Megmutatta karakterét, a mérkőzést végig kézben tartva szerezte meg idei első győzelmét az Újbuda MAFC a Sport11-ben. Lakits András tanítványai elöl-hátul nagy energiákat mozgósítottak, már az első másodpercekben magukhoz ragadták a kezdeményezést, rengeteg büntetőt harcoltak ki és értékesítettek, miközben alig engedtek kétpontos találatokat a hazaiaknak, akik hármasokkal tartották magukat meccsben. A harmadik negyedben közel öt percig nem talált be a Vasas, ebben a játékrészben Pintér Dávid egymaga több pontot szerzett, mint az ellenfél, a hajrában pedig az egymás elleni pontkülönbséget is sikerült a magunk javára fordítani – szép volt, fiúk, ezen az úton kell továbbhaladnunk.
Nem a legjobb előjelekkel várhattuk a Vasas elleni idegenbeli rangadót, hiszen két súlyos vereséggel kezdtük az esztendőt, ám bizakodásra adott okot, hogy visszatért csapatunkba Bazsó Brúnó. Ellenállhatatlanul kezdtünk: Kovács faulttal együtt tett fel egy ziccert, Pápai leblokkolta a hazaiak házi pontkirályát, Andrássyt, Bazsó jó ütemben lépett be a gyűrű alá, Polgárdy pedig büntetőzhetett – 81 másodperc alatt 7-0-s előnyt szereztünk. Stephen Arigbabu határozottan jelezte, hogy nem tetszik neki, amit lát: a 3. perc kezdetére a teljes kezdőcsapatát lecserélte. Homoki megszerezte az első pasaréti pontot, válaszul Pápai harcolt ki két dobást, miután támadólepattanót szedett. Farkas átdobta az újbudai zónát második esélyből, viszont gyorsan beütöttek öt csapathibát a vendéglátók, akik időt is kértek négy perc játék után (4-9). Hatott az eligazítás, Homoki öt pontjával egyre olvadt a különbség, Bordács Soma lépett elő a műegyetemisták közül, előbb tanítani való játékot fejezett be, majd két büntetőt küldött a helyére (9-14). Farkas könnyű gólját Bazsó annulálta a vonalról, Fekete büntetőivel zárkóztak a hazaiak, vezetőedzőnk korán technikait kapott, miután egy Polgárdy-betörésnél néma maradt a síp. A közjáték után újra a mi perceink következtek, ismét Katona hintette be az első MAFC-triplát, Bordács megállíthatatlanul ment a gyűrűig, a védekezésünk is jól működött, miközben a piros-kékek tíz perc alatt tíz faultot vétettek, megérdemelten vezettünk 16-24 arányban az első negyed után.
A második szakasz is jól indult, nagyszerű védekezést követően Kovács révén alakult ki először tízpontos differencia. Fiatal irányítónk remekelt a mérkőzés ezen pontszegény szakaszában: gyönyörű egy-egyezésből növelte tovább előnyünket, aztán támadóhibát harcolt ki a lendületből érkező Feketével szemben. Sikerült elbizonytalanítani az Arigbabu-tanítványokat, bő négy perc alatt mindössze egy Pleesz Ádám-közelit tudtak felmutatni támadásban, Polgárdy büntetőivel már 14 ponttal vezettünk, ám egy rövidzárlatot kihasználva Farkas gyorsan felpakolt öt pontot a táblára, jött is az időkérés Lakitstól (23-32). Pápai vitt új lendületet a játékunkba, két egypontosa után az ő kiosztásából annulálta Farkas újabb trojkáját Bazsó, viszont a túloldalon sajnos beütötte harmadik hibáját centerünk. Takács sem hibázta el üres kinti helyzetét, egy Bazsó-Bordács összjátéknak köszönhetően visszaállt a tízpontos különbség, de nem sokáig, mert Bérces szintén beköszönt távolról, aztán Fekete is – sajnos szépen megtalálták a védelmünk gyenge pontját a hazaiak (35-39). Kritikus helyzetben Pintér jelentkezett hárompontossal, Bazsó keze pedig nem remegett meg a büntetővonalnál, így a hullámzó második játékrészt is behúztuk egy ponttal (35-44). A nagyszünetben már hét távolinál, de mindössze öt kettesnél járt a Vasas, a lepattanócsata úgy állt 24-24-re, hogy ellenfelünk a mi palánkunk alatt szedte pattanói felét, a MAFC oldalán a 24 büntető volt a legfeltűnőbb adat a statisztikában, amelyből 21-et sikerült pontra váltani, így a 16-tal kevesebb mezőnykísérlet dacára viszonylag magabiztosan vezettünk.
A fordulás után másodpercek alatt megszületett Polgárdy első mezőnykosara, egy középtávoli után egy hárompontost is behintett a házi dobólista élén álló játékosunk, miközben a Vasas egyszerűen nem találta a gyűrűnkhöz vezető utat, Pápai betakarta Kelement, Bazsó értékesítette 1-esünk kiosztását, 35-52-es hátrányban kellett időt kérnie Arigbabunak a 24. perc elején. Ez sem segített a fehérmezeseken, Bordács sorra gyűjtötte a védőlepattanókat, amikor pedig Fekete öt perc játék után megtörte csapata gólcsendjét, kezdetét vette a Pintér-show: saját nevelésű hátvédünk zsinórban 11 újbudai pontot szerzett, közte három kinti találattal (40-63). Polgárdy távolijával már negyedszáz pont volt a különbség, kicsit lankadt is a fiúk figyelme, amit Karosi büntetett meg harmadik esélyből, ezzel együtt nyugodtan várhattuk az utolsó felvonást (43-65).
