Szinte végig futott az eredmény után, nagy hajrával egyetlen ponttal mégis megnyerte a hazai második mérkőzést, így már 2-0-ra vezet a Fót elleni elődöntőben az Újbuda MAFC. Pocsék dobóhatékonysággal kezdtek a piros-feketék, ezt kihasználva gyorsan kétszámjegyű előnyt alakítottak ki a Megyeri Tigrisek, a nagyszünetig sikerült hat pontra zárkózni. A harmadik negyed derekán kiállították Surmann Gábort, mégis növelni tudták a különbséget Dancsecsék. Az utolsó etapban aztán rövid időn belül Katona, Polgárdy és Bazsó is betalált kintről, Pintér kiegyenlített a 36. percben, a kiélezett végjátékban hol egyik, hol másik csapat vezetett, 19 másodperccel a vége előtt Bordács Soma harcolt ki faultot egypontos hátrányban, majd mindkét büntetőjét értékesítette, a vendégek utolsó akcióját kivédekeztük, így megdupláztuk előnyünket összesítésben és kedden már a párharc lezárásáért játszhatunk idegenben.
Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés: a napokban tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi utánpótlás-válogatott, felnőtt NB I-es játékosra, klubunk bérletes szurkolójára, támogatójára, Jankovics Zsoltra, vagy ahogy a legtöbben ismertük, Dinora emlékeztünk.
Lakits András nem változtatott szerdai kezdőcsapatán, a túloldalon Dancsecs vette át Gulyás helyét. Két percet kellett várni az első kosárra, az első meccsen is remeklő, ex-MAFC-os Buzás talált be kintről, Bordács egyenlített 2+1-es akcióból, több esélyünk is volt átvenni a vezetést, ám ezekkel nem éltünk, Juhos nagy blokkja után Herendic viszont pontosan célzott a sarokból, aztán a center dobhatott könnyű kosarat (3-8). Az első találkozó hőse, Polgárdy büntetőkkel iratkozott fel a dobók közé, Juhos és Buzás újabb pontjaival 5-12 állt a táblán öt perc játék után, nagy szükségünk volt a padról beálló Kovács távoli találatára – csakhogy egykori bedobónk tarthatatlan volt, a 6. percben egymaga annyi pontnál járt, mint a mieink (8-17). Ezúttal is meggyűlt a bajunk a zónával és a büntetőzéssel, Lajsz támadóidő végén feltett ziccerével már tíz volt közte, így magához hívta a fiúkat vezetőedzőnk. 9-19-nél befagyott az eredményjelző, fontos volt, hogy mi mozduljunk el a holtpontról, ezt meg is tettük Lóránt hármasával, Herendic is beemelt egy újabb trojkát, de a negyedvégi eredményt klasszisunk alakította ki – 25%-os mezőnymutatóval és 4/9-es büntetőzéssel kezdtük a találkozót, ennek tükrében nem volt vészes a nyolc egységnyi hátrány (14-22).
Dancsecs az ötödik fóti triplát is elsüllyesztette, Kovács mindkét szabaddobását a helyére küldte, Herendic az egyiket, semmi nem akart sikerülni akcióból, a védelmünk viszont jól zárt, Lóránt technikait kapott reklamálásért, miután gyanús körülmények közt veszített labdát, de a síp néma maradt, 44-esünk hát mögötti gólpasszal folytatta, Bordács volt a befejező, a 14. percben ellenfelünk kért időt (18-27). A sarokban álló Gulyáshoz keveredett a labda, ő pedig nem hibázott, ahogy a büntetőző Bazsó sem, Herendic nagy labdát kapott, Pintér szép védekezését követően Pápai állhatott a vonal mögé, állandósulni látszott a tíz pont körüli MT-előny (22-32). Lajsz és Bordács váltott kosarat, Buzásnak le kellett ülnie, mert véres volt a meze, ezt nehezményezte, miután a játékvezető felmutatta a cserét, így a kispad technikait kapott. Képtelenek voltunk ritmust fogni, mindent kiköpött a gyűrű – Polgárdy labdaszerzést követő üres zicceréig (27-35). Bordács hatra faragta a különbséget, de villámgyorsan újra tíz lett közte két viszonylag könnyű kosárral, jött is az időkérés (29-39). A félidő végjátéka Pápai Mátéról szólt: szép középtávolit hintett, majd a támadóidő lejárta előtt egészen kiszorított helyzetből, kifelé lépve volt eredményes, továbbra is csak 27%-on álltunk mezőnyből, nagyot küzdve mégis megnyertük a második etapot (33-39).
