Már csak három forduló van hátra a Piros csoport alapszakaszából, a 24. játéknapon szombaton 17:30-tól a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK ellen, hazai pályán javíthat a fóti vereség után az Újbuda MAFC. A borsodiak 6-17-es mérleggel csupán a 13., utolsó előtti helyen állnak a tabellán, mégis hiba lenne lebecsülni őket, mert a Hepp Kupában megmutatták, hogy bárkivel képesek felvenni a versenyt, ráadásul múlt szombaton megszerezték első idegenbeli győzelmüket Salgótarjánban, így bizonyára magabiztosan érkeznek majd a Gabányiba. Garai Péter együttese 14-9-cel továbbra is 5. a táblázaton, egyértelmű cél a következő három bajnoki megnyerése – hogy ez elég lesz-e a negyeddöntős pályaelőnyhöz, az már a közvetlenül előttünk álló PVSK-n és BKG-n múlik. Listavezető U21-eseinknek ellenben saját kezükben a sorsuk: amennyiben 14:45-től legyőzik a sereghajtó sárga-kék fiatalokat, biztosítják helyüket az országos döntőben.
Tiszaújvárosban már a ‘60-as években megjelent a kosárlabda, a Phoenix pedig 1997 óta, azaz közel harminc éve az NB I. B-ben szerepel, mégsincs egyszerű dolga annak, aki fel szeretné kutatni klubunk és a Tisza-partiak közös történelmét. A nyilvános adatbázisokban a 2008/2009-es kiírástól lelhetők fel eredmények a férfi kosárlabda másodosztályból, ebben a szezonban Újbuda TC néven szereplő együttesünk csak a 10. helyen végzett a Keleti csoportban, ahol a Tiszaújváros 5. volt, egy évvel később sereghatóként zárt klubunk jogutód-jogelődje, míg a 11. pozíciót a Phoenix foglalta el. A következő három idényben a nyugati dívizióba kapott besorolást a MAFC nevet időközben visszakapó csapatunk és a rájátszásban sem találkoztunk aktuális ellenfelünkkel, a ‘13/14-es évadban viszont ismét egy csoportban szerepelt a két együttes, a feljutást megcélzó, későbbi alapszakaszgyőztes Dinnyés-legénység idegenben 91-72-vel, a Gabányiban pedig 89-57-tel érvényesítette a papírformát, előbbi találkozón Gorzsás Krisztián, utóbbin Lakosa Zsolt volt a mezőny legeredményesebb játékosa. A legutóbbi összecsapásról már jóval pontosabb emlékeink és bővebb információink vannak, tavaly decemberben két legtöbbet játszó fiatalunk, Dávid és Molnár nélkül, nagybetűs csapatként diadalmaskodtunk 90-104 arányban a Tiszaújvárosi Sportcentrumban egy remek mérkőzésen.
A Phoenix KK története legnagyobb sikereit érte el 2025-ben a Hepp Kupa-bronzzal, majd az ötmeccses döntő végén Veszprémben elhódított zöld csoportos bajnoki címmel, amelynek köszönhetően fennállásuk során először indulhattak el a Pirosban. A csapat gerince Lekli József vezetőedzővel együtt szerződést hosszabbított, a meghatározó játékosok közül az amerikai Murphy mellett a Bata-Boinitzer-Kiss trió távozott, Mayer és Schmera az élvonalból, Mészáros a piros csoportos bajnok Kaposvártól, Kozák Márton Miskolcról, Lucey a korábbi zöld csoportos rivális Budafoktól érkezett. Az 5. fordulóig kellett várni a történelmi első sikerre, a MEAFC maradt alul a játékcsarnokban egylabdás meccsen, újabb négy vereség után immár Tyreke Locure-ral kiegészülve a Salgótarján ellen nyertek ismét az újvárosiak, akik a TF-et tudták még legyőzni az első körben, így 3-10-zel fordultak. A Nyíregyháza elleni sikertelen évnyitó után korábbi segítője, Vida Zoltán váltotta Lekli Józsefet a vezetőedzői pozícióban, a váltás pedig azonnal látványos eredményt hozott: a Hepp Kupa negyeddöntőjében a PVSK, a pontvadászatban a Kaszások ellen jött össze a bravúr. Ez sem hozta meg az áttörést, ismét négy vesztes bajnoki következett, majd egy Vasas elleni hazai sikerrel hangoltak a kupahétvégére az északkeletiek, ám a BOK Csarnokban végül nem szereztek újabb érmet, bár a félidőben még vezettek a Veszprém ellen, a bronzmeccsen pedig 50 perces csata végén húzták a rövidebbet a Kaszásokkal szemben. Jászberényben és Fóton sem volt reális esélyük a sárga-kékeknek, az előző fordulóban viszont végig vezetve, parádés első félidei triplázással megszerezték első idegenbeli győzelmüket Salgótarjánban (83-92). Ezzel egy halvány esélyük még maradt arra, hogy megelőzzék a nógrádiakat és hazai környezedben kezdhessék majd ellenük az alsóházi rájátszást – az már eldőlt, hogy a bajnokság első szakaszában nem tudják bebiztosítani a bennmaradást.
