Nagy lehetőség előtt áll az Újbuda MAFC: amennyiben Lakits András tanítványai szerdán 17 órától idegenben is legyőzik elődöntős ellenfelüket, a Ceglédi KE-t, bejutnak a Piros-csoport döntőjébe – hazai siker esetén szombaton, a Gabányiban dől el a továbbjutó kiléte. A párharc első mérkőzésén a parádés második negyedünket követően már nem volt kérdéses a győztes kiléte, de a Gál József Sportcsarnokban várhatóan nehezebb dolguk lesz az újbudaiaknak.

Komma László remekül teljesített az előző két hazai találkozón, a CKE ellen 14 ponttal és 8 lepattanóval járult hozzá 98-76-os győzelmünkhöz. „Mint mindig, most is alaposan felkészülünk az idegenbeli mérkőzésre. A Cegléd egy jól dobó, erős csapat, a hétvégi győzelmünk nem tehet minket elbizakodottá, a kemény munkát folytatnunk kell! Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha a múltkorihoz hasonlóan magabiztosan és jó hozzáállással lépünk pályára, nem okozhat problémát számunkra a győzelem megszerzése” – nyilatkozta centerünk.

Múlt szombaton végre nem kellett mélyről visszajönnünk: bár az első negyed végén még a Cegléd vezetett 28-21-re, a kisszünet után gyorsan ledolgozták hátrányukat, majd el is tudtak lépni a műegyetemisták, akik öt bedobott triplával 31-11-re nyerték ezt a játékrészt. A harmadik etapra rendezték soraiakat a sárga-kékek, mégis tovább nyílt az olló, mert remekül védekeztek, hét perc alatt mindössze hat pontot kaptak, labdaszerzésekből pedig könnyű gólokat is tudtak szerezni a mieink, így a 27. perc végére gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés (69-45). A folytatásban sokat rotált Lakits András, mindenki hozzá tudott tenni a játékunkhoz, aki beállt, a negyedik játékrészben kezdőötösünk tagjai közül csak Pintér Dávid lépett pályára, míg Sértő Ádám a felzárkózás reményében szinte végig pályán hagyta kulcsembereit – a piros-feketék közül Polgárdy Ádám töltötte a legtöbb időt a parketten mindössze 24 perccel, a túloldalon a Herendic-Csorvási-Csaba-Dragasevics négyes minden tagja legalább 28-at játszott.

Cegléden ugyanakkor új mérkőzés kezdődik, hazai környezetben minden bizonnyal nagyot fognak küzdeni az életben maradásért küzdő sárga-kékek. A Gabányiban senki nem tudta megszórni magát kintről a ceglédi „nehéztüzérek” közül, csapatszinten 8/28 volt ellenfelünk triplamutatója, amiben természetesen nagy szerepet játszott a védekezésünk, de azért tiszta dobások is kimaradtak. Fontos lesz, hogy a Lakits-tanítványok ezúttal is szigorúan őrizzék a CKE jó kinti dobóit, mert   Velkey, Dragasevics és Csaba is remek triplázó, a Vasas elleni negyeddöntőben pedig Horváth Máté talált be mindkét meccsen négyszer a periméterről. Szintén kulcskérdés lesz Csorvási Milán féken tartása, aki 208 cm-es magasságával, 121 kilójával és hatalmas rutinjával minden piros-csoportos ellenfélnek sok gondot okoz a festékben. A 36. születésnapját a napokban ünneplő center 40 VAL-lal a mezőny legjobbja volt a párharc első mérkőzésén, ugyanakkor sem 17 pontja, sem 9 pattanója nem számít vészesen soknak esetében. A Bordács-Pápai-Komma-Biber négyes viszont talán a legjobb magassor a bajnokságban, Sértő Ádámnak kevesebb rotációs lehetőség áll rendelkezésére centerben – ezt remekül kihasználták a Gabányiban a mieink, Lakits András sűrűn cserélgette Csorvási emberét, ami jó húzásnak bizonyult, ennek is köszönhetően 43-26-ra megnyertük a lepattanócsatát, ha ezt sikerülne megismételni, az nagy lépés lehetne a párharc lezárása felé.

Szerdán 17 órától tehát a döntőbe jutás a tét az Újbuda MAFC számára Cegléden. Legutóbb három éve, a BKG elleni elődöntőben voltunk egy győzelemre a fináléba jutástól, de akkor a covid-járvány miatt nem lehettek nézők Szigetszentmiklóson, a mindent eldöntő ötödik meccsen, míg 2014-ben az alapszakasz eredményei alapján kerültünk a B-csoport döntőjébe. Nem mostanában játszottunk tehát legutóbb hasonló téttel bíró meccset, így aki a korai kezdés ellenére meg tudja oldani, annak ott a helye Cegléden! Aki mégsem lesz kint, az is élőben követheti a találkozót a Ceglédi Kosárlabda Egyesület YouTube-csatornán, az alábbi linken:https://youtube.com/@cegledike?si=niXb6y78csww-cb- .

Hajrá, MAFC!