Jóval agresszívebben tértek vissza a kisszünetről a hazaiak, aminek 5-0-s roham lett az eredménye, vezetőedzőnk időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat. Eseménydús, ám gól nélküli időszak következett, Bordács nagyot blokkolt, Kovács egy vitatott támadóhibával kipontozódott, Pleesz Ádám szerezte a következő kosarat, ráadásul faulttal együtt, hét perccel a vége előtt messze nem dőlhettünk még hátra (51-65). Pápai hűtötte le a kedélyeket két szép centergóllal, aztán Bordács pöcizett, négy perccel a vége előtt pedig Katona tett fel egy közelit, amivel ismét húsz volt közte (53-73). A folytatásra az maradt a kérdés, hogy az egymás elleni összevetésben ki lesz a jobb (októberben 69-88-as vereséget szenvedtünk a szezon első hazai bajnokiján), de ez is eldőlt már jóval a záró dudaszó előtt: nagybetűs csapatként küzdöttek a piros-feketék, a kispad együtt élt a játékkal, Katona lerohanást fejezett be, Polgárdy triplákat szórt, Pápai szépen oldott meg egy bejátszást a festékben, Bazsó saját labdaszerzéséből dobott könnyű gólt – minden negyedet megnyerve, meggyőző játékkal szereztük meg a 2025-ös év első győzelmét a budai derbin, a záró dudaszó után az előzmények ellenére útra kelő MAFC-szimpatizánsok vastapsa töltötte be a csarnokot (59-86).
Előzetesen semmi nem utalt rá, hogy az elmúlt öt év legsúlyosabb hazai vereségét mérjük a Vasas Akadémiára (legutóbb 2019 áprilisában, a negyeddöntő második mérkőzésén kapott ki tétmeccsen, hazai környezetben 27 ponttal a piros-kék együttes – éppen a Washingtonnal felálló MAFC-tól), de csapatunk megmutatta, hogy többre hivatott annál, amit a múlt heti eredmények mutattak. Nem is érdemes egyvalakit vagy egyetlen játékelemet kiemelni, mert sorjáztak a jó egyéni teljesítmények, a második félidőre a kizárások és a perimétet védekezés feljavulásával pedig nem is maradt látványosan gyenge pontunk, minden pályára lépő játékosunk pozitív +/- mutatóval zárt. Elégedetten hátradőlni persze nincs okunk, továbbra is csak a 4. helyen állunk a tabellán, de ha sikerül állandósítani a Sport11-ben mutatott hozzáállást és játékot, akkor bárki ellen lehet keresnivalónk: a következő fordulóban, január 25-én, szombaton 16:30-tól az éllovas Kaposvár ellen sem feltartott kézzel fognak kifutni a Gabányi parkettjére a mieink.
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 16. forduló
Vasas Akadémia – Újbuda MAFC 59-86 (16-24, 19-20, 8-21, 16-21)
Vasas: Takács D. 5/3, Pleesz G. -, Fekete V. 11/6, Karosi 3/3, Andrássy 2. Cs.: Farkas A. 18/12, Homoki 10/3, Pleesz Á. 5, Bérces 3/3, Kelemen 2, Hanzély -.
MAFC: Kovács 7, Polgárdy 17/9, Bazsó 17/6, Bordács 11 (+17 lepattanó), Pápai 11 (+12 lepattanó). Cs.: Pintér 14/12, Katona 9/3, Vámos -.
Stephen Arigbabu: Először is szeretnék gratulálni a MAFC-nak a győzelemhez. Elszántan játszottak és kihasználták az általunk kínált lehetőségeket. Sajnos hanyagul kezdtük a meccset, ami lehetővé tette számukra, hogy kellő önbizalmat gyűjtsenek és korán átvegyék a játék irányítását. Kétségtelenül fájó vereséget szenvedtünk, de hajtóerőként fogjuk használni a jövőben ahhoz, hogy még keményebben dolgozzunk, fejlődjünk és erősebben térjünk vissza a következő meccseken. Végül, külön gratulálok a játékvezetőknek … a ma esti egyedülálló teljesítményükhöz.
Lakits András: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Nagyon büszke vagyok Rájuk, hogy így reagáltak a múlt heti teljesítményünkre, és hogy ezzel a mentalitással jöttek ki erre a mérkőzésre. Azt gondolom, hogy az első perctől kezdve sokkal jobban játszottunk, már az első félidőben is ki tudtunk volna alakítani egy nagyobb különbséget, de ott még sokat hibáztunk az egyéni védekezésben és a kizárásban. A második félidőben ezeken tudtunk javítani és ki tudtunk alakítani egy olyan nagy különbséget, amivel jobbak vagyunk egymás elleni pontkülönbségben is. Remélem, ez a mai meccs nagy lendületet ad a továbbiakban. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, ma nagyon szépen játszottak. Ezt a csapatot már jobban ismerem, mint a múlt heti csapatot, ez a mi csapatunk.
Fotó: MKOSZ/Vasas Akadémia