A teljes bajnokság egyik leglátványosabbnak ígérkező találkozójával folytatja szereplését az Újbuda MAFC: szombaton 17:30-tól a Peka Bau-MEAFC Wolves gárdáját fogadjuk a Piros csoport 8. fordulójában. A kiváló kezdés után az előző három bajnokin vereséget szenvedtünk, ezzel visszacsúsztunk a 6. helyre a tabellán, a miskolciak 2-5-tel csupán a 12. pozíciót foglalják el és a szerdai, Nyíregyháza elleni kupabúcsúval együtt már négy tétmeccs óta nyeretlenek, de ez ne tévesszen meg senkit, két jelentős (támadó)potenciállal rendelkező együttes találkozik. A felnőttek összecsapása előtt, 14:45-től az országos döntőbe jutás szempontjából kulcsfontosságú rangadót vívnak U21-eseink – bízunk benne, hogy mindkét sorozatban sikerül nagy lépést tenni a céljaink felé, de ehhez minden szurkolónk buzdítására szükségünk lesz.

Bár Miskolc kapcsán a legtöbb sportkedvelőnek az északkelet-magyarországi régió egyik legnagyobb klubja, a Diósgyőri VTK, konkrétabban a labdarúgó- és a női kosárlabda-szakosztály jut eszébe, férfi vonalon is jelentős kosaras hagyományai vannak az Acélvárosnak a MEAFC révén. 1949-ben megkezdődött az oktatás a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, a ma is működő intézmény elődjében, két évvel később pedig a megalakult az egyetem sportegyesülete is. A sárga-kékek legeredményesebb szakosztálya történelmileg a férfi kosárlabda, ahol szinte napra pontosan ötven éve, 1975-ben kiharcolták az első osztályú szereplést, amely két évig tartott. Az egyesület újkori NB I-es történelme 2015 óta tart és a ’16/17-es B csoportos 4. helyezés jelenti eddigi csúcspontját. 2021-ben kiestek a Pirosból, de második nekifutásra összejött a visszajutás. A jelenlegi bajnoki rendszerben ez a hatodik szezon, amikor egy osztályban szereplünk a Miskolccal, az egymás elleni mérleg pedig majdnem makulátlan: kilenc győzelem és egy vereség, amelyet tavaly decemberben szenvedtünk el a Körcsarnokban (104-91). Hazai pályán hagyományosan jól megy a mieinknek a párosításban, legutóbb 102-67-re nyertek az előző alapszakasz utolsó újbudai mérkőzésén.

Igencsak izgalmasan alakult a MEAFC legutóbbi szezonja, Dr. Váczi Péter alakulatában – különösen támadóoldalon – megvolt a potenciál nagy győzelmek eléréséhez, de súlyos vereségek is becsúsztak, volt, hogy öt sikert öt fiaskó követett. Ennek eredményeképpen még az utolsó alapszakaszmeccs után is kérdédes volt a miskolciak sorsa, ugyanis éppen szabadnaposak voltak a zárófordulóban, amikor a közvetlen rivális Salgótarján a szó szoros értelmében a dudaszóig vezetett a már első kiemelt Kaposvár ellen, azonban a KKKK amerikai irányítója, Darrion Trammell végül a nyolc közé dobta aktuális ellenfelünket – amely persze összességében megdolgozott a playoff-szereplést érő tíz győzelemért. A somogyiak elleni negyeddöntő sima 3-0-lal zárult, a helyosztók során viszont legyőzték a kék-fehérek a DEAC U23-at, az így megszerzett 6. hely pedig az eddigi legjobb piros csoportos szereplést jelentette számukra. Nyáron aztán jelentős változások történtek a klub háza táján, dr. Fazekas Csaba szakosztályvezető Puskás Artúrt kérte fel szakmai igazgatónak, aki korábbi állomáshelyeihez (Bp. Honvéd, Zalaegerszeg, Jászberény) hasonlóan a fiatalok fejlesztését állította a klubkoncepció középpontjába. Ennek jegyében korábbi játékosa, a 31 esztendős Szollár Gergő tért vissza a vezetőedzői pozícióba, míg a játékoskeretben Velkey János maradt az egyetlen (!) 2002 előtt született vezéregyéniség – ez azt is jelentette, hogy hatan távoztak, köztük a légiós, Santiago, Kozák Márton vagy Meleg Károly. Az érkezők listáján is hat kosaras szerepelt, Árva-File, Kékesi és Czermann Patrik élvonalbeli klubtól, a Kelemen-Radics-Dunai hármas pedig jelentős B csoportos rutinnal felvértezve igazolt Miskolcra. A pályán bekövetkező átalakulást látványos arculatváltás is kísérte a Wolves fantázianév felvételével és új logóval.

