Az Újbuda MAFC 22 győzelemmel és 4 vereséggel a 2. helyen fejezte be a Piros-csoport alapszakaszát, így a 7. helyezett Hübner Nyíregyháza BS-sel csap össze az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntőben. Bár a reguláris szezonban tízzel több meccset nyertek a műegyetemisták, mint a Kék Cápák, egy pillanatig sem szabad lebecsülnünk őket – Merim Mehmedovics együttese alaposan magára talált a téli szünet óta, nagy csatára van kilátás az elődöntőbe jutásért.
Az Újbuda MAFC – Hübner Nyíregyháza BS negyeddöntős párharc menetrendje:
· április 11., csütörtök 18:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
· április 14., vasárnap 17:00, Nyíregyháza, Continental Aréna
Ha szükséges:
· április 17., szerda 18:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Elképesztő hullámvasutazás jellemezte a Hübner Nyíregyháza Blue Sharks előző 12 hónapját. A kék-fehérek tavaly ilyenkor még az élvonalban szerepeltek, és bár 2-24-es mérleggel az utolsó helyen fejezték be a bajnokság első szakaszát, a lebonyolításnak köszönhetően csak egyetlen pont volt a hátrányuk a már bennmaradó, 13. helyezett Honvéddal szemben a tízkörös playout kezdetén. Meg is volt az esélyük arra, hogy megelőzzék a fővárosiakat, de az utolsó előtti fordulóban vereséget szenvedtek a rekordbajnok otthonában, ezzel eldőlt, hogy két év után búcsúznak az A-csoporttól. Ahogy az az első osztályból kieső csapatoknál lenni szokott, nyáron alaposan kicserélődött a keret, három, az A-ban kiegészítő embernek számító játékoson (Bonifert, Szobi, Vaskó) kívül mindenki távozott, viszont visszatért Fótról a saját nevelésű Bus Iván, valamint érkezett hét, egyaránt huszonöt éven aluli kosaras. Szakmai igazgatónak Merim Mehmedovicsot, vezetőedzőnek Horváth Ákost szerződtette a klubot tulajdonló Nyíregyházi Élsport Kft. ügyvezetője, a korábbi remek kosárlabdázó, Mohácsi Máté. Az új idény azonban rémálomszerűen indult a szabolcsiak számára, egy győztes és hat vesztes bajnokit követően Merim Mehmedovics váltotta Horváthot a vezetőedzői pozícióban. A rutinos bosnyák szakember sem tudott rögtön pozitív változást hozni, a téli szünetben 2-11-es mutatóval sereghajtó volt aktuális ellenfelünk. Az újév beköszöntével azonban – minden bizonnyal az új légiós, a tapasztalt amerikai hátvéd, Carlbe Ervin érkezésének is köszönhetően – valami megváltozhatott a klub háza táján, hat győztes bajnokival kezdték a 2024-es esztendőt, többek között a PVSK-t is elkapták. Végül a BKG otthonában megszakadt a nyerő szériájuk, de a lendületük nem tört meg, a folytatásban csak a MAFC ellen és – a mieinkhez hasonlóan – és a DEAC vendégeként szenvedtek vereséget, miközben például a Vasas otthonából és Fótról is két ponttal távoztak, így féltávhoz képest hét pozíciót javítva a 7. helyre futottak be 12-14-es mérleggel.
A nyíregyházi férfi kosárlabdának jelentős A-csoportos múltja van, 2003 és 2016 között folyamatosan az első osztályban szerepeltek – nyolc éve éppen ellenünk maradtak alul a bennmaradásról döntő párharcban. A felek egymás elleni mérlege az élvonalban 19-17 a mi javunkra, míg a Piros-csoportban az eddigi kilenc találkozóból nyolcszor legyőztük őket, csak 2021 februárjában, hazai pályán, egy covid-járvány miatt zárt kapuk mögött megrendezett bajnokin veszítettünk ellenük hazai pályán – idegenben sikerült visszavágni, de a Cápák lettek a bajnokok, a műegyetemisták bronzéremmel zártak. Tavaly novemberben magabiztos, 92-73-as győzelmet arattunk ellenük a Hauszmann utcában, de azóta légióst cseréltek, így mérvadóbb a két gárda, legutóbbi, március eleji összecsapása, amelyet 15 pontos hátrányból felállva, szoros végjátékban tudtak megnyerni 84-78-ra a Lakits-tanítványok. Azon a találkozón öt nyíregyházi, Ervin, Nagy, Végső, Bus és Tarján jutott el legalább tíz pontig, míg újbudai oldalon Archibald 25 egységgel debütált, Bordács 23 pontja mellett 14 lepattanót is szedett, Polgárdy pedig magához képest rossz napot kifogva is dobott 16-ot. 19 kísérletből mindössze kétszer találtunk be távolról, viszont jobbak voltunk gólpasszok (19-12) és különösen a lepattanózás (42-26) terén.
