Kiemelt serdülő bajnokság, Középház, B csoport

2021. november 7., Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, Oroszlány 

MAFC Kosárlabda Akadémia – DKKA 83 – 74 (21-14,23-21,18-17,21-22)

MAFC: Viola 14, Turcsányi 12, Deme 12/3, Sopuch 9/6, Németh 7, Turbucz 7/3, Szekeres 5, Irk 5, Atwood 4, Lassányi 4, Varjas 2, Tarjányi 2. 

Vittay-Hajnik Ambrus: Rövid időn belül harmadjára találkoztunk a székesfehérvári alakulattal, de az előző két siker nem altatott el minket, tudtuk, hogy igényes kosárlabdát játszik az ellenfelünk. Készültünk is rájuk videózással és annak nyomán az edzésen, persze csak nagyon „egyszerűen”, egy játékelemet kiemelve. Tulajdonképpen végig előrébb jártunk valamivel, leszakítani azonban nem tudtuk a riválisunkat, de így legalább végig tűzben voltunk tartva. A lefújást követően, és így egy napra rá is az a benyomásom, hogy ez a mérkőzés azon kevés meccsek egyike volt, amikor szinte végig helyes felfogásban, fegyelmezetten hajtottuk végre a játéktervünket, pontosan azokat a szituációkat alakítottuk ki, amelyeket gyakorolunk és ezekben nagy százalékban jó, a játékfilozófiánkkal összhangban lévő döntéseket hoztunk. Az már más kérdés, hogy ezek még nem jelentenek garanciát arra, hogy az adott akció sikeres lesz-e, de arra igen, hogy tanítási szempontból folyamatosan tudtunk érdemben visszacsatolni a fiúknak. Ismét egészségesen elosztott, egységes csapatmunkával dolgoztunk, ami mellett megvoltak a szükséges egyéni villanások is, az ebből eredő korrekt teljesítményhez gratulálok a csapatnak!

MVM-OSE Lions/A – MAFC Kosárlabda Akadémia 95 – 91 (26-21,30-18,30-30,9-22)

MAFC: Turcsányi 34, Deme 16/3, Irk 10, Czárán 9, Lassányi 6, Szekeres 5, Viola 5, Németh 3, Atwood 2, Varjas 1, Sopuch, Turbucz.

Vittay-Hajnik Ambrus: Gratulálok az Oroszlánynak a győzelemhez! Furcsa volt elmondani a meccs után az öltözőben és most is érdekes leírni, de annak ellenére, hogy zsinórban hat győzelem és hosszú idő után ez volt az első vereségünk, én mégis az eddigi szezon legnagyobb sikerének tartom ezt az összecsapást. Történt ugyanis, hogy bár készültünk az ellenfelünk erősségeire, mégis az elejétől kezdve ők jártak előrébb, sőt, a félidőre igen tetemesnek mondható előnyt (17 pont) alakítottak ki. Temérdek pontot kaptunk, a csapat frusztrált és elkeseredett volt a nagyszünetben. Erre a szituációra sokféleképpen reagálhattunk volna és itt megvolt az esély, hogy sokkal többet vesztünk, mint egy egyszerű mérkőzés. Többször utaltam már rá, hogy hetek-hónapok óta építünk egy általunk helyesnek gondolt karaktert a csapatnak, amely többségében szemmel látható és kézzel fogható sikereket hozott számunkra, most viszont úgy tűnt, hogy csődöt mond. Ha ezt a srácok elfogadják és effektíve bedobják a törölközőt (márpedig ez lett volna a könnyebbik út), akkor most hatalmasat léptünk volna vissza. De a CSAPAT nem ezt választotta, hanem a kilátástalan szituációkban is kitartott a felfogásunk mellett és ez a hozzáállás a harmadik negyedben már elkezdte éreztetni a hatását. Viszont az ellenfelünk flowba került az első félidőben és ezt nagyon nehéz megtörni, jöttek is számukra az extra dobások, így hiába javultunk fel, a negyedik negyedre fordulva maradt a különbség. Megint ott volt a most még csábítóbb lehetőség, hogy elveszítsük a hitet magunkban és egymásban, de a CSAPAT ismét máshogy döntött! Labdabirtoklásról labdabirtoklásra lépdeltünk közelebb és ennek köszönhetően a sokáig ellenünk dolgozó lélektan elkezdett fordulni…Hihetetlen élmény volt, ahogy összeállt a csapat és a játékunk, amit mi sem bizonyít jobban, mint a három negyed alatt kapott – leírni is borzasztó – 86 pont után az utolsó 10 percben mindössze 9 egységen tartottuk az ellenfelünket. Az utolsó másfél percre el is érkeztünk az egy labda távolságra, az izgalom a tetőfokára hágott. Végül az eredmény szerinti katarzis nem lett meg, az OSE pont egyetlen kulcsjátékkal többet hajtott végre, mint mi, így egy kiváló meccsen végül fejet kellett hajtanunk. De ez csak pillanatnyi volt, mert ilyen feltámadás után meg vagyok róla győződve, hogy büszkén felszegett fejjel kell folytatnunk a munkát! Szép volt srácok!!!

Összegzés: Elég hosszan írtam a mérkőzésekről, így itt már legyen elég csak annyi, hogy még egyszer elmondjam: szívből gratulálok a CSAPATOMNAK és iszonyatosan büszke vagyok rájuk, mert egyre ellenállóbbak, egyre egységesebbek és ezzel egyidőben (vagy ennek köszönhetően) ellenállhatatlanul törik az útjukat felfelé! Boldogan és motiváltan veszek részt ebben a kalandban és üzenem a srácoknak és a kollégáimnak: Csak így tovább, Hajrá MAFC!