Az már az edzőmérkőzéseken, így a szeptember eleji, 107-101-re végződő újbudai találkozón is látszott, hogy ponterősség terén nem kell félteni a Szollár-tanítványokat, ugyanakkor a legkevesebb kosarat kapó csapat címért aligha lesznek harcban. Nagyszerűen kezdték a bajnokságot, hiszen tükörsimán, 74-100 arányban diadalmaskodtak Salgótarjánban. Két vállalható vereség következett a PVSK és a Nyíregyháza ellenében, aztán egy váratlanul magabiztos, 112-94-es siker a BKG-val szemben. Az azóta eltelt négy hétben viszont nem ünnepelhettek győzelmet a Farkasok, pedig egyszer sem adták meg magukat könnyen: Tiszaújvárosban hosszabbítást, a Sport11-ben rendes játékidős sikert jelentett volna, ha betalálnak a negyedik negyed utolsó másodperceiben, a listavezető Fót ellen két labda volt a különbség a lila-fehérek javára (94-100), szerdán viszont a Gadus-Bankó-Radics trió nélkül nem tudtak újabb szoros végjátékot produkálni a Kék Cápák elleni hazai kupameccsen (85-102).

Egyszerűen leírható a MEAFC játéka: hatalmas tempó, az első opciókra épülő támadójáték rengeteg mezőnykísérlettel, illetve agresszív védekezés, amely számos labdaszerzést, ugyanakkor elkövetett személyi hibát is eredményez. A 2-5-ös mérleg és a 12. helyezés ellenére nem mondható, hogy a struktúra kudarcot vallott volna, az eddigi 647 dobott pont 92 feletti átlagot és ligaelsőséget jelent, a pozitív kosárkülönbség pedig szintén arról árulkodik, hogy nem lenne meglepő, ha a reguláris szezon végére feljebb lépnének a kék-fehérek a táblázaton. A Paksról szerződtetett, 2006-os születésű Kékesi Kolos hétről hétre nagyszerű teljesítményt nyújt, mind 19 pontos, mind 27,4 VAL-os átlaga a legjobb akár a bajnokság U21-esei, akár csapattársai között, ráadásul meccsenként 3,9-cel fölényesen vezeti a legjobb labdaszerzők rangsorát a bajnokságban. Velkey János rutinja és kreativitása egy plusz dimenziót ad az amúgy inkább az erőre és gyorsaságra építő csapat játékának, a Kosok ellen 9/11 triplás, 33 pontos, 10 lepattanós mestermunkával vezette sikerre övéit a tapasztalt hátvéd, aki 17,1 pontot, 5,7 pattanót, 5,3 gólpasszt és 22,7 VAL-t átlagol. A keret harmadik kulcsfigurája idáig Radics Gerzson, aki a padról beállva hoz nagy energiákat a palábk alá, 8,7-tel magasan ő szedi a legtöbb lepattanót házon belül, emellett 15,1 pontot és 22-es teljesítményindexet jegyez meccsenként. A többiekben, különösen a Dunai-Kelemen-Czermann hármasban is benne lehet az extra, de igazán stabil teljesítményt az először említett hármas nyújtott idáig.

Pápai Máté nagyszerűen kezdett a BKG otthonában, 17 ponttal és 9 lepattanóval zárt. „Vissza kell találnunk arra a játékra és formára, amit az első négy meccsen mutattunk. Fontos számunkra a minél nagyobb tempó, amivel több lehetőségünk és több dobásunk is van. Ugyanígy a védekezésünkön is javítanunk kell, agresszívebbnek kell lennünk. A Miskolctól egy nagyon harcos, kemény játékot várok; olyan csapatról van szó, ahol többen is bele tudnak szólni a mérkőzés alakulásába. Fontos lesz, hogy mi diktáljuk az iramot, és ezzel visszatérjünk a győztes útra. Minden kedves szurkolót várunk a Gabányiba! Hajrá, MAFC!”

Ahogy centerünk is utalt rá, azért lesz igazán érdekes az előttünk álló találkozó, mert mindkét csapat a játék gyorsítására fog törekedni. Az U21-esek mérkőzése sem ígérkezik unalmasnak, ugyanis mind a veretlen Garai-tanítványok, mind Puskás Artúr 6-1-gyel álló gárdája száz dobott pont felett átlagol – fiataljaink közül a junioroknál is remeklő Turcsányi Nándort szólaltattuk meg közösségi oldalainkon. Az ennyire intenzív meccsek során hatványozott jelentősége lehet a hazai közönségnek, a lelátóról érkező plusz energiának abban, hogy a mieink bírják jobban fejben és fizikálisan az eszeveszett tempót: nem lehet kérdés, hogy minden szimpatizánsunknak a Gabányiban a helye!

Fotó: Girgász Benedek