Közel állt a győzelemhez Pécsett a negyeddöntő első meccsén, ám a hajrában túl sokat hibázott, így hátrányba került összessítésben az Újbuda MAFC. Bár a párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart, bátran állíthatjuk, hogy amennyiben 0-2-vel kellene ismét Baranyába utaznunk, nem lenne rózsás a helyzetünk – ez azonban csupán egy elméleti lehetőség: nem kérdés, hazai közönségünk előtt be kell húzni a széria második mérkőzését szombaton 19 órától!

Rémálomszerűen indult számunkra a rájátszás szerdán, hiszen már a 9. percben 29-15-ös hátrányban voltunk, nagyszerűen kezdett a Vasút. Ekkor azonban Molnár Tamás triplájával és a védekezésünk felkeményedésével óriási fordulat állt be a játék menetében; a 18. percben már 36-44 állt a táblán – ez azt jelenti, hogy 9 minutum leforgása alatt 29-7-es futást mutattunk be, ami mind támadó-, mind védőoldalról megsüvegelendő teljesítmény. Kár lenne tagadni, bosszantó, hogy ezek után mégsem tudtunk győztesen távozni a Lauberből, azonban mind a mérkőzés közben, mind a statisztikát utólag elemezve egyértelműnek tűnnek az okok: 6 szerzett mellett 19 eladott labdával zártunk (a túloldalon 14, illetve 10 ez a két szám), a negyedik negyedben pedig mindössze 12 pontot szereztünk két mezőnykosárral és hat kihagyott büntetővel. Különösen Djordjevics fordítást jelentő hármasa után, az utolsó három és fél percben volt alacsony az újbudai támadójáték hatékonysága, a Pápai ellen megítélt három másodperc és Kazy finoman szólva vitatható támadóhibája nélkül is háromszor szórták el a játékszert a Garai-tanítványok, akik ezen időszakban már nem találtak be akcióból, miközben a büntetővonalnál is csak 4/8 volt a mérlegük.

Szintén egybecsengenek a látottak és a számok a tekintetben, hogy mindkét csapat képes az első meccsen mutatottnál jobb játékra. Nem kockáztat sokat, aki arra fogad, hogy a pécsiek nem fognak még egyszer úgy triplázni, mint szerdán (4/27), de bízunk benne, hogy ez a 7/34-et dobó műegyetemisták esetében is így lesz. A lepattanócsatát úgy sikerült 46-43-ra megnyernünk, hogy a támadótérfélen gyűjtöttünk be hárommal több szabad labdát, ami mindenképpen bíztató, habár a 14 fehér-fekete második esély is bántóan soknak érződött. Gólpasszok tekintetében úgy maradtunk alul 20-15 arányban, hogy amíg nálunk Pintér, Molnár Tamás, Geiger és Pápai is eljutott háromig, a túloldalon a tripla-duplától egyetlen pattanóval elmaradó Balogh 11 asszisztja mellett ötöt osztott ki Molnár Mátyás. A szegedi kötődésű játékmester mellett Werner Viktor játszott nagyot, hét lepattanója mellett 7/10-es mezőnymutatóval jutott el 16 pontig – az alapszakaszban az első fordulóban a BKG-nak dobott 12 volt az egyéni csúcsa. Rajtuk kívül azonban kevés volt a jó teljesítmény, az együtt bő hat sikeres triplát átlagoló Molnár-Plézer-Djordjevics trió 1/15-öt hozott össze távolról, a szerbnek láthatóan különösen nem ízlett a Garai-legénység védekezése – más kérdés, hogy a fordulópontot jelentő találatot mégis ő vitte be. Fővárosi részről sem sorjáztak az őrült individuális statisztikák, Bordács 14-14-es dupla-duplája persze nem mutat rosszul, de reménykedünk benne, hogy minden játékosunknak lesz még ennél jobb meccse a széria során – Polgárdy Ádámról nem is beszélve, aki ezúttal csak a kispadról segíthette a társakat, de ha minden jól alakul, talán még pályára léphet a negyeddöntőben.

Csapatkapitányunk nem kertelt, amikor arról kérdeztük, mit vár a második összecsapástól. “Jó hangulatú, fizikális meccs volt az első. Ádi sérülése miatt változtatnunk kellett a taktikánkon, de alapvetően működött az elképzelésünk szerintem. Igazi szoros playoff-meccset játszottunk, a végjátékra elfáradtunk, a kulcsszituációkban hibáztunk. Sokáig vezettünk is a negyedik negyedben, szóval a győzelmi esélyünk megvolt, de a lefújás után megbeszéltük, mit kellett volna máshogy csinálni, és már mindenki a következő találkozóra fókuszált egyből. Hasonló mérkőzésre számítunk szombaton is, hazai pályán természetesen csak a győzelem elfogadható számunkra!” – szögezte le Bordács.

A hétköznapi időpont ellenére meglehetősen jó volt a hangulat a Lauberben, csapatunkat is többen elkísérték, de a közönség zöme természetesen jól hallhatóan és láthatóan a Párducok sikeréért szorított. Abban biztosan lehetünk, hogy a pécsi fanatikusok ezúttal is útra kelnek Budapest felé, de ezúttal rájuk vár oda-vissza bő 400 kilométeres út: ITTHON leszünk. Bizonyára sokan emlékeznek szimpatizánsaink közül a 2024-es finálé hazai mérkőzéseire, amikor MAFC-osok százai teremtettek olyan atmoszférát, amelyben egyszerűen csak egyféle eredmény születhetett. Bár most még “csak” a négy közé jutás, továbbra is célunk, hogy idén is elhozzuk Újbudára a döntőt, ehhez azonban már ebben a kanyarban jelentős akadályt kell sikerrel vennünk. Védjük meg a Gabányit, zúgjon a hajrá, MAFC!

Fotó: Girgász Benedek