellenfelünk sorra gólra váltott, a két csapat közötti pontkülönbség egyre csak nőtt. Sajnos a második félidő sem hozott változást a játék menetében. Voltak szép villanások támadásban és védekezésben, ezek elsősorban az első és harmadik negyedet érintették, ezeknek nagyon örülünk, de sajnos ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy szorosabb eredményt tudjunk elérni.


MAFC Gabányi – Budafoki Bikák 52-76 (12-18,8+8-20+4, 17-14, 7-20)

MAFC: Deme D. 14, Csesznegi B.8, Ruzsinszki M. 7,  Kovács B. 5, Belicza D. 5, Pichovszky F.3, Szabó D. 3,  Sztancsik Z. 3,  Molnár M. 3,  Román B. 1, Gaál B, Radnai D.
Nagy Kriszta: Érdekessé tette ezt a találkozót, hogy a két csapat igen jól ismeri egymást, hiszen az egyesületeink között együttműködési megállapodás van, aminek keretén belül ez a két csapat a szerdai napokon együtt edz. 
Ezen a mérkőzésen egy szoros játékot szerettünk volna ügyes ellenfelünk ellen játszani. A mérkőzés során ugyanazok a hibák jelentek meg, mint az első mérkőzésen. Sehogy sem valósult meg az „add és fuss” játék. A mérkőzés egészében inkább az egyéni akciók domináltak, amivel tartottuk magunkat, illetve nagy hajrával a harmadik negyedet nyerni is tudtuk. A negyedik negyedben ellenfelünk (Marossy Ádám) nem kevés pontot dobott, nem sikerült megoldani a védését,  ami megadta a kegyelemdöfést a célunknak. Dicséret jár a csapatnak a félidei bedobott büntetődobásokért: 12/8, bravó!

Mindkét mérkőzés remekül megmutatta, hol kell még fejlődnünk, milyen plusz energiákra lenne szükség. Elégedetlenek nem vagyunk, tovább kell dolgoznunk, fejlődnünk, hogy ezen csapatokat utolérjük és izgalmas, szép játékot tudjunk ellenük játszani. 

Dolgozunk tovább! Hajrá MAFC!

2022. március 20., Grosics Gyula Sportiskola

Óbudai KAszások/B – MAFC Heisler 27-92 (2-32,13-25,2-27,10-8)

MAFC: Csesznegi B. 24, Deme D. 22, Belicza D. 13, Ruzsinszki M. 11, Kovács B.10,  Pinczés M.3,  Sztancsik Z.3,  Horváth Á. 2, Adegbite A. 2, Filó B.2,  Cserfalvi M.

MAFC Heisler – TFSE 70-28 (26-0,15-12,23-6,6-10)

MAFC: Deme D.19, Csesznegi B.15, Kovács B. 13, Sztancsik Z. 6, Belicza D.4, Ruzsinszki M. 3  Pinczés M. 2, Horváth Á. 2, Adegbite A. 4, Filó B. 2,  Cserfalvi M.

Nagy Kriszta: Mindkét mérkőzés nagyarányú győzelemmel zárult. Jó volt látni, hogy a fiúk a kért támadó feladatokat odafigyelve, nagy lendülettel hajtották végre. Egyéni védekezésben mutatkoztak hibák, ezeket a jövőben javítgatni kell.

Gratulálok a csapatnak! HAJRÁ MAFC!