Herendic floatere volt a második félidő első kosara, de a következő öt pontot mi szereztük Bordács és Polgárdy révén. Richter kinti találatára Bordács felelt támadólepattanóból, a vendégek horvát játékmestere azonban továbbra is igen ponterős volt, Pápai újabb nagyszerű megoldása ellenére 42-49-es előnyhöz juttatta csapatát a negyed derekára. Centerünk jó ütemben játszotta meg Polgárdyt, óriási küzdelem dúlt a pályán, a 26. percben Buzás Bence sajnálatos bokasérülést szenvedett, amikor véletlenül rálépett Lajsz lábára, a játék nem állt meg, de ő elhagyta a pályát, Bordács Herendiccsel akaszkodott össze, Kovács faultolta a meginduló Gulyást. Hosszas közjáték során technikait kapott a reklamáló újbudai, illetve Buzás játéktérről történő lelépése miatt másodízben a fóti kispad, valamint a rivális vezetőedzője is, így Surmann Gábor a kiállítás sorsára jutott (44-49). Bár Polgárdy betöréséből esett a következő kosár, úgy tűnt, a mieinket zavarja meg jobban a kaotikus helyzet, alaposan felszívták magukat a Tigrisek, Dancsecs egymás után két hárompontost vert be, egyet 1-esünk is elhelyezett a gyűrűben, de Gulyás sem rontott kintről, a szombathelyi nevelésű hátvéd 2+1-ével átlépte a tízet a különbség, Kovács tudott faragni belőle a kisszünetig (52-61).
Mindkét együttes pontatlan megoldásokkal nyitotta a záró felvonást, sajnos Gulyás talált be először, de jött a válasz Katonától, aztán Bazsó tette fel faulttal együtt Kovács labdáját, kevesebb mint három perc alatt elhasználták négy csapathibájukat a lila mezesek, időt is kért a játékos-edzővé előlépő Juhos (56-63). Ő szerezte a következő találatot, Bazsó technikait kapott, újra tíz volt közte a 34. percben. Pápai Richterrel maradt bent centerben, kosara után váratlanul ellene is ítéltek egy technikait, ez viszont a piros-feketéket tüzelte fel, Katona és a labdaszerzéséből induló támadásból Polgárdy is beköszönt a periméterről, így pillanatok alatt háromra olvadt a Tigrisek előnye (64-67). Időkérés után Gulyás használta ki helyzetét, Bazsó gondolkodás nélkül szórta be az újabb triplát, majd egészen bravúros módon kaparintotta meg a labdát, az ellentámadásból Pintér kiegyenlített bő négy perccel a vége előtt (69-69). Pápai még a mezőnyben ütötte be negyedik hibáját, az ezt vitató Dancsecsé lett az újabb technikai, a büntetőből Polgárdy fordított, Gulyás újabb közelijét is ő dobta vissza a 38. percbe lépve (72-71). Pintér kulcsfontosságú labdát szerzett, a betörő Katonát nem lehetett megállítani, tombolt is az újbudai közönség (74-71)! Herendic okosan játszotta meg Juhost, Katona kinti próbálkozása lejött, akárcsak Dancsecs ziccere, a lepattanó némi kontakt után Bazsóról ment ki, jöhetett a Fót 36 másodperccel a vége előtt. Herendic harcolt ki faultot, nem remegett meg a keze, hiába próbálta megzavarni közönségünk, 29 másodperc maradt az órán (74-75). Juhos beütött egy taktikai szabálytalanságot Bordáccsal szemben – 13-asunknak köztudottan nem a büntetőzés a legnagyobb erőssége, de most, amikor igazán kellett, mindkét egypontosát kíméletlenül a helyére küldte, pedig a népes lila-fehér publikum mindent megtett azért, hogy ez ne így legyen (76-75). 19 másodpercük maradt a nagyot harcoló Tigriseknek, hogy ismét fordítsanak, Dancsecs nagyon távoli dobása csak palánkot ért, 0,7-tel az órán még volt egy utolsó esélyük a vendégeknek egy alapvonali bedobás formájában, de nem tudtak élni vele: ismét mi ünnepelhettünk a végén, 76-75-ös győzelmünkkel már csak egy lépés a döntő!
NB I. B Piros csoport, elődöntő, 2. mérkőzés
Újbuda MAFC – Phoenix-MT Fót 76-75 (14-22, 19-17, 19-22, 24-14)
MAFC: Polgárdy 20/6, Pintér 2, Bazsó 7/3, Bordács 15 (+16 lepattanó), Pápai 11. Cs.: Kovács L. 8/3, Katona 7/3, Lóránt 5/3, Biber -.
Fót: Herendic 19/6, Richter 3/3, Dancsecs 16/9, Buzás 8/6, Juhos 14 (+11 lepattanó). Cs.: Gulyás 11/6, Lajsz 4, Békési -.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a MAFC javára.
Lakits András: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Ki kell mondani, hogy borzalmasan játszottunk, amiben én is felelős vagyok, szerintem sokat hibáztam ma és a felkészítésben is. A fiúk végig küzdöttek és odatették magukat, még ha nem is ment jól a játék, Bordács Somának pedig helyén volt a szíve a legfontosabb pillanatban, csattanós választ adott, és ez kifizetődött a végén, de a harmadik meccsen ennél biztosan több kell. Minden szempontból kaotikus meccs volt, 2-0, nagyon örülünk neki, de a munka még nincs befejezve, mindenképpen le akarjuk zárni párharcot kedden. Szeretnénk a mai győzelmet Dinonak ajánlani, biztos vagyok benne, hogy egy kicsit belőle is merített a csapat, örülök, hogy győztes meccsel tudtunk tisztelegni előtte.
Surmann Gábort kiállították, ezért nem nyilatkozhatott a mérkőzés után.