Január 29-én, vasárnap 18:00-tól a szezon meglepetéscsapata, a DEAC U23 lesz a MAFC vendége a Piros-csoport 18. fordulójában.
Lakits András tanítványai bombaformában kezdték az évet: a kupanyolcaddöntő mellett három bajnokit is behúztak, idén még nem találtak legyőzőre, 12-4-es mérleggel már a 3. helyen állnak a tabellán. A cívisvárosiak még csupán két tétmeccset játszottak idén: a BKG otthonából vesztesen távoztak, de hazai környezetben javítottak a Megyeri Tigrisek ellen, ezzel őrzik 5. helyüket (10-6).
A műegyetemisták történetük során négy bajnokit játszottak a Debreceni Egyetem élvonalbeli együttesével, ebből egyet tudtak megnyerni, idegenben. A DEAC U23-as gárdája idén szerepel először a Zöld-csoportnál magasabb osztályban, így ezzel az alakulattal tavaly októberben játszottak először tétmeccset a mieink. A pontszegény, sok hibával tarkított, végletekig kiélezett találkozón öt másodperccel a vége előtt két ponttal vezettünk, amikor Várszegi állt bele egy távoliba. Dobása kimaradt, de faultot fújtak a vele szemben védekező Biberre, a tehetséges hátvédnek pedig nem remegett meg a keze, három jó büntetőjével visszavette a vezetést a fehér-feketéknek. Tóth szorongatott helyzetből még eldobott egy meccsnyerőnek szánt középtávolit, de a labda kipattant a gyűrűből, és a játékvezetők sípja is néma maradt: 59-58 arányban kikaptunk, ezzel elvesztettük veretlenségünket. A mérkőzés több szempontból is fájó emlék MAFC-os szemszögből, egyrészt nem is játszottunk igazán jól, másfelől pedig így is csak egy hajszállal maradtunk alul.
Legyőzésünket követően az NKA és a Vasas skalpját is begyűjtötték otthon a debreceniek, idáig csak az SKSE tudott nyerni az Oláh Gábor utcában. A DEAC fiókcsapata egyértelműen várakozáson felül teljesít, mégis edzőt váltottak az elmúlt hetekben: az idényt a B-csoportos gárda élén kezdő Andjelko Mandics lett az élvonalbeli együttes vezetőedzője, a fiatalok irányítását az Akadémia szakmai igazgatója, a rutinos Berényi Sándor vette át. A JKSE elleni keleti rangadó elhalasztása miatt két hete nem játszott tétmérkőzést aktuális ellenfelünk, ám meccshiány aligha hátráltatja őket: több kulcsember tagja az élvonalbeli keretnek (akiknek szombaton a Falco otthonában van jelenésük), mások az A-csoportos U20-as alapszakaszban érdekeltek, de olyan is van, aki egyszerre három fronton is szerepel.
Bár Berényi Sándor irányításával még nem léptek pályára tétmeccsen az akadémisták, játékuk nagy valószínűséggel továbbra is hasonló lesz az eddig mutatotthoz. Legnagyobb erősségük a stabil, fizikális védekezés, támadásban pedig elsősorban a Kenéz-Neuwirth-Gáspár trióra építenek, előbbi kettő mezőnyposzton, utóbbi a palánk alatt tölt be vezérszerepet, mindhárman rendszeresen lehetőséget kapnak az NB I/A-ban is. Meccskeretük összetétele rendre a klub másik két együttesének programjától is függ, ezúttal is nehéz lenne előre megtippelni az utazónévsort.
Vasárnap 18:00-tól tehát revansra készülnek a fiúk a DEAC U23 ellen. Bár idegenben kevésbé megy a debrecenieknek, kétségtelenül tehetséges, jól összerakott társaságról van szó, akikből akár extrát is kihozhat az edzőváltás – nem számíthatunk könnyű győzelemre. A cél ugyanakkor nem lehet más, mint idei és hazai veretlenségi sorozatunk megőrzése. Új igazolásaink még csak a kispadról támogathatják társaikat, de hatodik emberünkre ezúttal is számítunk!
Hajrá, MAFC!