A Tiszaújváros jóval kevesebb pontot kap mérkőzésenként, mint klubunk (88,8 a 95,5-tel szemben), ám támadóhatékonyságban még nagyobb a különbség – a MAFC javára (96-81,9). Amíg a mieink otthon és idegenben egyaránt hét győzelemnél járnak a pontvadászatban, a borsodiak tűrhető, 5-7-es hazai mutató mellett egészen múlt szombatig nyeretlenek voltak vendégként. A keret mélységére nem lehet panasz a Phoenixnél, 11 kosaras is több mint 10 játékpercet átlagol azok közül, akik legalább tíz bajnokin pályára léptek. A probléma inkább az, hogy továbbra sincs igazán kiegyensúlyozottan teljesítő vezéregyéniség – Tyreke Locure légiósként igyekszik betölteni ezt a pozíciót, 16,7 pontos átlaga a legmagasabb házon belül, de ezt csupán 40%-os hatékonyság és szerényebb mezőnymunka mellett éri el (17,4 VAL). A magyar magból hárman is képesek voltak időszakosan elsőszámú pontfelelőssé előlépni: Kazy egykori pécsi csapattársának, Schmera Gergelynek (13,9 pont, 7,3 lepattanó, 20,4 VAL) 33 pontos, 14 pattanós dupla-duplája is volt már a DEAC ellen; a 2006-os születésű Mészáros Ágostonnak (12,4 pont, 3,7 lepattanó, 14,9 VAL) fiatalszabály nélkül is helye lenne a kezdőötösben teljesítménye alapján; Kozák Márton (8,7 pont, 5 gólpassz, 14,8 VAL) a csapat motorja elsőszámú irányítóként. Az SKSE ellen sem egy-két bravúros egyéni teljesítmény jelentette a különbséget, heten is kétszámjegyű teljesítményindexszel zártak, miközben senki nem játszott 28 percnél többet.
Viola Dávid a jelentős hátrány ellenére remekül szállt be a listavezető ellen, támadólepattanóból, középtávolról és a sarokból is betalált, 9 perc alatt dobást sem rontva jutott 7-7 pontig és VAL-ig. Ennél idáig csak egyszer volt eredményesebb a felnőttek közt a szezonban: éppen Tiszaújvárosban, ahol elsőszámú fiatallá előlépve 35 perc játékkal, tucatnyi ponttal vállalt főszerepet győzelmünkben. “Úgy gondolom, a fóti meccs azért alakult így, mert hiába voltunk mind fejben, mind fizikailag felkészülve, a mérkőzés elején elkövettünk néhány apró hibát, amelyek nagyon kizökkentettek minket. Ellenfelünk ezeket rendre kihasználta, és amikor úgy tűnt, hogy visszaszerezhetjük a lendületünket, akkor mindig becsúszott egy-egy újabb hasonló pontatlanság. Egy nagyon kemény csatára számítok a Tiszaújváros ellen, mindkét oldalról. Mindent megfogunk tenni azért, hogy ugyanarra a végeredményre számíthassunk, mint amikor idegenben játszottunk velük.
Örülünk neki, hogy amit Peti felnőttben kitalált, azt mi is ugyanúgy meg tudjuk valósítani az U21-ben. Nagyon erős, összetartó csapatunk van, mindenki sokoldalú és bármilyen helyzetben tudja segíteni a másikat. Mindenki mindig mindent megtesz a győzelemért, szerintem ez a legnagyobb erősségünk” – nyilatkozta 2007-es születésű irányítónk annak kapcsán, hogy egyetlen lépés választje el klubunkat a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság országos döntőjétől.
A Megyeri Tigrisek elleni vereség módja fájó, ám a különbségnek nincs jelentősége az alapszakasz végeredménye szempontjából, 14-9-cel az 5. helyen állunk, szorosan a PVSK (15-8) és a BKG (14-9) mögött. Mivel a pécsieknél jobbak, a Kosoknál rosszabbak vagyunk egymás elleni összevetésben, a képlet roppant egyszerű: ha a hátralévő három fordulóban több mérkőzést nyerünk bármelyik közvetlen riválisnál, azt megelőzzük, ellenkező esetben maradnak előttünk – egy hármas pontegyenlőségnél BKG, MAFC, PVSK lenne a sorrend. A pályaelőnynél és az ágrajznál is fontosabb azonban, hogy jó formában, magabiztosan kezdhessük majd a rájátszást, e tekintetben pedig nem vagyunk másokra utalva; be kell húzni a következő három meccset! A pontvadászat utolsó előtti hazai találkozóját azért is lenne kár kihagyni, mert újoncot avatunk vezetőedzői poszton: a múlt héten kiállított Garai Péter eltiltása miatt az U21-es és a felnőtt együttest is az egész játékos-pályafutását klubunknál töltő Misek Levente fogja irányítani.
Fotó: Kerényi György/mkosz.hu