Könnyen párhuzamba állítható a két együttes három-három legjobb dobója. Mindkét csapatnál egy szezon közben érkezett amerikai légiósnak a legmagasabb a pontátlaga: Amorie Archibaldnak 6 meccsen 20,2, Carlbe Ervinnek 13 bajnokin 18,4. A mezőnymunkából a nyírségiek rutinos hátvédje egy kicsit jobban kivette a részét az alapszakaszban, de több ideje is volt beilleszkednie – mindenesetre izgalmasnak ígérkezik kettejük párharca. A második legjobb dobó itt is, ott is az első számú irányító: Polgárdy Ádám (19,6 pont) jóval eredményesebb volt az elmúlt hónapokban, mint Bus Iván (11,1), ugyanakkor a kék-fehérek játékmestere sok nagy csatát megélt, 2022-ben oroszlánrészt vállalt a Blue Sharks feljutásában. A bajnokság három legjobb támadólepattanózója közül kettő várhatóan pályára lép ebben a negyeddöntőben: Bordács Soma meccsenként 12,2 pattanójából 5,3-at az ellenfelek palánkja alatt szerzett, ezzel mindkét kategóriában az élen zárta az alapszakaszt, a honvédos nevelésű, 2002-es születésű Tarján Izsák ugyanezen két mutatója 8,5 és 3,9, ez utóbbival az óbudai Armaghani Árminnal holtvsenyben második a ranglistán. Legutóbbi nyíregyházi sikerünk azonban azt mutatja, hogy csapatként kell megnyernünk a párharcot: március elején, a Continental Arénában 78-78-nál az utolsó két percben Polgárdy szolgálta ki Bordácsot, aztán Archibald játszotta meg önzetlenül 13-asunkat, majd Bibernek is kiosztott egy okos gólpasszt, miközben a hazaiak nem találták az ellenszerét remek csapatvédekezésünknek.
Lakits András szerint az lehet a siker kulcsa, hogy a fiúk egyelőre csak a negyeddöntőre koncentráljanak. „Nagyon vártuk már a rájátszás kezdetét, ez a legjobb időszak az évben, azért dolgoztunk az egész szezonban, hogy itt jól tudjunk teljesíteni. Nagyon hosszú és kemény hetek jönnek, de úgy érzem, felkészültek vagyunk. Fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk csak. A Nyíregyháza egy nagyon szívós ellenfél, kemény védekezéssel és rutinos játékosokkal. Azt várom a csapatomtól, hogy saját ritmusunkban, agresszívan kosarlabdázzunk, és annak ellenére, hogy nem lesz könnyű dolgunk, magabiztos teljesítményt nyújtsunk. Számítunk a szurkolóink segítségére, bízunk benne, hogy plusz energiát meríthetünk majd a támogatásukból a következő hetekben!”
Bár papíron mi vagyunk a favoritok, a nyíregyháziak magabiztosan várják a párharcot. „Azt érzem, hogy nem is a MAFC-on fog múlni, hanem rajtunk, (…), hiszen tudjuk, hogy meg tudjuk verni a MAFC-ot” – nyilatkozta Mohácsi Máté a Kölcsey Televíziónak.. Merim Mehmedovics, a Cápák vezetőedzője szerint sem egyértelmű, ki a párharc igazi esélyese, a rivális mestere szerint a lepattanózás jelenti a mieink legnagyobb erősségét – és ezzel párhuzamosan számukra a legnagyobb kihívást. A pályaelőny azonban mindenképpen mellettünk szól: az újbudai közönség előtt tizenhat éve és tíz tétmérkőzés óta veretlenek vagyunk a Cápák ellen – csütörtökön 18:30-ra meg kell töltenünk a Gabányit, hogy együtt folytatni tudjuk a sorozatot! Zúgjon a hajrá, MAFC!